Fedezzék fel a Balaton és környéke látnivalóit, nevezetességeit, élményeit! Vegyenek részt a tóparti programokon, eseményeken, rendezvényeken! Keressék fel a balatoni vendéglátókat, kóstolják meg a helyi ízeket! A messzebbről érkezők jöjjenek el több napra a magyar tengerhez, vegyék igénybe a szállásadók szolgáltatásait!

2026-ban sorra kerülő Bánfalvy Stúdió előadásai országszerte, online jegyvásárlási lehetőséggel. A Bánfalvy Stúdió egy művészeti alapítvány, amely színházi előadások előállításával és forgalmazásával foglalkozik, és egyben fenntartója a Bánfalvy Ági Színészképző Szakközépiskolának. Portfoliónkban megtalálhatóak a musicalek (Grease, A Kaktusz Virága), a vígjátékok (A Miniszter Félrelép, Elvis, Oltár, Miami) és a drámák is (Abigél). Évente több, mint 100 előadást tartunk meg, amelyekben olyan színészekkel dolgozunk együtt, mint Vastag Csaba, Beleznay Endre, Kiss Ramóna, Száraz Dénes, Harmath Imre. Rendszeresen tartunk előadásokat Budapesten (Stefánia Palota, Belvárosi Színház, Pesti Magyar Színház), ugyanakkor folyamatosan jelen vagyunk a pólus városokban is, mint pl.: Debrecen, Miskolc, Szombathely, Szeged. Produkcióinkban rendszeresen lehetőséget szoktunk biztosítani a végzett növendékeinknek.

Szabó Magda: Abigél

Kenese ArtFeszt - Művészetek szárnyán Összművészeti Fesztivál Balatonkenesén. A Kenese Art Feszt 5 nap alatt a város 10 különböző helyszínén 40 eseménnyel várja a kultúra szerelmeseit, klasszikus, könnyűzenei és népzenei koncertektől hangszer- és táncbeavatókon át a különböző kézműves foglalkozásokig. Idén is folytatódik a fesztivál egyik legnépszerűbb programja, a helytörténeti séta. Újra megrendezésre kerül a hagyományteremtő céllal útnak indított Kenese Placc - Kézműves vásár és Mindenki színpada, a környék kiválóságait felsorakoztatva.

Fekete István Vuk című regénye nyomán készült előadások, filmvetítések 2026-ban. Az előadásokban megelevenednek a jól ismert figurák: Karak, Vahur, Tás, a „Simabőrű” és Vuk, akinek játékos, eleven karakterében minden gyerek magára ismerhet. Csalafinta csínytevésein és kalandozásain át a gondoskodó szeretet segítségével fedezi fel az életet.

2026. július 30. és augusztus 1. között Révfülöp Blues Music Fest. Egyre nagyobb elismertségnek örvend mind a közönség, mind a zenekarok körében, komoly rangot vívott ki magának a néhány országos Blues fesztivál között. A rendezvény ideje alatt a blues élet jeles képviselői koncerteznek, célunk a hazai előadóknak évről évre fellépési, bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Sokan visszatérő látogatói az augusztusi eseménynek, a Dunántúl egyik legrangosabb blues fesztiváljának, mely a Balaton-parti rendezvények között egyedülállónak tekinthető.