6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. (46.48707 x 20.096584)

Ennek megvalósítása érdekében az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén fekvő, műemléki védettséget élvező Szer Monostor romjainak egy részére épült fel egy fedett foglalkoztató épület, amelyben helyet kapott egy gyógynövény feldolgozó és szárító részleg, egy üvegház, valamint egy ajándékbolt is. Az épület előtt történeti alapokon nyugvó kert épült ki különböző történelmi korszakokból kapva ízelítőt, részben alapul véve a bencés szerzetesek St. Gallen-i terveit. A kertben termelt növények szárítását és interaktívan történő feldolgozását szolgálja az épületben helyet kapó feldolgozó és szárító.
A fejlesztés lehetővé teszi, hogy széles korosztályi csoportok tudjanak programokon részt venni, valamint a kikapcsolódni vágyó látogatók és a szakma képviselői egyaránt kaphassanak információkat, élményeket.
A kert úgy készült el, hogy nyomon követhető legyen benne az a rendszer, ami a középkori kolostori kertkultúrát jellemezte, azonban érvényesüljenek benne a jelenkor embere számára hasznosítható megoldások is. Nem volt mellékes a díszítő funkció megtartása sem, lévén, hogy az Emlékpark egy kiemelten látogatott kiállítóhely, így ez a szempont is különös hangsúlyt kapott.
Technikai megoldások terén fontos a megújuló energiaforrások alkalmazása, ugyanis napelemek szolgáltatják a felhasználható elektromos áramot, valamint ezek a felesleget vissza is képesek táplálni az Emlékpark többi épületegységéhez is, így hozzájárul az energiafelhasználás csökkentéséhez. A fúrt kút mellett esővízgyűjtő tartály is telepítésre került, ami egyszerre 5000 liter csapadékvizet képes raktározni, így az öntözés teljesen természetes forrásból valósulhat meg.
A Gyógynövényház helyet biztosít kisebb létszámú szakmai rendezvényeknek, műhelyeknek. A jövőben várjuk a gyakorlati képzésben résztvevőket is. Emellett új kiállítási egységként az Emlékpark szép, illusztris helyszíne rendezvények alkalmával.
A létesítményben kialakításra került egy ajándékbolt is, amiben olyan termékek kaphatóak, amelyek a kistérség termelőitől, iparosaitól, művészeitől származnak. Ekképpen is megvalósul az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark térségi szerepvállalása, miszerint több téren is támogatja környezetét és a térségben élőket. Továbbá kellemes környezetben egy finom kávé elfogyasztására is lehetősége nyílik az ide ellátogató vendégeknek.
Nagyon fontos szerepet játszik a Gyógynövényház gyakorlatában a múzeumpedagógia, aminek keretében a Szeri Praktika című foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők. Itt a külső helyszínektől indulva, a monostort és a kertet megismerve jut be a csoport a belső foglalkoztató térbe, ahol csoportmunkában tapasztalaton keresztül és folyamatos egyéni információszerzéssel ismerhető meg a különböző gyógynövények felhasználása, termesztése. A foglalkozás keretében a történeti ismeretek mellett érdekes szakmai ismereteket is kaphatnak az érdeklődők, ezáltal közelebb hozva őket a természetes gyógymódokhoz, természetközeli szemlélethez.
Szeretettel várunk minden hazai és külföldi vendéget, ha meg kíván ismerkedni a gyógynövényekkel, biotermesztéssel, vagy egyszerűen szeretne kikapcsolódni és egy kellemes napot eltölteni nálunk.
2025.02.04 - 2025.11.30
Találatok száma: 2
Találatok száma: 2

Ópusztaszer csárdája magyaros levesekkel, bográcsételekkel, halételekkel, marhahúsból, szürkemarhából, mangalicából készült ételekkel, kemencés ételekkel, valamint vegetáriánus ételekkel várja vendégeit. Éttermünk kialakításánál különös hangsúlyt fektettünk az otthonosságra és a családokra, teraszunkon helyet foglalva kényelmes fa faragású bútorokkal várjuk önöket.

A Szeri Csárda igaz nemzeti ízekkel várja vendégeit az Ópusztaszeri Nemzeti Törteneti Emlékpark közvetlen szomszédságában található, a bejárattól 200 méterre. A kívül-belül megújult étterem különlegessége, hogy a betérők egy valódi, korhű betyárcsárdában találják magukat: a berendezés és a kiállított műtárgyak mind-mind igazi betyáros hangulatot teremtenek. A Szeri Csárda jelenleg előre bejelentkezett csoportokat fogad.

Találatok száma: 11

A Csillagösvény Labirintus Öko Élménypark kiváló választás mindenkinek, aki új kalandokra vágyik. Óriás útvesztőinkkel, logikai- és népi játékainkkal, a három elem játszótérrel, 3 emelet magas, puha hálóból készült kilátónkkal, számháborúpályánkkal, trambulinjainkkal és a labdázásra, fogócskázásra alkalmas nagy zöldfelületeinkkel kicsik és nagyok is kikapcsolódhatnak, akár egy teljes napra.
Kiemelt partner

Tapasztalja meg honfoglaló eleink mindennapi tevékenységeit az ópusztaszeri Nomád Parkban. Ismerje meg a jurtát kívülről-belülről! Naponta változó tevékenységekkel várjuk: nemezelés, rovás, lábbal hajtott fa eszterga működés közben, honfoglalás kori étkek, nomád játszótér. Hagyományőreink készséggel állnak rendelkezésére.

A magyar Alföld, a nagy Szeged környéki tanyavilág jellegzetes közlekedési alkalmatossága volt az 1926-27-ben kiépített szeged-alsótanyai gazdasági kisvasút. A várostól távol élő, tanyai embereket kötötte össze a piacokkal, iskolákkal, egészségügyi intézményekkel. A személyszállítás mellett teherszállításra is használták. Rendeltetésének megfelelően a kis mozdony vontatta szerelvény személykocsiból, tehervagonból vagy éppen a farönkök szállítására is alkalmas pőre kocsikból állt.

A gyűjtemény házai között járva a látogatók részesei lehetnek az egykori paraszti világnak, „élő skanzen” vár mindenkit. A népviseletbe öltözött tanyagazdák bemutatják eleink életmódját, találkozhatnak a két világháború közötti időszak jellegzetes figuráival, a csendőrrel, a juhásszal. A tanyai iskolában előzetes bejelentkezéssel lehetőség van részt venni egy múltidéző tanórán, hétvégenként megkóstolhatják Piri néni kemencés finomságait, a Szatócsbolt egyedi kézműves termékekkel, korabeli édességekkel, finomságokkal várja minden nap a látogatókat.

A Dél-Alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára. 1853-ban Szeged határában nyitották meg az első állandó tanyai népiskolákat és rövidesen más alföldi városok külterületén is kigyúltak a művelődés lámpásai.

A szegedi tanya belterjesen gazdálkodó, 10-15 holdas kisparaszt gazdaságot képvisel. A tanyatelek, az épületek jellege és elhelyezése a XIX. és XX. század fordulójára jellemző. A lakóház eredetileg három osztatú: szoba-konyha-kamra tagolású volt, majd a legényfiú házasodása, s ezzel a család gyarapodása után újabb helyiséget építettek hozzá.

A Szabadtéri Néprajzi Gyűjteménybe telepített szentesi szélmalmot Csúcs János tanyai gazda 1866-67-ben építtette. A felülhajtós szélmalmok típusába tartozik, amelyek négy szintesek: a földszinttől felfelé haladva lisztespad, kőpad, sebeskerékpad, nagykerékpad. A tornyos szélmalom előnye, hogy a malom teteje elforgatható, ezáltal a vitorlák aránylag rövid idő alatt a szélirányba állíthatók. A molnárnak figyelnie kellett a széljárást és gyorsan cselekednie, ha a szélirány változott, mert a viharos szél kárt tehetett a vitorlákban.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2017-ben épült fel a Szeri Gyógynövényház, a gyógynövénykerttel, foglalkoztatóval és feldolgozóval együtt. A fejlesztéssel az Emlékpark közelebb került korábban kitűzött céljaihoz, nevezetesen a vidéki közösségek megerősítésén keresztül, az Ópusztaszeren található kulturális táji örökségének, Szer Monostorának megőrzését, fenntartását, helyreállítását, valamint Szer Monostor romjainak, kulturális örökségi elemeinek folyamatos, széles körű társadalmi hozzáférhetőségének, megismerhetőségének, befogadásának elősegítését, élményszerű bemutatását célzó törekvéséhez.

Találatok száma: 9

Ópusztaszeren, közvetlenül a Nemzeti Történeti Emlékpark mellett található a világ harmadik legnagyobb útvesztője. A 3.5 km hosszú sövényfalakból álló útvesztő rajzolata még a műholdakról is látható: a legendás Csodaszarvast mintázza. A legkisebbeknek az egyedi összeállítású homokgyárat, népi játékokat, a nagyobbaknak az országban máshol nem fellelhető logikai szőnyeglabirintusokat, és minden korosztály számára a kérdéssorral kiegészített sövénylabirintust ajánljuk!
Kiemelt ajánlat

Folytatódik ÉJSZAKAI LABIRINTUS programunk a Csillagösvény Labirintusban, Ópusztaszeren. A Csillagösvény Élménypark kiváló választás mindenkinek, aki új kalandokra vágyik. Európa legnagyobb sövénylabirintusát a magyar történelem, földrajz, élővilág érdekes, játékos módon történő megismertetése teszi még izgalmasabbá. A kerítéselemekből épült labirintus felejthetetlen élményt nyújt az eltévedni vágyóknak. Az útvesztők, logikai feladványok, népi- és gyermekjátékok világát kínálja a legkisebb gyermekektől kezdve az aktív idősekig.

Ópusztaszeren élmény formájában ismerhetik meg a történelmet! Kihagyhatatlan élményben lesz része azoknak, akik megnézik a Magyarország történelmét bemutató páratlan filmet! A csúcstechnikával készült 3D-s alkotás történelmünk meghatározó eseményeit mutatja be a honfoglalástól napjainkig. A filmet megnézhetik a Látogatóközpontban található Vetítőteremben!

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiváló kirándulóhely a családok részére, ahol a gyerekek megismerhetik a Honfoglalás történelmét. A Parkban számos látnivaló, mint az Árpád-emlékmű, a Szer monostora, a Skanzen, a Puszta Háza, a Nomád Park és a Rotunda kiállításai látogathatók. A Rotunda ad otthont a Feszty-körképnek is.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda. Az épület ma már belülről teljesen körüljárható. A kiállítások olyan korszerű multimédiás és interaktív elemeket is tartalmaznak, amelyek mindenben megfelelnek a mai kor múzeumi-turisztikai elvárásainak. A főbejárattól balra kanyarodva érhetjük el a központi múzeumépületet, a Rotundát. Az épület a Magyarok bejövetele című panorámafestmény mellett több, interaktív kiállításnak is helyet ad, Ópusztaszeren.

A Kalandos Emlékhely programsorozat folytatódik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A programsorozat célja, hogy a látogatók számára tartalmas, érdekes, alkalomhoz illő programokat kínáljunk, ezáltal „élővé” téve a muzeális kiállítóhelyet. A látogatóknak lehetőségük nyílik munkatársainktól az adott témáról kérdéseket feltenni, vagy az adott tevékenységeket kipróbálni. A programok minden hónapban változnak.

Ópusztaszeri programajánló 2025-ben. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark több, mint 55 hektáron várja látogatóit közel 40 féle programmal, itt minden korosztály megtalálja a számára megfelelő élményt, szórakozást, akár egyénileg, akár csoportosan látogat el ide. A Csillagösvény Labirintus Ökopark kiváló választás mindenkinek, aki új kalandokra vágyik. Ópusztaszeren található Magyarország első tematikus sövénylabirintusa is. Az útvesztők, logikai feladványok, népi- és gyermekjátékok széles választékát kínálja gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Találatok száma: 13

A Feszty-körkép Feszty Árpád festőművész körpanorámája a honfoglalásról: Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható kép nem csak méreteiben lenyűgöző (120 méter hosszú, 15 méter magas), de művészi kivitelezésében is egyedülálló. A körkép egy sajátos műfaj, előtte terepasztalt alakítottak ki, melyet összehangoltak a festménnyel, a különböző jeleneteknél pedig más-más hangeffektusok segítenek az élmény elmélyítésében. A Feszty-körkép megtekintése időponthoz kötött, látogatásához előjegyzés szükséges.
Kiemelt ajánlat
A Feszty-körkép Feszty Árpád festőművész körpanorámája a honfoglalásról: Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható kép nem csak méreteiben lenyűgöző (120 méter hosszú, 15 méter magas), de művészi kivitelezésében is egyedülálló. A körkép egy sajátos műfaj, előtte terepasztalt alakítottak ki, melyet összehangoltak a festménnyel, a különböző jeleneteknél pedig más-más hangeffektusok segítenek az élmény elmélyítésében. A Feszty-körkép megtekintése időponthoz kötött, látogatásához előjegyzés szükséges.
Kiemelt ajánlat

A Feszty-körkép Feszty Árpád festőművész körpanorámája a honfoglalásról: Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható kép nem csak méreteiben lenyűgöző (120 méter hosszú, 15 méter magas), de művészi kivitelezésében is egyedülálló. A körkép egy sajátos műfaj, előtte terepasztalt alakítottak ki, melyet összehangoltak a festménnyel, a különböző jeleneteknél pedig más-más hangeffektusok segítenek az élmény elmélyítésében. A Feszty-körkép megtekintése időponthoz kötött, látogatásához előjegyzés szükséges.
Kiemelt ajánlat

