Bács-Kiskun vármegye Magyarország legnagyobb területű vármegyéje, fővárosa a hírös Kecskemét. A vármegye természeti értékeit a Kiskunsági Nemzeti Park vigyázza és mutatja be.

Az arborétum Kecskemét kedvenc pihenő, sétáló helye. Családoknak, gyerekeknek, pároknak, futóknak remek hely. A Kecskeméti Arborétum a központtól mintegy 3 kilométerre található, ahol 62 hektáron különböző növénykülönlegességekkel és védett fajokkal találkozhatnak. A növénypark területéhez vallási hagyományok is fűződnek, hisz 1713 óta búcsújáró helyként tartják számon, ahol a hívők egy Máriának szentelt műemlék kápolnához, hivatalos nevén a Sarlós Boldogasszony kápolnához zarándokolnak el minden évben.

A Kecskeméti Fürdő 2800 négyzetméter fedett vízfelülettel rendelkező wellness és regionális gyógyfürdő, mely az ország egyik legrangosabb versenyuszodáját is magában foglalja. A szabadidő és versenysport kedvelői a 10 pályás 50x25 méteres uszoda mellett igénybe vehetik a 25x16 méteres bemelegítő medencét is.

A magyar drámairodalom nagy alakjáról, Katona Józsefről elnevezett intézményben jelenleg régészeti, történeti és néprajzi gyűjtemény található. A közel százezer tárgyat tartalmazó régészeti gyűjteményen belül jelentős a bronzkori leletanyag, kiemelkedő jelentőségű az avar és a honfoglalás kori emlékanyag, valamint itt találhatók a világszerte jól ismert kunbábonyi avar fejedelmi kincsek is. A jelentős számú néprajzi gyűjtemény a Kecskemét környéki pásztorélet, mezőgazdaság, mesterségek és életmód tárgyi emlékanyagát tartalmazza.

Katona József Színház. Ennek a színháznak olyannak kell lennie, ahol gyermekektől az idősekig, minden műfaj és stílus kedvelője talál kedvére való darabot. A nagyszínház mellett két stúdiószínház is működik, a Kamaraszínház és a Ruszt József Stúdió (régi nevén az Üzemszínház), amelyek helyet tudnak adni a közönség szűkebb rétegét érdeklő előadásoknak is. A nagyszínháznak - mint egy jó könyvtárnak – az operettől, musicaltől kezdve a nívós szórakoztató polgári színdarabokig, a világirodalom gyöngyszemein keresztül a mai magyar drámákig sokféle műfajt fölmutatva kell a nagyközönséget kiszolgálnia.

A Cifrapalota 1902–1903-ban, Márkus Géza (1872–1912) építész tervei alapján épült fel magyaros szecessziós stílusban. A hullámzó vonalú attikának mint a felvidéki pártázatos reneszánsz jellegzetes elemének tudatos felhasználása jellemzi az épületet. Az oromzat hangsúlyos kiképzése mellett különösen az épület külső díszítése követi a Lechner-iskolát. A halványlila majolikamezőkön kibontakozó floreális szecessziós ornamentika magyar népművészeti motívumokkal keveredik. „Kecskemét város bérpalotája” a II. világháborút követően szakszervezeti székházként működött. 1983-ban felújították és a múzeumi funkciók ellátásának megfelelően átalakították. Így 1983. október 8-án megnyithatta kapuit a Kecskeméti Képtár.