Somogy vármegye a Dél-Dunántúl régióban található. Fővárosa Kaposvár. Somogy az ország egyik legdélebben fekvő vármegyéje. Nyugaton a Zalai-dombság, keleten a Mezőföld és a Tolna-Baranyai-dombvidék, északon a Balaton és délen a Dráva határolja. A vármegye fő turisztikai vonzereje a Balaton déli partja. Gyógyfürdői közül kiemelkedik Nagyatád, Barcs, Igal és Csokonyavisonta. Somogy vadászturizmusa országos jelentőségű. A természetjárók kedvelt célpontja. A vízitúrázók úti célja a Dráva. A búvárok egyik bázisa Gyékényesen a tó. Borturizmusában meghatározó a dél-balatoni borvidék.
Szinte már hagyomány, hogy augusztus végén Siófokon jönnek össze az ország legszínesebb arcai! Nem lesz ez másképp idén sem, érkezünk, Plázs. Top fellépők több színpadon, több száz kiló holi por, a Balaton-part leglátványosabb helyszíne: ez a “titkos” recept, illetve holisták ezrei, akikkel egy éjszakán keresztül színezzük meg a nyárzárót.

Unod a sablonokat? Már mindenhol próbáltad: aszfalton, erdőben, füvön, salakon? Szereted a kihívásokat és a formabontó ötleteket? Első vagy, ha újdonságokról van szó? Akkor eljött a Te napod, a Te versenyed! Légy Te is részese az idei nyár utolsó nagy dobásának! VIII. Beach Run mezítlábas futás a (térdig érő) Balatonban és a homokos parton 2025. augusztus 23-án, Balatonlellén. Létszámlimit: 1000 fő.

A GRUND zenekar koncertek 2025. A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

Támogass minket és a gyékényesi úszást részvételeddel és úszd be az országot! A tó nem véletlenül kapta a `búvártó` nevet, hiszen mélysége eléri a 25 métert, a víz pedig olyan tiszta, hogy a víz alatti látótávolság akár 10 méter is lehet. A verseny keretében egyszer (3km) és háromszor (9km) kerülhetitek meg a tó közepén fekvő szigetet. A célban érem és frissítés vár, valamint díjátadó és esti buli! Várunk minden vízbolondot, legyen kezdő nyíltvízes, fanatikus profi, vagy csak szeretné felfedezni az országot vízen.
Kiemelt ajánlat
Regisztráció

A VI. Boglart fesztivál idén is a Balaton partjára, a Babel Campbe várja a nép- és világzene kedvelőit. A Boglart különlegessége, hogy egyszerre világzenei fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum. A fesztivál idén több külföldi előadóval készül, így táncra perdülhetünk a horvát Veja, az észt-belga-dán Alterne, a német Akleja és a szenegáli Afrikora dallamaira, de természetesen a házigazda Góbé és Pásztorhóra is színpadra áll majd augusztus 27. és 30. között Balatonbogláron. Emellett a szervezők idén először külön showcase programmal is készülnek.