ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Aquincumi Múzeum és Régészeti Park Budapest

A Budapest területén előkerült értékes leletanyag bemutatására 1894-ben nyitották meg az Aquincumi Múzeumot. Budapest – Rómától északra – az egyetlen olyan európai főváros mely római örökségét nagyobb összefüggő területen tudja látogatói elé tárni, s gyűjteménye ma már milliós nagyságrendű. Az új múzeumépületben kapott helyett a „Róma Aquincumban” állandó kiállítás 2007-ben. A kiállítás a legértékesebb és az eddig be nem mutatott gazdag leletanyagból ad válogatást. Az állandó kiállítás másik különlegessége, hogy a bemutató keretein belül, több mint 75 évvel megtalálását követően, méltó körülmények között mutatja be a múzeum világhírű zenei emlékét, az aquincumi orgonát.

Állandó kiállítások

Róma Aquincumban

A ’Róma Aquincumban’ című állandó kiállítás a múzeum olyan rejtett értékeit tárja a látogatók elé, amelyek méltó kiállítására korábban nem volt lehetőség. A helytartói palota emlékeit bemutató, az épület egykori pompáját idéző kiállítótérben helyet kap több, a palotából származó, korábban nem látható, illetve restaurált mozaik. Együtt láthatók a falakat díszítő falfestmények, a szentélyberendezésekhez tartozó, sokszor monumentális szobrok, valamint az épület egykor fényűző berendezéséről tanúskodó szökőkút vagy kőből faragott díszedény rekonstrukciója. Az egykori épületbelső luxusát egészítik ki a vitrinekben található tárgyak, – a bronzból, üvegből vagy kerámiából készült import edények, az arany és ezüst ékszerek, – melyek a helytartó és környezetének mindennapjaihoz tartoztak.

Az állandó kiállítás másik különlegessége, hogy a bemutató keretein belül, több mint 75 évvel megtalálását követően méltó körülmények között mutathatjuk be világhírű zenei emlékünket, az aquincumi orgonát. A hangszer maradványai éppen annak az épületnek az alapozási munkálatai során kerültek elő, amelynek falai között most együtt láthatók az orgona alkatrészei, a szerkezetéről készült rekonstrukció és a megszólaltatható másolat.

Tegularium

Augustus korában, Róma városában általánossá vált az égetett tégla használata, és ezt követően, a hadsereg hatékony segítségével birodalom-szerte elterjedt a téglaépítészet. A téglagyártás azon aprónak tűnő technikai részletek közé tartozik, amelyek a Római Birodalom nagyságának valódi alapját képezték. Eme kerámiatípus felhasználása nélkül nem jöhettek volna létre olyan méltán csodált építészeti remekművek, mint például a Pantheon, és olyan technikai csúcsteljesítmények, mint a vízvezetékek, fürdők, vagy a házak fűtésrendszere.

Kiállításunk arra vállalkozik, hogy aquincumi példák segítségével bemutassa, hol és hogyan készültek a római téglák és más kerámia-építőelemek, miként használták fel őket, mit árulnak el számunkra téglákon fennmaradt bélyegek és feliratok, végezetül a téglák kutatásának, mint tudományterületnek a fejlődését is röviden szemléltetjük.

Az talán nem meglepő, hogy az ásatásokon tömegesen előkerülő római téglák segíthetnek az elpusztult épületrészek, tetőzetek rekonstruálásában. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy mennyire alapvető források ezek a római hadtörténethez, vagy éppen a római kori háziállatok testméreteinek rekonstruálásához. Elképzelhető, hogy magukból a téglákból is következtethetünk egy-egy műhely méretére, és az ott dolgozók életkörülményeire? Gondolta volna, hogy nem ritkán még iskolai gyakorlófüzetként is szolgáltak a szárítani kirakott téglák? Keresne versidézetet, nyelvi játékot, vagy politikai karikatúrát az építési törmelék között?

Látványraktár

A Budapesti Történeti Múzeum raktárai őrzik az ország egyik legnagyobb régészeti gyűjteményét. Ezen belül az Aquincumi Múzeumban található a főváros történetének az őskortól a honfoglalás korig terjedő időszakából származó, milliós nagyságrendű régészeti emlékanyaga. A Látványraktár azt a célt kívánta elérni, hogy ebből a hatalmas történeti forrásanyagból, műtárgy állományból minél többet lehessen a látogatók elé tárni, minél többet lehessen bemutatni a múzeum, korábban a szakemberek és a látogatók számára egyaránt nehezen hozzáférhető, de nemzetközileg is számon tartott kincseiből. Erre ad lehetőséget az Aquincumi Múzeum 2007-2008-ban átalakított új kiállítási épülete.

A Látványraktár az őskortól a honfoglalásig terjedő időszak régészeti leleteit kronológiai és tematikus csoportosításával kíséri végig Budapest, illetve Aquincum történetét. Az egyszerű installációval beépített, bejárható raktártérben a látogató a megvilágított polcok között egy múzeumi raktár érdekes világába kerül. A Látványraktár mintegy 1200 tárgy megtekintését teszi lehetővé.

Festőház
2-3. századi római polgárház rekonstrukciója. A közel száz négyzetméter alapterületű épület falfestményeit az itt talált leletanyag alapján rekonstruálták, emellett a lakóház korhű bútorokkal került berendezésre. A látogatók itt kerülhetnek leginkább kézzelfogható közelségbe a hajdani Pannonia provincia mindennapi életével.

 


2024.04.20.
2024.04.25.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.04.27.
2024.05.02.
2024.05.02.
2024.05.04.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán - Óbuda Napja
2024.05.10. - 2024.05.12.
2024.05.10. - 2024.05.12.
2024.05.25.
2024.06.06.
2024.06.06.
2024.06.08.
2024.06.08.
2024.06.22.
2024.06.22.
2024.06.24. - 2024.06.28.
2024.06.25.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.06.29.
2024.07.01. - 2024.07.05.
Aquincumi Múzeum táborok 2024 Budapest
Guzsaly, hajtű, serpenyő tábor
2024.07.01. - 2024.07.05.
2024.07.08. - 2024.07.12.
2024.07.25.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.08.05. - 2024.08.09.
2024.08.05. - 2024.08.09.
2024.08.22.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.09.05.
2024.09.05.
2024.09.06. - 2024.09.08.
2024.09.06. - 2024.09.08.
2024.09.06. - 2024.09.08.
2024.09.14. - 2024.09.15.
2024.09.14. - 2024.09.15.
2024.09.21.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán - Kulturális Örökség Napjai
2024.10.03.
2024.10.03.
2024.10.05. - 2024.10.06.
2024.10.05. - 2024.10.06.
2024.10.29.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.10.31.
2024.10.31.
2024.11.07.
2024.11.07.
2024.11.28.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.12.05.
2024.12.05.
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
Római kori séták Óbudán
2024.12.05.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 48
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Kéhli Vendéglő Budapest

Kéhli Vendéglő Budapest

Mesebeli kisvendéglő Óbuda szívében, ahol híres írónk, Krúdy Gyula is törzsvendég volt, és a régi idők hangulata még ma is érződik.

Köles Étterem Budapest

Köles Étterem Budapest

Gyorsétterem Budapest III. kerületében.

Mob Pizzéria Budapest

Mob Pizzéria Budapest

A MOB PIZZA 1993 óta van jelen a III. kerületi pizzapalettán. Üzletünkben, a Monostori út 31. szám alatt, helyben fogyasztható, elviteles és házhozszállított pizzáinkkal szeretettel várjuk!

Napfényes Cukrászat

Napfényes Cukrászat

Napfényes Cukrászat egészséges, növényi alapanyagú, vegán cukrászipari készítmények előállítására szakosodott. Édes és sós süteményeiket vegetáriánusoknak, az egészséges életmódra törekvőknek, cukorbetegek, tejcukorérzékenyek is bátran ajánlják

Nebro Fine & Wine Restaurant Budapest

Nebro Fine & Wine Restaurant Budapest

Vendégeink a nemzetközi és magyar gasztronómia különlegességeit, a reformkonyha ízeit elegáns éttermünkben, illetve nyitott grill-teraszunkon kóstolhatják meg. Az étterem kizárólag előre egyeztetett időpontokban, esküvők és családi rendezvények helyszíneként tart nyitva.

Office Bistro

Office Bistro

Reggel 7:30-tól reggelivel, szendvicsekkel, isteni kávéval, friisen facsart narancslével várjuk! Naponta változó ételkínálatunkban 11.00 órától levesek, főzelékek, tésztafélék, saláták és desszertek.

Ordo Vini Venatorum Vadász Borrend

Ordo Vini Venatorum Vadász Borrend

A borrend alapvető célja, hogy a minőségi szőlő és bortermelés, a kulturált borfogyasztás érdekében tevékenykedjen. Feladatai közé tartozik a bor szerepének tudatosítása gasztronómiai kultúránkban, az igényes borfogyasztás népszerűsítése.

Papírtigris Étterem Budapest

Papírtigris Étterem Budapest

Ázsiai fúziós étterem. Friss, jó minőségű alapanyagokból, klasszikus és népszerű ázsiai ételeket kínálunk modern, egészséges változatban. Akár egy forró leves, friss tészta vagy egzotikus desszert: egy tigris elszántságával készítjük el és szállítjuk papírdobozban.

Pastrami Étterem Budapest

Pastrami Étterem Budapest

A Pastrami Étteremben megkóstolhatja New York legkedveltebb szendvicseit, a Pastramit és a Reubent.

Pearl & Harbor Bowling & Restaurant Budapest

Pearl & Harbor Bowling & Restaurant Budapest

Ha vidám, fiatalos hangulatra vágyik válassza a Pearlt, ahol mindig pezseg az élet. Amennyiben üzleti- vagy romantikus találkozóra érkezik, akkor a Harbor étterem hangulatát javasoljuk! Bowling pályánk, amely Európában jelenleg a legmodernebb kivitelezéssel készült, más bowling centerekkel össze nem ...

   1 2 3 4 5   
Találatok száma: 12
Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest

Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest 2024. április 20. (szombat)

Nagy Törzsválasztó

A budapesti Aquincumi Múzeum egész évben változatos programokkal várja a látogatóit az állandó és időszaki kiállítások mellett. Rendszeresen szerveznek nyugdíjasoknak, felnőtteknek és családoknak is különböző programokat. A jelenlegi helyzetben online programokat kínál a múzeum. Barangolja be ...

Aquincumi Múzeum látogatás ingyenesen, minden hónap utolsó szombatján Budapesten

Aquincumi Múzeum látogatás ingyenesen, minden hónap utolsó szombatján Budapesten 2024. április 27. (szombat)

Az Aquincumi Múzeum és Régészeti Parkot ingyenesen látogathatják minden hónap utolsó szombatján a 26 év alatti személyek, továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő, legfeljebb két közeli hozzátartozó. Díjtalan a belépés valamennyi látogató számára Magyarország nemzeti ünnepein (március 15., augusztus ...

Antic Café múzeum program nyugdíjasoknak, ismeretterjesztő előadások az Aquincumi Múzeumban

Antic Café múzeum program nyugdíjasoknak, ismeretterjesztő előadások az Aquincumi Múzeumban 2024. május 2. (csütörtök)

AnticCafé programsorozat nyugdíjasoknak, ismeretterjesztő klubdélutánok aktív időskorúak számára az Aquincumi Múzeumban. A havonta megrendezésre kerülő programsorozat a rómaiak örökségét mutatja be élményszerűen. A programokra előzetes bejelentkezés szükséges!

Floralia Római tavaszünnep Aquincum 2024 Budapest

Floralia Római tavaszünnep Aquincum 2024 Budapest 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 12. (vasárnap)

2024. május 10-12. között kerül megrendezésre Budapest egyik legrégebbi kulturális eseménye, a Floralia, amely a római hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást a látogatók széles rétegének.

Nyitott Műhely, ismerkedés ókori kézműves technikákkal az Aquincumi Múzeumban

Nyitott Műhely, ismerkedés ókori kézműves technikákkal az Aquincumi Múzeumban 2024. június 8. (szombat)

Az Aquincumi Múzeum nyitott műhelye szeretettel várja azokat az alkotni vágyó felnőtteket, akik szeretnének megismerkedni olyan ókori kézműves technikákkal, amelyeket a XXI. század rohanó mindennapjaiban is kamatoztathatnak. A programra előzetes bejelentkezés szükséges!

Múzeumok Éjszakája Aquincumi Múzeum 2024 Budapest

Múzeumok Éjszakája Aquincumi Múzeum 2024 Budapest 2024. június 22. (szombat)

Múzeumok Éjszakája az Aquincumi Múzeumban 2024. június 22-én. Ezen a napon látogatóink megismerkedhetnek az elmúlt évek fővárosi ásatásainak legkülönlegesebb leleteivel, az őskor, ókor és népvándorláskor gasztronómiájával, valamint Mithras rejtélyes kultuszával. Megtekinthetik a bátor gladiátorok küzdelmét ...

