Tájház
Múzeum
Látogatóközpont
Repülőtér
Vár
Alkotóház
Vízimalom
Képtár
Csillagvizsgáló
Templom
Ökocentrum
Levéltár
Gyűjtemény
Kegyhely
Barlang
Panoptikum
Kisvasút
Planetárium
Óriáskerék
Szélmalom
Emlékhely
Nemzeti park
Kőtár
Emlékház
Erőd
Zarándokhely
Kálvária-domb
Gazdaház
Apátság
Betlehem
Zsinagóga
Sétány
Halászház
Kovácsműhely
Fényjáték
Műemlék
Bunker
Zeneház
Kápolna
Romkert
Kiállítóhely
Alkotóműhely
Ökofalu
Imaház
Dzsámi
Őskohó
Szentély
Tárház
Épület
Rotunda

Patonai Ferenc fazekasmester alkotásai a sümegi hagyományokat, a régi formákat és motívumokat tükrözik. Magángyűjteményét 1979-ben nyitotta meg az érdeklődők számára. A fazekas házában családi múzeumot rendezett be, amelyben megtalálhatóak a gyűjtött és a saját készítésű edények is. Patonai Ferenc örökségét viszi tovább a mester keresztfia Nádasi János, aki keresztapja műhelyét vette át és folytatja az ő munkásságát. Előzetes bejelentkezés alapján ingyenesen látogatható egész évben.

2005. augusztusában a község lakóinak összefogásával nyílt meg a Pázmándi Tájház. Berendezése a XX. század elejének lakókultúráját, bútorzatát, viseletét, valamint konyhai és gazdálkodási eszközeit mutatja be. Az épülethez csatlakozik egy újonnan megépített Pajta épületrész, amely elképzeléseink szerint a tavaszi és nyári időszakban népi mesterségek bemutatása és elsajátítása tekintetében közösségi alkotóházként is funkcionál, helyet ad különböző időszaki kiállításoknak, közösségi rendezvényeknek.

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a Pécsi Egyházmegye történeti levéltára, amely 2015. december 27-én jött létre a Pécsi Püspöki Levéltár és a Pécsi Káptalani Levéltár szervezeti összevonásával. A szakmai szempontból indokolt egyesítést megelőzően szükség volt a két levéltár iratanyagának egy helyre költöztetésére, ezért a püspöki levéltár állománya átkerült a káptalani levéltár épületébe, ahol – a kutatómunka megkönnyítése érdekében – egy öt férőhelyes kutatóterem lett kialakítva.

A belvárosban álló Gyertyaszentelő Boldogasszony plébániatemplom hazánk páratlan török kori műemléke, a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb alkotása. A szamárhátíves, kaptármintázatú ablakokon keresztül kellemes, zöldes-sárgás fények világítják meg a templombelsőt. A látogató Kelet és Nyugat találkozásának igéző helyszínét, különféle vallások egymással kölcsönhatásba lépő szent tereit barangolhatja be modern eszközök, izgalmas interaktív elemek, animációk segítségével. Így a Pécs jelképének számító templomban megismerhetjük a különböző korokban más-más formát nyert építmény külső megjelenését és történetét.

Pécs városának lakói először 1907-ben, az akkor megrendezésre került mezőgazdasági kiállításon találkoztak légijárművel, ami egy hidrogénnel töltött léghajó volt. Az első világháború után kijelölték a repülőtér helyét, ami a mai Uránváros helyén terült el. Az 1920-as évek második felében, már rendszeresen szálltak fel repülőgépek innen. 1929-től, az akkor még titokban szerveződő légierő is telepített ide felderítő repülőgépeket, később pedig egy repülőszázad állomásozott a repülőtéren Vörös Kakas néven.

Vadon a város felett, ahol a festői környezetben ma már több, mint 300 faj közel 1500 egyede él! Állatkertünk egész évben várja a pécsieket és a városba látogató turistákat. A 4 hektáros terület rengeteg látnivalója mellett a parkban számos program is várja a látogatókat. Ezek között méltán népszerű események az érdekes és mókás látványetetések. Azokat a látogatókat, akik az állatkerti sétájukon szeretnének még jobban megismerkedni a vadaspark lakóival és életével, csoportvezetéseken vehetnek részt. Minden igényt kielégítő, hangulatos játszótér is várja a gyerekeket, fa elemekkel, faragott állatfigurákkal. A Pécsi Állatkert remek program a kikapcsolódásra és ismeretszerzésre kicsiknek és felnőtteknek egyaránt. Mindenkit szeretettel várunk!

A Fertő-táj titkait elrejti az avatatlan látogató elöl, csak annak mutatja meg magát, aki felkészült. A felkészülés, a beavatás helye a Peisonia Látogatóközpont, ahol megérti a látogató a táj, egyedi, univerzális értékeit. Megérti és megismeri. A fertőszéplaki Széchényi-kastély ad otthont a világörökségi értékeket bemutató Peisonia Látogatóközpontnak.

A tömördi erdő szélén található kápolnának, mely búcsújáróhely is egyben, különös története van. 1994-ben a hívők adományaiból épült Szent Hubertus és Szűz Mária tiszteletére, ahol június első vasárnapján háromnyelvű - magyar, horvát és német vadászmisét és zarándoklatot tartanak. Az egykor magyarok, németek, horvátok lakta környékbeli falvak búcsújáró helye ad otthont a mesterségek védőszentjeit ábrázoló szobroknak is.

Állandó helytörténeti és képzőművészeti kiállításaink mellett időszakos kiállításainkkal is igyekszünk minél több szempontból bemutatni Pesterzsébet múltját és jelenét, valamint a magyar és a nemzetközi képzőművészet jelentős alakjait, korszakait. Csere- és vendégkiállítások alkalmával mutatjuk be képzőművészeti gyűjteményünk alkotásait, kortárs helyi, regionális és külföldi művészek munkáit.