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda. Az épület ma már belülről teljesen körüljárható. A kiállítások olyan korszerű multimédiás és interaktív elemeket is tartalmaznak, amelyek mindenben megfelelnek a mai kor múzeumi-turisztikai elvárásainak. A főbejárattól balra kanyarodva érhetjük el a központi múzeumépületet, a Rotundát. Az épület a Magyarok bejövetele című panorámafestmény mellett több, interaktív kiállításnak is helyet ad, Ópusztaszeren.
Kiemelt ajánlat
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda. Az épület ma már belülről teljesen körüljárható. A kiállítások olyan korszerű multimédiás és interaktív elemeket is tartalmaznak, amelyek mindenben megfelelnek a mai kor múzeumi-turisztikai elvárásainak. A főbejárattól balra kanyarodva érhetjük el a központi múzeumépületet, a Rotundát. Az épület a Magyarok bejövetele című panorámafestmény mellett több, interaktív kiállításnak is helyet ad, Ópusztaszeren.
Kiemelt ajánlat

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda. Az épület ma már belülről teljesen körüljárható. A kiállítások olyan korszerű multimédiás és interaktív elemeket is tartalmaznak, amelyek mindenben megfelelnek a mai kor múzeumi-turisztikai elvárásainak. A főbejárattól balra kanyarodva érhetjük el a központi múzeumépületet, a Rotundát. Az épület a Magyarok bejövetele című panorámafestmény mellett több, interaktív kiállításnak is helyet ad, Ópusztaszeren.
Kiemelt ajánlat

A Csillagösvény már a legfiatalabb korosztálynak is kiváló egész napos szórakozást, játékos tanulást, különleges kalandokat kínál, az iskolás korosztálynak pedig igazi közösségi élményt is nyújt. Az Európa-rekorder hosszúságú sövénylabirintusból kijutásban már a legkisebbek is segítséget kapnak mesékről, állatokról, növényekről szóló furfangos kérdések formájában, a nagyobbak pedig az iskolában megszerzett tudásukat kamatoztathatják más terepen, például a történelmi témájú segítő kérdéseknél. Két óriáslabirintusunk mellett 32-féle más játék is megtalálható a Csillagösvényen, ezek kipróbálása több órás különleges élményre ad lehetőséget a szabad ég alatt. Emellett az 1 hektáros szabad zöld területen lehetőség van focizni, tollasozni, és féktelenül szaladgálni is.

Néha jó egy kicsit kiszakadni az irodából, és kötetlenebb körülmények között találkozni azokkal az emberekkel, akikkel akár napi nyolc órában kell hatékonyan együttműködnöd. De ezt az élményt lehet fokozni! Például azzal, ha a szabad ég alatt tartunk csapatépítő tréninget, izgalmas feladatokkal, csapatjátékokkal tarkítva, aminek során a kollégáiddal a világ harmadik legnagyobb labirintusát is bebarangolhatod. Tartsátok nálunk következő céges csapatépítő tréningeteket!

Szezonban (április 1. és október 31. között) 4 illetve 6 személyes, elektromos kisautók bérelhetők. A környezetbarát kisautók kényelmesek, egyszerű a használatuk, élmény a vezetésük. Az idősebbek, fáradékonyabbak, kisgyermekesek is bebarangolhatják a hatalmas területet, semmilyen látnivalóról nem maradnak le.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiváló osztálykirándulás helyszín lehet általános és középiskolás diákok részére egyaránt. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark része az Árpád-emlékmű, a Skanzen, a Szer monostor, a Nomád Park és a Rotunda. Az Emlékpark jelenleg az egyik leglátogatottabb múzeumi kiállítóhelyek közé tartozik Magyarországon.

A Dél-Alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára. 1853-ban Szeged határában nyitották meg az első állandó tanyai népiskolákat és rövidesen más alföldi városok külterületén is kigyúltak a művelődés lámpásai. 1888-89-ben a szegedi határban már 24 elemi népiskola működött és ezekben 3641 tanulót tartottak számon. Megkezdődött a tanyai parasztság körében az analfabetizmus fölszámolása.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban csoportok részére lehetőség van tárlat- és idegenvezetésre magyar és angol nyelven, amelyre előzetes bejelentkezés szükséges. Az Emlékpark része az Árpád-emlékmű, a Skanzen, a Szer monostor, a Nomád park és a Rotunda. Az Emlékpark jelenleg az egyik leglátogatottabb múzeumi kiállítóhelyek közé tartozik Magyarországon.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár