Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.
Országos eseménynaptár

A falumúzeum jellegű gyűjtemény az itt élő nemzedékek katolikus hitéletét, a gyékényfeldolgozást, a halászatot, a viseletet, a gazdálkodást s megannyi tápai tárgyi és szellemi hagyományt mutatja be. A kiállítást néhány tápai házmakett, illetve a régi tápai templom kicsinyített mása színesíti, egy tablón pedig Bálint Sándor-fotók is láthatók; ezek egy része Tápén készült. Török Istvánné Kónya Rozália Rózsafüzés társulati `koszorúfej` emlékét bútoraival berendezett szoba őrzi.

A Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében 2021. május 30-án adták át az ország első, az érzékszervekre ható élményeket nyújtó és interaktív Illatmúzeumot. A Pannonhalmi Főapátság legújabb látványossága, az Illatmúzeum betekintést enged az ezeréves szerzetesi gyógynövénykultúrába, a gyógyászat és az illatszeripar alapanyagát adó illóolajok előállításába, a termékek gyártásába.

A budapesti Illúziók Múzeuma garantáltan élvezetes programokat kínál minden korosztálynak: élvezzétek egymás társaságát, és mi elkalauzolunk az illúziók világába! Tökéletes hely ahhoz, hogy barátaiddal, családoddal kikapcsolódj és közben új tapasztalatokat szerezz. Nem csak a gyerekek fogják élvezni a múzeumot, fantasztikus szórakozás ez szülőknek, nagyszülőknek és pároknak egyaránt.

A 2017-ben alapított Initio Fine Arts az 1945 utáni kortárs közép-kelet-európai képzőművészet népszerűsítésére fókuszál. Alapítói a Sotheby’s aukciósházban képzett Ferenczy Bálint és Marie Tourre de Robien. Az Initio Fine Arts a családi hagyományt folytatva, ugyanakkor nemzetközi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal igyekszik a régió képzőművészeit segíteni, gyűjtői számára valódi értéket közvetíteni.

Az Inotai Hőerőmű tekintélyt sugárzó három óriás hűtőtornya csak úgy vonzza a tekintetet. Nem csoda, hiszen a szóban forgó gyártelep az 1950-es évek egyik legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt. Gőzkazánjai és turbógenerátorai fél évszázadon át szolgáltattak áramot a hazai elektromos hálózatba. Vezetett sétatúrán az érdeklődők személyesen is megismerhetik Inota történetét, megtekinthetik az Inotai Hőerőmű egyszerre kísérteties és impozáns épületegyüttesének exkluzív belső tereit is.

Az interaktív méhészeti kiállításon egyszerre jelenítjük meg ódaköltőnk, Berzsenyi Dániel „méhészeti örökségét” és a mézkészítés folyamatát a növényi nektártól a mézpergetésig, mindezt interaktív és multimédiás eszközök segítségével élményalapon. Ez alapvetően meghatározza egy korszerű kiállítás alapjait, mely a turisták érdeklődését hivatott felkelteni. A kiállítás 3 fő részből épül fel „Berzsenyi és a méhészet tere”, „Mézelő növényvilág Multi-funkciós tér”, és a „Mézkészítés tere”, mely minden korosztály számára egyedülálló élményt biztosít.