Pihentető, szórakoztató, ismeretszerző, élmény és aktív szabadidő programok minden korosztálynak. Egyéni és közösségi szabadidős programok sokasága családoknak, barátoknak, munkatársaknak lakóhely és úticél szerint.
Debreceni Református Nagytemplom programajánló. Magyarország egyik legjelentősebb történelmi és vallási szimbóluma. Debrecen kultúrája és történelmi öröksége iránt érdeklődők kedvelt úti célja. Az istentiszteletek mellett egész évben változatos programokkal várják a látogatókat. Koncertek, előadások színesítik a programkínálatot. Az adventi és karácsonyi időszakban rendszeres koncertek, zenei programok segítik az ünnepekre való ráhangolódást.

10. Dream Day Esküvő Kiállítás a szakma nagyjaival! Várjuk szeretettel az ifjú párokat és az újabb minőségi kiállítókat ezen a gyönyörű helyszínen. Minőségi szolgáltatók, ÓRIÁSI kedvezmények! Bemutatkoznak a helyi és környékbeli esküvői szolgáltatók, itt mindent megtalálsz egy helyen, ami egy gyönyörű esküvő megszervezéséhez szükséges. A kiállítás INGYENESEN látogatható!
Kiemelt ajánlat

Szeged minden évben egy napra a jövő technológiáinak kelet-európai fővárosa lesz: az IT világcégek magyarországi részlegei ezen a napon mutatják be leginnovatívabb, legfuturisztikusabb termékeiket, megoldásaikat. A SzeBIT-en kiállításokon, előadásokon és tematikus szakmai workshopok keretében nyílik lehetőség a jövő technológiáinak megismerésére. A rendezvény ingyenes.

A Hungary Pen Show idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2025. november 22-én. A töltő -és golyóstollak, töltőceruzák, tinták és különleges papírok szerelmesei újra találkozzanak egymással egy felejthetetlen nap keretében. Az esemény lehetőséget nyújt a látogatóknak arra, hogy megismerjék az írószerek színes és lebilincselő világát, a legújabb írószer trendeket, megismerhessék és tesztelhessék a legkülönfélébb íróeszközöket, tintákat és egyéb kapcsolódó kiegészítőket, valamint találkozzanak gyűjtőkkel, írószerrajongókkal és az írószeripar képviselőivel.

Várunk az ország legnagyobb családi rendezvényén! Tanulás, felfedezés, szórakozás, játékok, adventi és karácsonyi élmények egy helyen várnak rátok a Papp László Budapest Sportarénában, ahol 8000 négyzetméteren több mint 100 kiállító újdonságait nézhetitek meg, és próbálhatjátok ki az élményhétvégén. Az egész napos színpadi műsor mellett minden standon újabb lehetőség adódik a szórakozásra, így a kis tudósok, a sportos atléták és a kreatív géniuszok is találnak kedvükre való elfoglaltságot a színes felhozatalban.

Babát tervezel, vársz vagy már meg is érkezett az új családtag? Csatlakozz hozzánk az ország legnagyobb baba-mama eseményén 2025. NOVEMBER 22-23. között. A BabaMama Expo az ország legnagyobb várandósoknak és kisbabás szülőknek szóló rendezvénye a Budapest Arénában. A BabaMama Expón évről évre a piac 200 legkiemelkedőbb márkája vesz részt. Böngéssz sokszínű kiállítóink között, és inspirálódj profiktól! Több mint 150 kiállító legújabb baba- és kismama termékei mellett szakszerű tanácsokkal és feledhetetlen élményekkel is gazdagodhatsz.

Futás, buli, Balaton! Szezonzáró futóbuli, idén újra 2 napos kivitelben Siófokon és Fonyódon! Zárd velünk a szezont egy nagy PB-vel vagy egy kellemes futással 2025-ben is a 22. Balaton Maraton és Félmaratonon! Hozd a barátokat is, ez az esemény ugyanis hagyományosan a futóbarátságokról és a jó hangulatról szól! A távok sokfélesége idén is adott, maraton több részletben, félmaraton, harmadmaraton, negyedmaraton, hatodmaraton. Mindezek egyéniben vagy párban, egy napos vagy kétnapos kivitelben.....