Vaszary Galéria Balatonfüred
Vaszary Kolos egykori hercegprímás, gyönyörűen felújított villájában működik a Vaszary Galéria, Balatonfüred fontos kulturális intézménye.
A balatonfüredi kulturális negyed koronadísze, a 2010-ben gyönyörűen felújított Vaszary Galéria kiállításain kiemelkedő képzőművészeti élményekben lehet részünk.
A hányattatott sorsú épület a 2010-re megvalósult restaurálással Balatonfüred egyik legrangosabb és legjelentősebb épülete lett. A főként képzőművészeti alkotásokat bemutató épületegyüttesben a kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik, sőt, egy-egy alkalommal neves közéleti személyiségek, művészek vezetésével haladhatunk végig a villa csodálatosan felújított épületében. A Vaszary Villa az egész család számára tartalmas szórakozást ígér; a tematikus múzeumpedagógiai foglalkozások hat éves kortól kínálnak különleges programot a kicsiknek, míg a felnőtt látogatók igényes időtöltéséről a Vaszary Kávézó és a Vaszary emlékeket és relikviákat is árusító Vaszary Könyvesbolt gondoskodik.
A Villában minden megtalálható, ami egy kiállítási központot naggyá tesz: a Vaszary Alkotóműhely nyaranta megtelik a művészet iránt fogékony gyermekekkel, év közben pedig tematikus, az aktuális kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programot kínálnak. A Vaszary Könyvesbolt széles spektrumát sorakoztatja fel a képző –és társművészeti kiadványoknak. Semmiképp se hagyjuk ki a Villa emblematikus tornyának tövében található Vaszary Kávézót, amelynek teraszáról a balatoni panoráma tárul elénk.
Az egykori prímási nyaraló szobáinak kiállító terekké történő átalakítása óta olyan művészek munkáinak adott otthont, mint Csók István, Amrita Sher-Gil, Kondor Béla, Pablo Picasso és Robert Capa.
2023.01.01 - 2023.12.31 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | - |
Szerda: | 10:00 - 18:00 |
Csütörtök: | 10:00 - 18:00 |
Péntek: | 10:00 - 18:00 |
Szombat: | 10:00 - 18:00 |
Vasárnap: | 10:00 - 18:00 |

Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ... Bővebben

Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ... Bővebben

Astoria Hotel*** Balatonfüred
Az Astoria Hotel a Balaton északi partján, Balatonfüred központjában - a Balaton parttól 150 méterre -, a Reformkori városrészben található. A hotel épülete műemlék jellegű. A patinás megjelenés Balatonfüred egyik jellegzetes épületei közé emeli. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus ... Bővebben

Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ... Bővebben

Anna Grand Hotel Wine & Vital Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Wine & Vital Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes választás konferenciája számára is. Vállalati rendezvény, partnertalálkozó vagy ... Bővebben

Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ... Bővebben

Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ... Bővebben

Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk. Bővebben
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek. Bővebben

Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek. Bővebben

Balatonfüredi eseménynaptár 2023 / 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok 2023. december 1. (Péntek) - 2023. december 24. (Vasárnap)
Füredi Advent
Balatonfüredi programajánló napról-napra. Balatonfüred egész évben csodálatos programokkal fogadja az ide érkezőket. A népszerű kisváros rendkívül gazdag kulturális eseményekben és látnivalókban, Balatonfüred a Magyar kultúra városa. Balatonfüred nevezetes kulturális intézményei, a Vaszary Galéria, a Jókai ... Bővebben

Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2023 2023. december 29. (Péntek) - 2023. december 30. (Szombat)
Tanfolyamok 10-14 éveseknek
A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ... Bővebben

Reformkori séta Balatonfüreden 2023. Városnéző séta idegenvezetővel előzetes bejelentkezéssel 2023. december 8. (Péntek)
Adventi séta forral borral
A történelmi hangulatú épületek történetein túl, érdekfeszítő anekdotákat hallhatnak a híres színésznőről, Blaha Lujzáról vagy az Arany ember című könyv legendás írójáról, Jókai Mórról, valamint a legelsőnek mondott 1825-ös Anna-bálról és a hozzá fűződő hagyományokról. A séta során a vendégek ... Bővebben

Moziműsor Balatonfüred 2023. Vetítések minden nap a Balaton Moziban 2023. december 4. (Hétfő) - 2023. december 10. (Vasárnap)
Heti műsorlista
Balaton Mozi, minőségi szórakoztatás a Balaton északi partján Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központ épületében. A moziterem a legkorszerűbb vetítés- és hangtechnikával van felszerelve. Bővebben

Advent Balatonfüred. 2023. Füredi Advent 2023. december 1. (Péntek) - 2023. december 21. (Csütörtök)
Adventi programajánló Balatonfüred. Karácsonyvárás az egész városban jobbnál jobb ünnepi programokkal. Betlehem állítás, táncgála, koncertek, gyermekfoglalkozások, és még sok esemény hangol rá a közelgő szép ünnepre Balatonfüreden. Bővebben

Gyerekprogramok Balatonfüreden 2023 2023. december 5. (Kedd) - 2023. december 9. (Szombat)
Játszószoba a Lipták Gábor Városi Könyvtárban
Balatonfüreden izgalmas és változatos programokkal várják a legkisebbeket is. A programok között szerepelnek különböző foglalkozások, játszóházak, kirándulások, bábszínházak és babaszínházak is. Szeretettel várjuk a kicsiket és szüleiket! Bővebben

Mikulás-vonat Balatonfüred 2023 2023. december 9. (Szombat)
Ünnepi díszbe öltöztetett kisvonattal érkezik meg a Mikulás Balatonfüredre. Nagyon jó hírt kaptunk egyenesen Lappföldről! A Mikulás 2023. december 9-én ellátogat szeretett kis városunkba, Balatonfüredre, ráadásul legnagyobb örömünkre ezen a napon a tavalyi évhez hasonlóan rénszarvasait az ünnepi díszbe ... Bővebben

Balatonarácsi programok 2023 2023. december 9. (Szombat) 15:00
Szimonidesz Hajnalka meseillusztrátor kiállításának megnyitója az Arácsi Népházban
Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredhez 1954-ben kapcsolt ősi magyar település. Balatonarács jelenleg is Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti ... Bővebben

Forralt Bor Party 2023 Balatonfüred. Forralt bor főzőverseny és újbor kóstoló 2023. december 12. (Kedd)
Forralt bor főzőverseny a Vitorlás étterem előtti téren Balatonfüreden, ahol többféle forralt bor készül az üstökben. A Balatonfüred Lions Club csapatánál megvásárolt forralt bor teljes összegét jótékony célra ajánlják! És: kézzel nyújtott, ötféle ízesítésű házi rétest is kóstolhatunk. Bővebben

Balatonfüredi komolyzenei koncertek 2023 2023. december 14. (Csütörtök)
Koncertek Balatonfüreden! Szeretettel várják a művészetkedvelő közönséget az eseményekre. Bővebben

Karácsony Balatonfüreden ünnepi vacsorával, uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben 2023. december 22. (Péntek) - 2023. december 25. (Hétfő)
Karácsony Balatonfüreden ünnepi vacsorával és városi uszoda használattal a balatonfüredi Akadémia Sporthotelben. Az ünnepek közeledtével nincs is annál fontosabb, mint hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, és megosszuk az ünnepi örömöket. Hagyják, hogy mi segítsünk megteremteni az ideális ünnepi hangulatot, ... Bővebben

Két ünnep közötti pihenés Balatonfüreden uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben 2023. december 26. (Kedd) - 2023. december 30. (Szombat)
Két ünnep közötti pihenés félpanzióval, uszoda használattal Balatonfüreden. Az Akadémia Hotelben minden adott a tökéletes pihenéshez: kényelmes szobák, lenyűgöző panoráma a Balatonra, finom ételek és természetesen a nyugalom és a meghittség. Bővebben

Szilveszter Balatonfüreden zenés mulatsággal az Akadémia Sporthotelben 2023.12.29. (Péntek) - 2024.01.02. (Kedd)
Szilveszter Balatonfüreden zenés mulatsággal, félapanziós ellátással és uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben. Szilveszteri mulatságra várjuk Önöket szeretettel, hogy végre elbúcsúztathassuk az óévet és reményteljesen köszönthessük 2024-t! B.U.É.K.! Bővebben

Adventi wellness hétvége Balatonfüreden, gasztronómiai finomságokkal a felnőttbarát Aura Hotelben 2023. december 8. (Péntek) - 2023. december 10. (Vasárnap)
Adventi wellness hétvége Balatonfüred - Hangolódjon velünk a karácsonyra, hiszen adventi hétvégéinken különleges karácsonyi meglepetésekkel várjuk Önt a felnőttbarát Aura Hotelbe. Forró téli italok és téli gasztronómiai finomságok, illetve megkóstolhatják helyi Füredi termelőink afrodiziákumait! Foglaljon ... Bővebben

Vasárnapi wellness akció Balatonfüreden az Aura Hotel felnőttbarát szállodában 2023. december 10. (Vasárnap)
Vasárnapi wellness akció - Készülj fel a hétre a balatonfüredi Aura Hotel Lazy Sunday csomagjával. Wellness kikapcsolódás, pure szolgáltatások a város felnőttbarát szállodájában. Teljes ellátás és késői hazaindulás - mi kell még a tökéletes pihenéshez. Bővebben

Karácsonyi wellness Balatonfüreden, ünnepi gálavacsorával a felnőttbarát Aura Hotelben 2023. december 24. (Vasárnap) - 2023. december 26. (Kedd)
Karácsonyi wellness Balatonfüred - Szeretné teljes nyugalomban és meghittségen tölteni a karácsonyt? A felnőttbarát Aura Hotelben garantáltan átjárja Önt az abszolút békesség érzése felnőttbarát szolgáltatásainknak köszönhetően! Foglaljon most, hogy Ön számára is új értelmet nyerjen a szeretet ünnepe! ... Bővebben

Két ünnep közötti wellness Balatonfüreden, édes finomságokkal a felnőttbarát Aura Hotelben 2023. december 27. (Szerda) - 2023. december 29. (Péntek)
Két ünnep közötti wellness Balatonfüred - Pihenje ki a karácsony fáradalmait és készüljön fel a szilveszteri éjszakázásra a felnőttbarát Aura Hotelben! Foglaljon most és töltse el nálunk ezt az „édes” két ünnep közötti pár napot wellness pihenéssel! Bővebben

Exkluzív Szilveszter Balatonfüreden, szilveszteri vacsorával, wellnessel az Aura Hotelben 2023.12.29. (Péntek) - 2024.01.01. (Hétfő)
Exkluzív szilveszter Balatonfüred felnőttbarát szállodájában - A jó hangulat és az abszolút kikapcsolódás garantált már csak Ön hiányzik! Foglaljon most, hogy részese legyen fantasztikus zenés szilveszteri vacsoránknak és köszöntse az Új esztendőt az Aura Hotelben! Bővebben

Újévi wellness Balatonfüreden, csendes téli szünet a felnőttbarát Aura Hotelben 2024. január 1. (Hétfő) - 2024. január 6. (Szombat)
Újévi wellness Balatonfüred - Kezdje az évet teljes nyugalomban, hogy újévi fogadalmainak maximálisan kipihenve kezdhessen neki! Foglaljon most, hogy Ön is részese legyen a felnőttbarát Aura Hotel varázslatos világának! Bővebben

Arácsi Népház és Kiállítóház programok 2023 2023.11.30. (Csütörtök) - 2023.12.17. (Vasárnap)
Programok, események, rendezvények, kiállítások. Bővebben

Arácsi Tájház Balatonfüred
A Balaton-felvidék jellegzetes épülettípusát idéző parasztházból felújított tájház Arácson (Balatonfüred). A nádfedeles, tornácos ház két kiállításra-, és egy közösségi térként alkalmas helyiséggel, illetve nagy szabadtérrel rendelkezik. A Tájházban a tisztaszoba és a konyha helyiségekben ... Bővebben

Bodorka Balaton Aquarium - Balatoni Vízivilág Látogatóközpont Balatonfüred
A Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban, Balatonfüreden az érdeklődők élőben, szemtől-szemben találkozhatnak a vidék halaival, a pár centiméteres szélhajtó küsztől egészen Közép-Európa leghatalmasabb haláig, a több mázsásra is megnövő harcsáig. 17 akváriumban több mint ötvenféle édesvízi és tengeri ... Bővebben

Gapa Terasz & Parkerdő Balatonfüred
Gyere, és nézz körbe! Valóban megéri feljönni a Száka-hegy csúcsára, barangolni a hűs tölgyesek árnyékában, gyönyörködni a páratlan panorámában, élvezni a jófajta borok és étkek zamatát. Távol a Balaton-part zajától nyílt egy hely Balatonfüred legnyugatibb magaslatán. Az évszázados tölgyesben megbújó Gapa ... Bővebben

Gál Pál Kilátó Balatonfüred
2021 augusztusában nyílt meg a Gapa terasz és Parkerdő középponti épülete a Száka-hegy 271 méter magas csúcsán álló a Gál Pál Kilátó. A 12 méter magas, fakilátó, különleges módon felfelé szélesedik, deltásodik, Takács Viktor építész tervei szerint készült el. A Gál Pál Kilátó a Balaton-felvidék ... Bővebben

Jókai Mór Emlékház Balatonfüred
Az Emlékház 1954-től kiállítóhelyként működik, a kiállítás látványa Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, ... Bővebben

Kerektemplom Balatonfüred
A templomot 1841-ben kezdték klasszicista stílusban építeni a római Pantheon mintájára, építészi előzménye valószínűleg az esztergomi Szent Anna plébániatemplom volt. A templom 1988-ban új orgonát kapott, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az épület fennállásának százötvenedik évfordulójára ... Bővebben

Lóczy-barlang Látogatóközpont Balatonfüred
Látványos mészkőrétegek, szakvezetés, a közelben kilátó és tanösvények. A látogatóközpontban interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpont közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki. A látogatókat ajándékbolt és büfé várja. Bővebben

Modern Műtár Balatonfüred
Új kortárs kiállítótér nyílt Balatonfüreden, a Szöllősi-Nagy – Nemes gyűjtemény. A Modern Műtár (MOMŰ) Szöllősi-Nagy András hidrológus és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai gyűjteményét mutatja be. A modern, kortárs kollekció harminc év után került haza Párizsból és talált ... Bővebben

Vadaspark Balatonfüreden a Koloska-völgyben
Egész éven át, időjárástól függetlenül megközelíthető és térítésmentesen látogatható vadaspark a Koloska-völgyben. A park természetes környezetében, megfelelő méretű életteret biztosítva mutatja be Magyarország vadfajainak egy részét, azok megfigyelését testközelből teszi lehetővé. A Vadaspark ... Bővebben

Vaszary Galéria Balatonfüred
Vaszary Kolos egykori hercegprímás, gyönyörűen felújított villájában működik a Vaszary Galéria, Balatonfüred fontos kulturális intézménye. Bővebben