Pesti Vigadó
A Duna-parti korzó mellett található Vigadó előcsarnokával, díszlépcsőjével, dísztermével és nem utolsó sorban páratlan panorámájával Budapest kihagyhatatlan látványossága. Az épületben található Vigadó Galéria a kortárs magyar művészek kiállítási tere. A gyönyörűen felújított Díszterem és a hozzá kapcsolódó Északi és Déli terem hangversenyek, a negyedik emeleti Sinkovits Imre Kamaraszínház színházi események és filmvetítések számára biztosít helyszínt. A legfelső emeletek kiállítótermei időszaki kiállításoknak, folyamatosan változó kulturális rendezvényeknek adnak otthont. A legfelső emeleten található Dunára néző Panoráma terasz egészen egyedülálló kilátást biztosít a Budai Várra és a Citadellára. A földszinti étterem ideális frissítőt kínál specialitásaival a kiállítások megtekintése után.
A Pesti Vigadó 2024-ben ismét a hét minden napján, hétfőtől vasárnapig 10:00 és 19:00 között várja látogatóit (jegypénztár ebédideje: 13:00 - 13:30). Eközben a Vigadó Pont hétfőtől péntekig 10:00 és 17:00, szombaton 10:00 és 15:00 (szombaton ebédidő 12:00 - 12:30) között várja az Épülettörténeti séták és a Pesti Vigadó programjai iránt érdeklődőket, az MMA Kiadó valamint a Pesti Vigadó kiadványai, ajándéktárgyai, illetve tárlataink katalógusainak megvásárlása iránti megkereséseket, kérdéseket.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Pesti Vigadó kiállításai szerdától vasárnapig 10:00 és 17:00 között tekinthetőek meg (egyénileg is).
A műemléki épület teljes II. és IV. emelete, azaz a Díszterem és Díszlépcsőház is, kizárólag épülettörténeti sétáink keretében, felkészített szakembereink kíséretében tekinthetők meg. Vigadó Galéria jegyünk megváltásával megtekintheti a Pesti Vigadó kortárs, időszaki kiállításait, valamint a Pesti Vigadó Idővonal című állandó tárlatát. Az aktuális kiállítások mellett megcsodálhatja a felejthetetlen élményt nyújtó Panoráma teraszunkat is!
2024.01.02 - 2024.12.20 |
2024.07.28. | |
2024.08.02. | |
2024.08.16. | |
2024.08.18. | |
2024.08.18. | |
2024.08.18. | |
2024.08.25. | |
2024.08.25. | |
2024.08.25. | |
2024.08.30. | |
2024.08.31. | |
2024.08.31. | |
2024.08.31. | |
2024.09.08. | |
2024.09.08. | |
2024.09.15. | |
2024.09.15. | |
2024.09.15. | |
2024.09.16. | |
2024.09.17. | |
2024.09.17. | |
2024.09.17. | |
2024.09.29. | |
2024.10.06. | |
2024.10.06. | |
2024.10.12. | |
2024.10.12. | |
2024.10.22. | |
2024.10.22. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie / LISZT ÜNNEP 2024 |
2024.10.22. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie / LISZT ÜNNEP 2024 |
2024.10.26. | |
2024.10.27. | |
2024.10.27. | |
2024.10.27. | |
2024.11.19. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
IMA ÉS FOHÁSZ Pászti/1 |
2024.11.19. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
IMA ÉS FOHÁSZ Pászti/1 |
2024.11.23. | |
2024.11.24. | |
2024.12.03. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
BRÁCSAVERSENY Lukács/1 |
2024.12.03. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
BRÁCSAVERSENY Lukács/1 |
2024.12.14. | |
2024.12.15. | |
2025.02.20. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
TITANIC Lukács/2 |
2025.02.20. | |
2025.03.10. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
HAYDN: A TEREMTÉS Pászti/2 |
2025.03.10. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
HAYDN: A TEREMTÉS Pászti/2 |
2025.04.03. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
ÁLOMTÁNCOK Lukács/3 |
2025.04.03. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
ÁLOMTÁNCOK Lukács/3 |
2025.04.10. |
Komolyzenei koncertek a Pesti Vigadóban 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
SZENT SEBESTYÉN VÉRTANÚSÁGA Pászti/3 |
2025.04.10. |
Pesti Vigadó koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
SZENT SEBESTYÉN VÉRTANÚSÁGA Pászti/3 |
Alta Moda Fashion Hotel**** Budapest
Szállodánk a divatos elegancia képviselője, a közösségi terek letisztult stílusát élénk sárgák, visszafogott kékek, kényelmes bútorok jellemzik. A szállodai szolgáltatások között olyan újítások is megtalálhatók, mint az élő, kontaktus nélküli chat a recepcióval, vagy a vezeték nélküli készüléktöltés a ...
Aria Hotel Budapest*****
Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket ...
Bohém Art Hotel Budapest
A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is ...
Boutique Hotel Budapest
A Boutique Hotel Budapest szálloda Budapest szívében, a nyüzsgő belvárosi sétáló-vásárló utca, a Váci utca, az élményt adó Vásárcsarnok és a felújított Szabadság híd közelében található. Mindamellett, hogy kiváló közlekedési csomópontban van, a városközpont elegáns üzletei, vonzó kávéházai, éttermei, ...
Budapest Marriott Hotel
A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál.
City Hotel Pilvax Budapest
A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára.
Cosmo City Hotel*** Budapest
A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ...
Danubius Hotel Astoria City Center****
Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ...
Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest
Modern szálloda hangulatos légkörrel a nyüzsgő főváros szívében, a belváros új sétáló utcájában, Pest üzleti, kereskedelmi és kulturális negyedében, közel kitűnő éttermekhez és kávézókhoz. 123 klimatizált szoba, WIFI minden szobában, zuhanyzó, hajszárító, telefon, minibár, TV. Összenyitható, dohányzó és ...
Elizabeth Apartman Hostel Budapest
Az Elizabeth Apartman Hostel a város szívében helyezkedik el, az Astoria és a Ferenciek tere közt, a belvároshozban. Várunk diákokat, csoportokat, akik szívesen maradnának itt nálunk pár napra, vagy hosszabb időre. Hostelünk igazán kecsegtető, olcsó árakat biztosít hátizsákos vendégeknek és ...
Budapest Retro Bisztró
Ülj be hozzánk egy igazi retro hot dogra, vagy egy pohár Bambira, és hagyd hogy átjárjon a nosztalgikus érzés: ráadásul, ha rákaptál az múlt ízére, jó hír, hogy napi menüvel (leves + főétel) is várunk hétfőtől péntekig! Hangulatos bisztrónk számos retró étellel és itallal várja a látogatókat. ...
AZR Libanoni Étterem Budapest
Autentikus libanoni ételek Budapest szívében - Lépjen be a libanoni kultúra és a kulináris élvezetek világába az újonnan megnyílt ARZ Libanoni Étteremben, mely az InterContinental Budapest szálloda földszintjén, a pezsgő Dunakorzón található.
Anna Café Budapest
Kávékülönlegességek széles választékával várja vendégeit az Anna Café a Váci utca forgatagában. Igazi otthon a kávészeretők számára, legyen szó munkáról, randevúról, baráti vagy családi beszélgetésről.
BOATanic Hajó Terrace & Bar Budapest
A BOATanic Hajó a város szívében, a pesti Duna-part legszebb részén horgonyoz, az Erzsébet-híd és a Lánchíd között.
Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest
Éttermünk a japán hagyományoknak és stílusnak megfelelően lett berendezve, kialakítva. Harmonikus környezet, tiszta letisztult formák, kellemes nyugtató színek jellemzik a belső tereket. Magyarországon egyedülállóan éttermünkben kóstolhatja meg házilag készített, kézzel gyúrt japán tésztakülönlegességeinket. ...
Big Ben Teaház
A Big Ben Teaház 2000 óta várja vendégeit a belváros szívében, több mint 130 fajta teával és több mint 20 fajta natúr és ízesített kávéval.
Boom & Brass Étterem
Késői reggeli, korai ebéd vagy egy jó kávé elegáns környezetben, a város szívében. Esténként koncertek, élőzene.
Borssó Bistro
A francia bisztrók hangulatát idézi meg franciás-magyar éttermünk Budapest belvárosában, ahol a magyar konyha klasszikus ízei jelennek meg francia zamatokkal. Évekkel ezelőtt egy magyaros-franciás éttermet álmodtunk meg, mely a francia bisztrók hangulatát idézné meg Budapest belvárosában. Ebbe a ...
Budapest Bisztro
Több mint 120 főt befogadó éttermünk, a Parlament közvetlen szomszédságában található a festői szépségű Vécsey utcában. Legyen szó, családi eseményről, baráti összejövetelekről, modern köntösbe bujtatott, autentikus Csárda hangulatát mégis megőrző éttermünk tökéletes választás. Utcafrontunkon található ...
Busó Bistro
A Busó Bistro megújult külsővel és belsővel, új különteremmel, remek étlappal, tradicionális magyar ételekkel várja vendégeit. Családi rendezvényeket, céges bulikat és kisebb lakodalmakat is vállalunk.
Gellért Fürdő mélye, kalandok a föld alatt városnéző séta az Imagine-nel 2024. július 27. (szombat) 10:00
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - Exkluzív sétánkon a föld alá visszük le az igazán bátrakat és kíváncsiakat! Mielőtt felújítás miatt hosszú időre bezár a fürdő, néhány alkalommal bejárjuk a Szent Gellért Gyógyfürdő alatt rejtőző titkos járatokat, alagutat, barlangot és a híres, de kevesek által látott ...
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel 2024. július 27. (szombat) 10:00
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
Tematikus városnéző túrák Budán és Pesten. A Budapest legszebb műemlékeit és legérdekesebb történeteit felfedező túrák kiváló kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújtanak a főváros szerelmeseinek és a turistáknak is. Izgalmas városi séták, építészet, gasztrotúra, különleges helyszínek, szórakoztató ...
Titkos kertek és terek Budapesten, városnéző séta a Belvárosban 2024. július 27. (szombat) 10:30
Titkos kertek és terek a belvárosban
Titkos kertek és terek Budapest belvárosában - Legnépszerűbb sétánkat Te sem hagyhatod ki! Mindegy, hogy az illatozó virágokat, az öreg fákat vagy az emberi történeteket kedveled, Téged is biztosan elvarázsolnak majd a városban megbújó zöld oázisok, a hétköznapokban nem látható magán- és intézményi ...
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek az Imagine-nel 2024. július 27. (szombat) 11:00
A PÁRISI UDVAR - ÁLOM LUXUSKIVITELBEN
A Párisi Udvar varázslatos világában összeér a múlt és a jövő, a luxus és a világszínvonal már száz éve tartja lázban azokat, akik szeretik a bámulatosan szépet és elegánsat. Exkluzív épületbejárásunkon a Párisi Udvar Hotel Budapest jóvoltából valóra váltjuk most a te álmod is – együtt sétálhatunk a ...
Adria-Palota, épületbejárás és tengerentúli ínyencfalatok kóstolója az Imagine Budapesttel 2024. július 27. (szombat) 15:00
ADRIA-PALOTA - ATLANTISZ A FÖLD FELETT
Csodás felfedezéseket tartogató utazásra, távoli óceánok és tengerek meghódítására invitálunk! Az Adria-palotához kapcsolódó történetek nyomán a történelem hullámain ringatózva az egykori tengeri utak, óceánjáró hajók és az egzotikus, tengerentúli ínyencfalatok között navigálunk sétánk során. A föld ...
Budapest zsinagóga, történetek a pesti zsidónegyedben az Imagine-nel 2024. július 30. (kedd) 18:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben… A három zsinagóga között sétálva megértjük, hogy miért ez lett a város legellentmondásosabb, egyúttal ...
Pesti zsidónegyed városnéző séta - Történetek a zsinagóga háromszögből 2024. július 30. (kedd) 18:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Történetek a zsinagóga háromszögből - Az ImagineBudapest sétája a pesti zsidónegyedet mutatja be. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben…
Andrássy úti palotasztorik, Városi kódfejtős nyomolvasó séta Budapesten 2024. augusztus 2. (péntek) 18:00
VÁROSI KÓDFEJTÉS - PALOTASZTORIK AZ ANDRÁSSY ÚTRÓL
Izgalmas városi kódfejtés és játék – palotasztorik, Budapesten, az Andrássy útról! Mindig is szerettél volna nyomozósat játszani a fővárosban? Felvillanyoz, ha az apró részletekből hirtelen összeáll a megfejtés? Akkor gyere velünk Budapest egyik legelegánsabb útján futó kétórás nyomolvasó sétánkra, ahol ...
Mátyás-templom séta, EXKLUZÍV ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN az Imagine Budapesttel 2024. augusztus 6. (kedd) 19:00
MÁTYÁS-TEMPLOM EXKLUZÍV - ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN
Exkluzív épületbejáró séta a Mátyás-templomban zárás után. Amikor az utolsó látogató után is becsukódik a robosztus kapu, előttünk megnyílik a Mátyás-templom lenyűgöző tere. Beléphetünk, szemlélődhetünk, sőt, olyan részekre is bepillanthatunk, ahová mások nem. Örökre emlékezetes, meghitt és különleges ...
Épületbejárás a Király fürdőben, Arszlán pasa egykori fürdőjében az Imagine-nel 2024. augusztus 8. (csütörtök) 18:00
ARSZLÁN PASA FÜRDŐJÉT EGY OSTROM SE VEHETI EL - ÉPÜLETBEJÁRÁS A KIRÁLY FÜRDŐBEN
Épületbejárás Arszlán pasa fürdőjében Budapesten. A több mint egy éve zárva tartó Király fürdő megnyitja az Imagine sétálói előtt kapuit. Gyere velünk a medencetérbe teljesen felöltözve!
Hajóbérlés Budapesten privát rendezvényekhez, élményhajózás a Dunán elegáns sétahajónkon 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Sétahajózni önmagában is élmény, így a legtöbb szárazföldi rendezvényhelyszínnel ellentétben itt nem feltétlenül szükséges külön programokról gondoskodni, mert a szórakozás adott. Sétahajónk 20-50 fő befogadására alkalmas, így kisebb és nagyobb összejövetelek számára is ideális helyszín.
Múzeumpedagógiai programok az Országgyűlési Múzeumban, ingyenes foglalkozások minden korosztálynak 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Pedagógiai programjaink keretében évente több mint 7000 diák látogat az Országházba. A Parlamenti különóra célja, hogy a középiskolások egy egész napot tölthessenek el az épületben, míg a Demokráciajáték és a Mint-a-Parlament arra hivatott, hogy a középiskolások és az egyetemisták a gyakorlatban ismerhessék ...
Országgyűlési Könyvtár programok 2024 Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Könyvtárunk lehetőséget biztosít az intézmény csoportos látogatására, ahol könyvtárosok vezetésével tekinthetik meg az Országgyűlési Könyvtárat, ahol a múltidéző kiállítás és a különgyűjtemények bemutatása mellett megcsodálhatják a világ legszebbjei között számontartott olvasótermet. A program egy prezentáció ...
Herendi Porcelán Palota program 2024. Rózsakészítés és porcelánfestés Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Rózsakészítés és porcelánfestés Budapesten a Herendi Porcelán Palotában előre egyeztetett időpontban. Akvarell-festés, porcelánfestés kurzus, festőbemutató várja a kreatív művészetkedvelő érdeklődőket. A Herendi Porcelánmanufaktúra 1826. évi alapítása óta hagyományaihoz hűen készíti kézműves remekműveit. A ...
Duna Korzó, séta a budapesti Duna -parton, Budapest legszebb sétálóutcájában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Duna Korzónak a Lánchíd és az Erzsébet közötti gyalogos területet nevezik. A csodálatos hangulatú Dunakorzó a legtökéletesebb hely ahonnan csodálhatjuk a világörökség részének nyilvánított budapesti Duna parti látképet.
Esküvő luxus környezetben Budapesten, 5 csillagos álomesküvőjét tartsa a budapesti Aria Hotelben! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Álomesküvő mesebeli luxus környezetben! Az Aria Hotel Budapestben a zenei téma mellett, a szépséges Budapesti panoráma emeli e különleges esemény fényét. Tegye élete legcsodálatosabb élményét feledhetetlenné, mondja ki a boldogító „igen”-t a város felett, és élvezze esküvői vacsorájuk meghitt pillanatait a ...
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Luxus hosszú hétvége, fedezze fel újra Budapest szépségeit! Várja az Aria Hotel***** 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A hotel ékessége az egész évben nyitva tartó tetőterasz, a High Note SkyBar, ahonnan páratlan kilátás nyílik Budapestre. Az Aria Hotel Budapest, a Library Hotel Collection tagja. ...
Látogatás az Ady Emlékmúzeumban, Ady Endre utolsó budapesti lakásában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ady Endre utolsó budapesti lakása, tárgyai, bútorai. Látogatás az Ady Endre Emlékmúzeumban. A Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja. A budapesti Ady Endre Emlékmúzeum Ady Endre születésének századik évfordulójára, 1977-ben, a költő emlékére létrehozott kiállítóhely. Ady Endre első és egyetlen, Csinszkával ...
Pesti Szerb Templom látogatás Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Hivatalos nevén Szent György Nagyvértanú szerb ortodox templom, ami 1695 - 1698 között építettek, és Csernojevics Arzén pátriárka szentelte fel Szent György tiszteletére
Szent István Bazilika Budapest
A budapesti Szent István Bazilika hazánk egyik legszebb, legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége. Ennek oka egyrészt a névadó szent királyt, az ország államalapítóját megillető tisztelet, a történelmi múlt, másrészt maga az épület műemléki és művészeti értéke. A bazilika 65 méteres ...
Budapest Retro Élményközpont
Utazz velünk vissza az időben! Légy részese (ismét) testközelből a 70-es, 80-as évek gulyáskommunizmusának interaktív módon a Budapest Retro Élményközpontban! Budapest legszórakoztatóbb Élményközpontjában interaktív időutazásra hívjuk. Ha az időutazásod során megéheznél, vár az Élményközpont hangulatos ...
Virág Judit Kortárs Galéria és Aukciósház
A Virág Judit Galéria és Aukciós ház fő profilja a XIX. és XX század kvalitásos magyar festmények és Zsolnay kerámiák forgalmazása, aukciók és kiállítások szervezése. A Galéria évente három aukciót rendez a klasszikus magyar festészet kiemelkedő darabjaiból, valamint Zsolnay kerámiákból. A Kortárs ...
Vándorfény Galéria Budapest
A Vándorfény Galéria immáron több, mint két évtizedes múltra tekint vissza. „Értékünk a kortárs” ars poeticánknak megfelelően az elsődleges célunk az, hogy megismertessük és népszerűsítsük a posztmodern magyar művészetet a szépség és az esztétikum iránt fogékony közönséggel. A Budapest belvárosában ...
Madame Tussauds Budapest
53 magyar és nemzetközi figurával várja a látogatókat a Madame Tussauds Budapest. A világ legújabb Madame Tussauds produkciója a belvárosi Palazzo Dorottyában várja a látogatókat. A Madame Tussauds-ban a közönség testközelből találkozhat a legnagyobb hollywoodi sztárokkal, híres énekesekkel, ...
Országgyűlési Múzeum
Az Országgyűlési Múzeum országos szakmúzeum, amely gyűjti, megőrzi és a nyilvánosság elé tárja a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének a tárgyi, valamint dokumentációs emlékeit.
Országház Látogatóközpont
Az Országház Látogatóközpontban látvány- és kiállítóterek, kávézó és ajándékbolt várják Önt. Az infrastruktúra önmagában azonban nem elegendő. Bízunk abban, hogy a vendégszeretet és a segítőkészség hozzájárul ahhoz, hogy a látogatók élményekben gazdagon távozzanak az Országházból és örömmel térjen ...
Keren Or Központ Budapest
Budapest szívében található a modern Keren Or Kulturális Központ és Zsinagóga. A Károly körút 20-ban található épületben zsinagóga működik, amelyik kedvelt találkozóhelye a Magyarországon élő izraeli közösségnek. Élén Raskin Sámuel rabbi áll. A központ otthont ad továbbá az EMIH központi irodáinak, ...
Abigail Galéria és Aukciósház
Főleg 20. és 21. századi művészek munkáival foglalkozik az Abigail Galéria és Aukciós Ház.
Ady Endre Emlékmúzeum Budapest
A belvárosi lakás, amelyben Ady élete utolsó éveit töltötte feleségével, Csinszkával, ma bárki előtt nyitva áll. A költőóriás a lakásban berendezett szerény dolgozószobában írta utolsó verseskötetének darabjait. Sok érdekesség mellett Ady saját kézzel írt levelei és személyes fényképei is a kiállítás ...