Az Északi-középhegység Magyarország egyik nagy tájegysége. Fő részei délről észak, illetve nyugatról kelet felé haladva: Visegrádi-hegység, Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. Az Északi-középhegységben található Magyarország legmagasabb hegye, a Kékes. Több megyét érint, ezek: Pest-megye, Nógrád-megye, Heves-megye, Borsod-Abaúj-Zemplén-megye. Néhány nagyobb települése: Gyöngyös, Eger, Miskolc, Salgótarján.

A Diósgyőri vár mellett található Lovagi Tornák Terén változatos programokkal, koncertekkel, fesztiválokkal várják a szórakozni vágyókat! Hazai sztárok színe-java zenél a téren idén nyáron is, élmény, kikapcsolódás vár minden érdeklődőt. A vár egy időre bezárja kapuit a látogatók előtt rekonstrukció miatt, ám a Lovagi Tornák Terén folyamatosan szerveznek előadásokat, koncerteket!

2026. június 25-28. között Kaláka Fesztivál Egerben. Ez a nagy hagyománnyal bíró rendezvény a magyar kulturális élet és a magyar műveltségből táplálkozó művészet ünnepe. Kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek tölthetnek el négy napot a magyar zenei élet jeles képviselőivel gyönyörű környezetben és merítkezhetnek meg a magyar irodalom, népzene és világzene ihlette előadásokban, Egerben.

A Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválra érkezők több napon keresztül merítkezhetnek az énekhang szépségében, a legszentebb ének által. Találkozhatnak és táplálkozhatnak Isten énekelt Igéjével. Részesülhetnek ennek az éneknek csodálatos, vonzó és átalakító erejében, és megtapasztalhatják a belső tisztaságnak, örömnek, összeszedettségnek és emelkedettségnek azt a sajátos állapotát, amit csak a gregorián ének képes létrehozni. A Fesztivál célja: mindenkihez közel vinni a gregorián éneket: a liturgián keresztül a hívőkhöz, a koncertek által a zeneszerető közönséghez, az előadások révén pedig a szakemberekhez. A programok 9:00-18:00 óra között zajlanak majd. Ebben lesz három imaóra és egy ünnepi szentmise Szent László király tiszteletére, illetve két tudományos előadás.
Kiemelt ajánlat

Önfeledt 4 nap a mesés Dunakanyarban 2026. július 1-4. között a VéNégy Fesztiválon. Nagymaroson, a Duna-parton, a Börzsöny, és a Szent Mihály hegy lábánál, szemben a Visegrádi várral és a Pilis hegyeivel, csodaszép környezetben élvezhetjük a jobbnál jobb programokat. Az ország egyik legbarátságosabb fesztiválját a népszerű magyar zenekarok koncertjei mellett színházi előadások, sportolási lehetőségek, közösségi programok és a gasztronómiai kínálat teszik különlegessé.

Éljen az egri nyár, éljen Az Egri Bor Ünnepe - 2026. Borok, ízek, élmények, történetek, sok-sok ember találkozása az ország egyik legszebb városában – Az Egri Bor Ünnepe 2026-ban július 9-11. között vár minden bor- és gasztronómiai kalandort. Kóstolj, ünnepelj, lazulj velünk 2026-ban is Eger zöld szívében, az Érsekkertben!