Zánkai Tájház látogatás
A tájház portáján tekinthető meg Zánka szülöttjének, Szekeres Károly keramikus iparművésznek, Munkácsi-díjas, Érdemes Művésznek az állandó kiállítása is.
- +36305538477
- +36304632203
A zánkai Fő utca 13. szám alatt álló népi jellegű egykori lakóház építtetőjének neve ismeretlen, a szakirodalom építésének évét 1763 körüli évekre teszi, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a XIX. századelőn épült.
Az előkertes, hosszú szalagtelken elhelyezkedő, gazdasági udvarral, két melléképülettel rendelkező, egymenetes, három osztatú tornácos paraszti lakóépület műemléki védettséget élvez. A ház utcai homlokzata kétaxisos, szalagkeretezett, megjelenésében egyszerű, díszítést nélkülöz.
A tisztaszoba két utcára nyíló szalagkeretes ablakon át kapja a megvilágítást. Udvari homlokzatán mellvédes, törpeoszlopos tornác húzódik, amely az udvarról közelíthető meg. A főépület fő és oldalsó homlokzatával utca-határon áll, mind az épület, mind pedig a hozzá csatlakozó udvar a főhomlokzat felöl, az utólagosan hozzáépített gádoron keresztül közelíthető meg. Innen nyílik a három részből álló lakótér (tisztaszoba, füstős konyha és kamara), amelyek - a vidék építési hagyományaitól eltérően - külön-külön bejárattal bírnak. Falazata vert fal, minden alapozás nélkül épült, ebből (is) adódóan a ház alatt pince nincsen. Eredetileg padlózata agyagból volt döngölve, mai kőlap, illetve téglaborítása későbbi eredetű.
A helyiségekre az alacsony belmagasság a jellemző; mestergerendával erősített pórfödémmel- míg a tornác dongaboltozattal fedett. Hajdan kémény nélkül, füstöskonyhás ház volt, később a konyha és a szoba fűtése a két helyiség közé épített kemencével történt. Az épületben helytörténeti és néprajzi kiállítás látható. A tájház bútoraival és egyéb berendezési tárgyaival, viseleteivel bemutatja a ma már letűnt, hagyományos Balaton-felvidéki paraszti világot. Az itt élt emberek – szőlőtermesztők, állattenyésztők, favágók, nádvágók, kőfaragók, nádazók, halászok használati tárgyait és eszközeit hosszú évek gyűjtőmunkájával őrizte meg a faluközösség.
A tájház portáján tekinthető meg Zánka szülöttjének, Szekeres Károly keramikus iparművésznek, Munkácsi-díjas, Érdemes Művésznek az állandó kiállítása is.
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.30. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Kormányablak-busz |
2024.06.01. - 2024.09.01. | |
2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.21. |
Zánkai nyári programok 2024
Éjjeli piknik Szent Iván tüzében |
2024.06.21. | |
2024.06.21. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Éjjeli piknik Szent Iván tüzében |
2024.07.13. |
Színház Zánka 2024. Gyermek-és felnőttszínházi előadások
Apolló színház Lúdas Matyi című előadása |
2024.07.13. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Apolló színház-Lúdas Matyi című előadása |
2024.07.13. |
Zánkai nyári programok 2024
Apolló színház Lúdas Matyi című előadása |
2024.07.20. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Dirty Slippers koncert |
2024.07.20. |
Zánkai koncertek 2024
Dirty Slippers koncert |
2024.07.20. |
Zánkai nyári programok 2024
Dirty Slippers koncert |
2024.07.26. |
Zánkai nyári programok 2024
Tanulj tőlünk boldogságot – Cseke Katinka és Zsiga László előadása |
2024.07.26. | |
2024.07.26. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Tanulj tőlünk boldogságot – Cseke Katinka és Zsiga László előadása |
2024.08.03. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Bicskei Fúvós zenekar koncertje |
2024.08.03. |
Zánkai koncertek 2024
Bicskei Fúvós zenekar koncertje |
2024.08.03. |
Zánkai nyári programok 2024
Bicskei Fúvós zenekar koncertje |
2024.08.04. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Zánka gyermekszemmel fotópályázat beküldési határidő |
2024.08.05. - 2024.08.11. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
II. Zánkai Egészség hét- Érzékszervek interaktív kiállítás |
2024.08.05. - 2024.08.11. |
Zánkai nyári programok 2024
II. Zánkai Egészség hét- Érzékszervek interaktív kiállítás |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.10. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Rulett Együttes koncertje |
2024.08.10. |
Zánkai koncertek 2024
Rulett Együttes koncertje |
2024.08.10. |
Zánkai nyári programok 2024
Rulett Együttes koncertje |
2024.08.16. |
Zánkai nyári programok 2024
Jump Rock Band koncert |
2024.08.16. |
Zánkai koncertek 2024
Jump Rock Band koncert |
2024.08.16. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Jump Rock Band koncert |
2024.08.20. |
Zánkai nyári programok 2024
Államalapítás ünnepe |
2024.08.20. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Államalapítás ünnepe |
2024.08.20. | |
2024.09.07. | |
2024.09.07. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Értékek napja |
2024.10.01. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Idősek napja |
2024.10.19. | |
2024.10.19. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Szüreti felvonulás és mulatság |
2024.10.23. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Megemlékezés az 56-os forradalomról |
2024.10.23. | |
2024.10.31. | |
2024.10.31. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Halloween-i programok |
2024.12.01. | |
2024.12.01. | |
2024.12.06. | |
2024.12.08. | |
2024.12.08. | |
2024.12.15. | |
2024.12.15. | |
2024.12.21. | |
2024.12.21. |
Zánkai programok 2024. Események, rendezvények
Falukarácsony |
Napsugár Vendégház és Panzió
A Napsugár Vendégház és Panzió Tihany egyik legszebb részén, a Belső-tótól 300 m-re található. A félsziget központja, az Apátság és egy színvonalas strand is 8-10 perces gyaloglással elérhető. Az idelátogató vendégeknek, a horgásztó és a közelben lévő Családi Szabadidő Park is kellemes kikapcsolódást ...
Návay Panzió
Tihany egyik legszebb részén, a Kopasz-hegyen található a Návay Panzió.
Panoráma Ház
Önálló nyaralóház Tihanyban a Balaton-parton 2-6 személy részére.
Pálos Kúria Vendégház
Családunk szeretettel várja kedves vendégeinket egész évben a régi építésű, de igényesen felújított, tornácos, nádtetős parasztkúria épületében.
Saci Panzió Köveskál
Töltse szabadságát családjával, barátaival a Saci Panzióban Köveskálon, a festői szépségű Káli-medencében.
Sarokház Vendégház Tihany
Családi házunk a falu közepén helyezkedik el, az apátsági templomtól gyalog 10 percre. A horgászásra, sétálásra, biciklizésre tökéletes a Belső-tó és csendes nyugodt környéke, 15 perc alatt gyalogosan megközelíthető. A legközelebbi és egyik legszebb strandunk gyalog 15, autóval 5 perc alatt érhető el. Az ...
Tenger-szem Panzió és Lovarda Zánka
Az egyik leghangulatosabb szállás és találkozóhely lovasoknak, kerékpárosoknak, megpihenő vitorlásoknak, családoknak a parthoz közel, a Káli-medence kapujában, Zánkán. Esküvők, születésnapok, lovas rendezvények, lovaglás, szállás a Tenger-szemben.
Thetis Birtok
A Thetis Birtok a Balaton északi partján, Balatonfüredtől és Tihanytól 5 kilométerre fekvő Balatonszőlősön található. A Balatonfüred-Csopaki Borvidéken Balatonfüreden a Bocsár dűlőben készítjük borainkat. A fehér boraink jellemzőjen reduktívak, a vörös borainkat pedig barrique tölgyfahordókban ...
TreeHouses Kapolcs
Exkluzív szálláshelyek, prémium szolgáltatásokkal pároknak Kapolcson, mindentől távol. A Sziklákban mindent megtalál a feltöltődéshez. A privát jakuzzi és panoráma infraszauna mellett a Sziklák teakonyhával is felszereltek, a csodás reggeli az ajtó előtt fog várni. A Sziklákban mindent megtalálható, amit ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +36305538477
- +36304632203