Veszprém vármegye a Közép-Dunántúl régióban található, fővárosa Veszprém. Veszprém vármegyében kiemelt jelentőségű látnivalók sokasága található. Híres és népszerű fesztiválok, rendezvények várják egész évben közönségüket. Kedvelt tájai a Balaton és a Bakony.

Európa utolsó várbörtönének folyosóin és zárkáiban sétálva különleges utazást tehetünk térben és időben. Az épület szimbólummá vált a helyi emlékezetben. Nemcsak hosszú története miatt, hanem mert itt raboskodott a nyilas uralom idején Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek, hercegprímás. Szintén itt raboskodott Brusznyai Árpád klasszika-filológus, a diákok kedvenc középiskolai tanára, aki a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetőjeként vett részt az 1956-os forradalom eseményeiben. Sok mindent megtudhatunk, többek között arról, hogy egy-egy korszakban mi számított bűnnek, és milyen büntetést tartottak jogosnak, igazságosnak.

Ha valami igazán magyarosra vágyik, térjen be a szálloda szomszédságában található Várcsárdába, ahol nyáron diófák árnyékában, télen pedig a cserépkályha melege mellett helyi ételekből lakomázhat, jófajta magyar borok kíséretében. Várcsárdánkban nyáron a diófák árnyékában, télen pedig a cserépkályha melege mellett lakomázhat helyi ételekből,jófajta borok kíséretében.

A birtokközpont, a kétszáz éves Turul pince fölött épült - Makovecz Imre, Kossuth-díjas építész által tervezett - pincészet-vendégház, ide várják a vendégeket borkóstolásra előzetes bejelentkezés alapján. A másfél órás program során bemutatják a Somló történetét, a Somló-hegy egyedülálló természeti adottságait, birtokközpontot, a pince közvetlen szomszédságában található szőlőültetvényeket. Vendégházukban szállást is tudnak biztosítani. A kézműves pincészet a tradicionális somlói fajták, juhfark, furmint, hárslevelű, olasz rizling mellett világfajtákat, traminit, sárgamuskotályt és cabernet sauvignont termeszt.

Éttermünk Pápa egyik legkedveltebb helyén, a Várkertfürdő épületében található, mely könnyen megközelíthető autóval, gyalogosan, autóbusszal. Önkiszolgáló éttermünk a fürdő területén, az uszoda és a termálfürdő között helyezkedik el, melyet fürdőző vendégeink tudnak látogatni, míg a la carte éttermünk mindenki számára nyitva áll.

Magyarország egyik legszebb barokk kisvárosában, Pápán 3500 négyzetméter vízfelülettel, 18 medencével, 7 óriáscsúszdával, gyermekpancsolókkal, extrém élményt nyújtó elemekkel várjuk a család minden tagját! Létesítményünkben uszoda, termálfürdő, strand, gyógyászat található, továbbá wellness- és fitnes szolgáltatásokat kínálunk.

A városi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere. Egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya, amely a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel. A látogatók a Zákonyi utcai jégpályától egy jégfolyosón keresztül egészen a Tagore sétányon álló Széchenyi szoborig korcsolyázhatnak el. A Vitorlás téren a kisgyerekeknek (három éves korig) egy 110 négyzetméteres, ingyenesen használható külön jégpálya üzemel.

A badacsonytomaji Városi Könyvtár fő feladatának tekinti, hogy az érdeklődők minél szélesebb köre számára biztosítsa a feltételeket a magyar és az egyetemes kultúra kincseinek megismerésére, a folyamatos és színvonalas szórakozásra. Ennek érdekében a gyűjtőkörébe tartozó dokumentumok beszerzésével, feldolgozásával támogatja, közhasznú ismeretek megszerzését, az oktatásban és az önképzésben résztvevők tanulását, a kultúra, a tudomány, a társadalom és a gazdaság területén való tájékozódást, az irodalom és más művészeti ágak megismerését, a szabadidő hasznos eltöltését. Mint nyilvános könyvtár a település közművelődési könyvtáraként a lakosság általános tájékozódásához, művelődéséhez, a tanuláshoz, a szakmai munkához, az igényes szórakozáshoz szükséges dokumentumokat és szolgáltatásokat biztosítja.