Baranya megye a Dunántúlon található, a megye fővárosa Pécs. Baranya megyében található a Mecsek és a Villányi-hegység, és a Duna-Dráva Nemzeti Park. A megyében Villány és környéke híres borairól. Várai közül kiemelkedik Siklós és Szigetvár. Nemzeti történelmi emlékhely van Mohácson. Világhírű gyógyfürdője Harkányban található.
Országos eseménynaptár

Az ötvös mester körül kisebbek és nagyobbak is gyülekeznek, hiszen náluk akár már 2-3 éves kortól, felső korhatár nélkül találhat kreatív elfoglaltságot a vendég. Az asztalnál az ékszerek, nyakláncok, medálok, gyűrűk, képek, karkötők nem csupán megvásárolhatók, de az alkotó kedvűek maguk is elkészíthetik saját darabjaikat, miközben a mester beavatja őket a szakma történetébe és legfőbb fogásaiba.

Kiemelt partner

A Déli-kapun belépve frissen sült rétes és pogácsa illata lengi be a tereket, s csalogatja a kaputól balra található pékműhelybe a látogatókat. Mennyei ízek, ropogós vagy éppen istenien omlós falatok kavalkádja fogadja a középkori pékségbe betérőket, miközben a szorgos kezek lisztet őrölnek, dagasztanak, nyújtanak, patkót, batyut, csigát és ki tudja még mennyi féle süteményt formáznak, melyeknek aztán egymás után tárul ki a kemence ajtaja.

A Mecsek lábánál, hívogató völgyekkel szabdalt, dimbes-dombos, varázslatos vidéken található a Puchner Birtok, egy több mint 14 hektáros, ősfákkal övezett területen. A kastélyszálló mellett található Élménybirtokon pedig életre kel a középkor!
Kiemelt partner

A Bikali Élménybirtokon az egyik takaros ház homlokzatán – mintegy hivatása cégéreként – távolról is jól látható ollóforma hirdeti, hogy e falakon belül dolgozik az óváros szabómestere. A műhelybe lépve színek és anyagok kavalkádja fogadja a látogatót, aki munka közben találkozhat a birtok szabójával, Bardon Mónikával. Szorgos kezei nyomát nem csupán az itt kiállított gyönyörű darabok, hanem a birtok „lakóinak” ruhái is magukon hordozzák.

A tűzzománc mesterek körül kisebbek és nagyobbak is gyülekeznek, hiszen náluk akár már 2-3 éves kortól, felső korhatár nélkül találhat kreatív elfoglaltságot a vendég. Az asztalnál az ékszerek, nyakláncok, medálok, gyűrűk, képek, karkötők nem csupán megvásárolhatók, de az alkotó kedvűek maguk is elkészíthetik saját darabjaikat, miközben a mesterek beavatják őket a szakma történetébe és legfőbb fogásaiba.

Az Élménybirtok középkori faluját egy csörgedező patak keresztezi, mely az óváros felőli végén, a Madaras színpad közvetlen szomszédságában egy helyes kis tóba torkollik. A tavacska partján áll a takaros, kívülről és belülről is történelmi hangulatot idéző vízimalom, mely a birtok napközbeni gyermekfoglalkozásainak otthonául szolgál.

A Zöld Diófa Csárda az egyre népszerűsödő kézműves foglalkozásoknak köszönhetően kézműves udvarrá alakult. Minden nyitva tartási napon kinyílnak a pajta hatalmas ajtai, és várják a szorgos kezeket, az évszaknak megfelelő természetes alapanyagú díszek készítésére.
Kiemelt partner

A Művelődési Ház a város központjában helyezkedik el, a Baross Gábor utca 13. szám alatt. A ház mellett található az Eislingen-tér, mely a város nagy eseményének a Villányi Vörösbor Fesztiválnak is a helyszíne.
Kiemelt partner

A Rendezvénytér Villány utóbbi évtizedének legnagyobb közösségi beruházása. A 4715 m2 nagyságú, térburkolattal ellátott rendezvénytér, a hozzá tartozó bevezető sétánnyal és a 64 férőhelyes parkolóval, valamint a 8570 m2 zöldterülettel méltán mondható a térség legszínvonalasabb rendezvényhelyszínének.

Étlapunkon a hagyományos hazai ízek mellett nemzetközi ízkavalkádot talál. Élvezze ki a naponta változó büféválasztékunkat! Töltsön nálunk egy romantikus estét gyertyafényes vacsorával, válasszon A’ la’ carte étlapunkról. A ház kitűnő borai is hozzájárulnak a gasztronómiai élményekhez. Italkínálatunkat neves villányi borászok nedűi gazdagítják.