Aquincumi Múzeum táborok 2024 Budapest

Aquincumi Múzeum táborok 2024 Budapest 2024. június 24. (hétfő) - 2024. június 28. (péntek)

Légiós tábor

Az Aquincumi Múzeum minden nyáron több különböző tematikus táborral várja a lányokat és fiúkat Budapesten. Előzetes jelentkezés szükséges!

AmfiFeszt Budapest 2024

AmfiFeszt Budapest 2024 2024. szeptember 6. (péntek) - 2024. szeptember 8. (vasárnap)

AmfiFeszt, amikor az aréna újraéled! 2024. szeptember 6-8. között megelevenedik az aquincumi katonavárosi amfiteátrum (Budapest III. ker. Pacsirtamező utca 2-14.), és az ókori település körszínházát gladiátorok, római katonák és barbár harcosok népesítik be e kora őszi hétvégén!

Római Fesztivál Budapest 2024. AmfiFeszt

Római Fesztivál Budapest 2024. AmfiFeszt 2024. szeptember 6. (péntek) - 2024. szeptember 8. (vasárnap)

2024. szeptember 6-8. között ismét megelevenedik az aquincumi katonavárosi amfiteátrum és az ókori település körszínházát újra gladiátorok, római katonák és barbár harcosok népesítik be! A látogatók megtekinthetik, hogyan edzettek és csaptak össze az arénák szupersztárjai, a gladiátorok, szem- és ...

Kulturális Örökség Napjai Budapest 2024 Aquincumi Múzeum

Kulturális Örökség Napjai Budapest 2024 Aquincumi Múzeum 2024. szeptember 14. (szombat) - 2024. szeptember 15. (vasárnap)

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából az Aquincumi Múzeum 2024. szeptember 14-én és 15-én ingyenesen látogatható, továbbá izgalmas programokkal várjuk az érdeklődőket Budapesten. A programelemeken való részvétel regisztrációhoz kötött.

1 2   
Találatok száma: 3
Virtuális tárlatvezetések a budapesti Aquincumi Múzeum kiállításaiban és a Régészeti Parkban

Virtuális tárlatvezetések a budapesti Aquincumi Múzeum kiállításaiban és a Régészeti Parkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Aquincumi Múzeum munkatársai internetes tárlatvezetések során mutatják be a múzeum és a régészeti park különleges épületeit, kiállításait. A virtuális tárlatvezetések elérhetőek a múzeum honlapján és YouTube csatornáján.

Ókori kiállítás, állandó kiállítások a budapesti Aquincumi Múzeumban

Ókori kiállítás, állandó kiállítások a budapesti Aquincumi Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Aquincumi Múzeumban öt állandó kiállítás látogatható egész évben Budapesten. A Róma Aquincum kiállítás az ókori tárgyi emlékeket mutatja be. A Tegularium kiállítás a kerámia szerepét ismerteti az Aquincum római kori építészetében. A Mithras Aquincumban kiállítás a felújított Symphorus mithraeum ...

Időszaki kiállítás az Aquincumi Múzeumban 2024. Feltárva! …avagy még mindig van új a föld alatt 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Múzeumunk új időszaki kiállítása egy régi kiállítássorozat tematikáját elevenít fel – néhány új csavarral. Szokásunk volt időről-időre egy-egy tárlattal beszámolni arról, milyen új eredményekkel és kiemelkedő leletekkel szolgáltak ásatásaink, melyeket Budapest területén végeztünk. Fővárosunk területe ugyanis ...


Kiemelt ajánlatok

Kiemelt ajánlatok

Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • III. kerület
2024. április 20. (szombat)

Közeli ajánlatok

Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest Aquincumi Múzeum programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • III. kerület
2024. április 20. (szombat)

Hasonló ajánlatok

Bocskai Múzeum tárlatvezetés Hajdúszoboszló 2024 Bocskai Múzeum tárlatvezetés Hajdúszoboszló 2024
  • Hajdúszoboszló
2024. április 24. (szerda)
Tárlatvezetések a Szépművészeti Múzeumban 2024. Előre meghirdetett vezetések: Fotóművészek közelről Tárlatvezetések a Szépművészeti Múzeumban 2024. Előre meghirdetett vezetések: Fotóművészek közelről
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. április 19. (péntek) - 2024. április 21. (vasárnap)

Érdemes felkeresni!

Márton Áron Diákszálló Márton Áron Diákszálló
  • Budapest
  • III. kerület
Briós Kávézó Budapest Briós Kávézó Budapest
  • Budapest
  • XIII. kerület
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program