Turizmus Program
Turizmus Program

Nyitott Borteraszok

Siófoki Gasztrofok

Tájházak Napja

Irány Zalakaros!

Borbuli hétvége

Wellness akció

Gyógywellness

Trabant túra

Jegyek

Múzeum

Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, Tér-Zene elnevezésű ingyenes koncertsorozat várja a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. Négy állandó tárlattal és időszakos kiállításokkal várják az érdeklődőket. A múzeum gyűjteményezési munkája alapvetően a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik.

Kiemelt ajánlat

2026.04.01. (szerda) - 2026.05.31. (vasárnap)

'Nyitva az út! - A Nagytétényi Kastély története a kezdetektől napjainkig' címmel a kastély történetéről szóló tablókiállítás nyílt a Nagytétényi Kastély dísztermében

Nagytétényi Kastélymúzeum 2026. évi programok Budapesten. Újra megnyitja kapuit a Nagytétényi kastély: tárlatokkal és programokkal várja a közönséget.

2026.04.14. (kedd)

Szörnyek és kincsek. Legendás állatok koraújkori kincstárakban - Szenior teadélután

2026. évi Iparművészeti Múzeum programok a Ráth György-villában Budapesten.

2026. évi programok, rendezvények, események a Magyar Természettudományi Múzeumban. Állandó és időszaki kiállításaink több szinten, mintegy 5000 négyzetméteren tekinthetők meg. Szakkörök, múzeumpedagógiai foglalkozások is várják az érdeklődőket egész évben, illetve a nyári időszakban természetbúvár táborokat is szervez az intézmény, ahol a növények, állatok, őslények, ásványok, kőzetek és az embertan világába kalauzolják el a gyermekeket.

A Pannonia Reformata Múzeum gazdag kulturális programkínálattal várja látogatóit a 2026-os évben, ahol a dunántúli reformátusság történeti emlékei egy különleges, történelmi környezetben kelnek életre. A múzeum egész évben tartalmas kikapcsolódást kínál kiállításokkal és élményalapú programokkal. A Pápa egyik kiemelt látnivalójaként ideális úti cél családoknak és kultúra iránt érdeklődőknek, akik értékes és változatos programokat keresnek.

2026.07.06. (hétfő) - 2026.07.10. (péntek)

Ügyes kezek tábor

Blaskovich Múzeum 2026. évi programok Tápiószelén. A múzeumban rendszeresek a múzeumbaráti kör előadások és beszélgetések. Emellett tematikus rendezvények, koncertek, évfordulós megemlékezések és családi programok is színesítik a kínálatot. A nyári időszakban gyerektáborok, a kiemelt ünnepi és jeles napi eseményeken interaktív, élményalapú programok várják az érdeklődőket.

2026.04.15. (szerda)

Kézzelfogható múlt: Romulus és Remus utódai a Dunántúlon - előadássorozat látássérülteknek

2026. évi Aquincumi Múzeum programok Budapesten. A budapesti Aquincumi Múzeum egész évben változatos programokkal várja a látogatóit az állandó és időszaki kiállítások mellett.

2026.05.06. (szerda)

Dr. Müller Róbert : A keszthelyi végvár története

Balatoni Múzeum 2026. évi programajánló. Élményközpontú, interaktív tárlatainkon megismerkedhet a Balaton-vidék változatos élővilágával, gazdag múltjával, és a balatoni hajózás történetével is. Elmerülhet a „Boldog békeidők” fürdőinek világában, vagy akár az 1970-es és 80-as évek balatoni nyaralásainak emlék- és használati tárgyai keltette nosztalgikus hangulatban is.

2026.04.22. (szerda)

Crazy patchwork – szabad alkotás apró darabokból / EthnoEco x Foltvarrók workshop – A textil nem vész el, csak átalakul

Néprajzi Múzeum programok 2026-ban Budapesten. Állandó- és időszaki kiállítások, tárlatvezetések, épületséták, családi programok, matinék, raktármerülések és további számos érdekes és értékes program. A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek egymással.

Ár:

250 Ft-tól

50000 Ft-ig

Jegyvásárlás

2026.04.12. (vasárnap)

A tavasz ajándékai - gyógynövénygyűjtő túra / Pátka

2026. évi programok a Szent István Király Múzeumban. Tematikus előadások, tárlatvezetések, koncertsorozatok a múzeumhoz tartozó kulturális intézményekben, több helyszínen. Programajánló.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

GasztroFok Tavasz – Ízek, élmények, tavaszi hangulat Siófokon
Szevasz Terasz! Kinyitnak a borteraszok!
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények