Kirándulás

Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található.

A Tiszaalpáron található bronzkori földvár történetét és a bronzkori emberek életmódját ismerteti meg a tanösvény.

A vaskúti halmokról újkori forrásokban első nyomot az ún. II. József-féle katonai felmérésben találunk. Az 1783-ban készült térképlap feltünteti a halmokat Vaskút községtől délre. Az északi csoportban 6 halmot, míg a déliben – a vár körül – kilencet.

A Szelidi-tó, mely 1976 óta természetvédelmi terület, a Duna-völgy alföldi szakaszán, a Kalocsai-síkságon helyezkedik el néhány kilométerre Dunapatajtól.

Tömörkénytől Szegedig húzódik a látnivalókban és természeti értékekben egyaránt gazdag Pusztaszeri tájvédelmi törzet. Fontosabb élőhelyei a szikes és halastavak, morotvák, mocsárrétek, homok és szikes puszták. Legnagyobb állóvize a szegedi Fehér-tó, mely egy hajdani szikes tóból kialakított halastó rendszer.

A tanösvény a Turjánvidék láp- és mocsárvilágát, az ember tájformáló szerepét és a terület növényritkaságait mutatja be a látogatónak.

Hazánk harmadikként védetté nyilvánított tájvédelmi körzete, amely már a Tiszántúlon,a Tisza balparti hullámterében fekszik. A vízjárás döntően befolyásolja a terület állapotát, élővilágát.

A Natúra Tőzegbánya telephelyének területén parkosított környezetben, az egykori bányatavakból kialakított horgásztó partján, kellemes séta közben ismerkedhetnek a látogatók a vízi- és vízparti életközösségekkel, valamint a tőzegbányászat hazai történetével.

A madárvilág iránt érdeklődőknek nyújt élményt az Izsák határában elterülő Kolon-tó. A terület bejárására az Izsákot Soltszentimrével összekötő 12 km hosszú, sárga sáv jelzésű túraútvonalat és a hozzá kapcsolódó tanösvényeket ajánljuk. A Kolon-tó, mint Duna-Tisza köze legjelentősebb vizes élőhelye, nádas mocsarak, fűzlápok, zsombékosok hazája, ideális költő helye sok hazánkban előforduló gémfajnak.

A Fejeték-mocsár a Duna-Tisza közére hajdan jellemző kiterjedt tőzeges mocsarak és nedves rétek egyik utolsó maradványa. Az 1992-ben 25 hektár kiterjedésben védetté nyilvánított, ma közel 34 hektárra bővült Fejetéki-mocsár a többi hátsági vizenyős területhez hasonlóan a csapadékból és a talajban szivárgó vizekből táplálkozik.