Kedves látogató!
6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. (46.48707 x 20.096584)

Kedves látogató!
A kiskereskedések és péküzletek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falvak, mezővárosok utcaképéhez. A szabadtéri gyűjteménybe telepített épület eredetije egy tápéi parasztház volt.
Az 1910-es években egy zsidó család vásárolta meg és az utcai szobát átalakítva szatócsüzletet nyitott. 1939-ben az új tulajdonos pékséggel bővítette a kereskedést. A pékműhelyben két segéddel dolgozott és a szatócsboltban felesége árult.
A falusi szatócsok portékájuk nagy részét nagykereskedőktől, kisebb részét kézműves mesterektől (kádár, bognár, kefekötő) szerezték be. Az üzletben a fal melletti nagy polcokon konyhaedények és eszközök sorakoztak, fiókos szekrényekben voltak a fűszerek, a liszt, a köles, a cukor és más élelmiszerek. A szatócs árult mezőgazdasági eszközöket (ásó, kapa, gereblye), meszelőt, ecsetet, szappant, a hátsó helyiségben tárolt hordóból petróleumot és kocsikenőcsöt. Mindezektől a boltot sajátos, mással össze nem téveszthető szag járta át.
Minden szatócs kialakította a maga vevőkörét. A vevők érdekében minél többféle árucikket tartottak és a rászorulóknak hitelt adtak.
Az épület hátsó, udvarra nyíló részében van a pékműhely, a dagasztó helyiséggel és a sütőkemencével. A sütőben a polcokon kerek szakajtók és hosszúkás veknis kosarak sorakoznak. A berendezés szegedi pékműhelyekből való, ahol beszüntették a munkát.
Az üzlet és a pékség közötti lakás a dél-alföldi falusi kiskereskedők 1940-es évekre jellemző, kispolgári jellegű házkultúráját állítja elénk.
Találatok száma: 2
Találatok száma: 2

Ópusztaszer csárdája magyaros levesekkel, bográcsételekkel, halételekkel, marhahúsból, szürkemarhából, mangalicából készült ételekkel, kemencés ételekkel, valamint vegetáriánus ételekkel várja vendégeit. Éttermünk kialakításánál különös hangsúlyt fektettünk az otthonosságra és a családokra, teraszunkon helyet foglalva kényelmes fa faragású bútorokkal várjuk önöket.

A Szeri Csárda igaz nemzeti ízekkel várja vendégeit az Ópusztaszeri Nemzeti Törteneti Emlékpark közvetlen szomszédságában található, a bejárattól 200 méterre. A kívül-belül megújult étterem különlegessége, hogy a betérők egy valódi, korhű betyárcsárdában találják magukat: a berendezés és a kiállított műtárgyak mind-mind igazi betyáros hangulatot teremtenek. A Szeri Csárda jelenleg előre bejelentkezett csoportokat fogad.

Találatok száma: 1
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1

Álmodoztatok már arról, hogy a boldogító igent a természet szívében mondjátok ki? A Csillagösvény festői környezete, romantikus tópartja és lenyűgöző tájai tökéletes helyszínt kínálnak ehhez. A természet közelsége minden pillanatot átjár, a friss levegő és a csendes táj pedig különleges, nyugodt hangulatot varázsol az esküvőtök napjára. A szertartás a szabad ég alatt, a lakoma pedig a nádfedeles jurtában teszi teljessé a napot.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár