Irányítószám: 0Budapest (47.500255585, 19.050292969)
Budapest Magyarország fővárosa, politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja.
Országos eseménynaptár
A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.

Idén 39. alkalommal várjuk az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepén! 2025. augusztus 17-20. között. Az előző évekhez hasonlóan a Budai Vár Polgárváros részén kerül megrendezésre a Kárpát-medence legnagyobb kézműves fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A mesterek látványműhelyei és míves portékái mellett most is lesznek tánc-és zenei produkciók, divatbemutató és még sok érdekesség!

Csárdafesztivál a belváros szívében 2025. augusztus 18-20. között. A magyaros ízeket és a népi hagyományokat kedvelők számára kihagyhatatlan program a minden évben megrendezett Csárdafesztivál, ahol a vendégek nemcsak kedvenc hazai ételeikkel találkozhatnak, hanem autentikus néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken is részt vehetnek.

A Magyar Ízek Utcája hazánk egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye, mely a Kárpát-medence gazdag ízvilágát mutatja be. Ezúttal is finom ételek, italok, kézműves termékek, előadások, szórakoztató programok és egy fergeteges gasztrofesztivál helyszíne lesz a Várkert rakpart 2025-ben augusztus 18-20. között. A 15. Magyar Ízek Utcája központi tematikája a vad - és halételek, vagyis ezúttal a magyarországi vadhús és halételekkel szeretnénk az ünneplőket megvendégelni.