Nevezetesség

A magyarországi németség – csaknem negyedmillióra becsült lélekszámával – hazánk számban legjelentősebb nemzetisége. Tárgyi és szellemi kultúrájának országos gyűjtése, feldolgozása és bemutatása az 1972-ben alapított tatai Német Nemzetiségi Múzeum feladata. A múzeum 1983 óta az egykori Nepomucenus-malomban működik. Az egykori vízimalom 1758-ban, Fellner Jakab tervei alapján épült, nevét a molnárok és vízen közlekedők védőszentjéről, Nepomuki Szent Jánosról kapta, akinek fából faragott, naiv szépségű szobra az épület homlokzatát díszíti.

A Német Nemzetiségi Néprajzi Kiállítás 1980-ban nyílt meg, ettől az évtől rendelkezik működési engedéllyel. A kiállítás jelentős része adományokból, a lakosság által felajánlott tárgyakból állt össze. A restaurálási munkákat a Fejér Megyei Múzeum szakemberi végezték. A településünk Önkormányzata 1994-ben vásárolta meg azt az épületet melyben jelenleg a kiállítás látogatható.

A tájháznak berendezett 1824-ben épült parasztház az Iskola tér 18. szám alatti lakóépület. Az alaprajzi elrendezését tekintve négy osztatú (első szoba - konyha - hátsószoba - kamra) lakóház fala kőből épült, ablakai és ajtókeretei kőből faragott, műves termékek. Díszítményük rokonságot mutat a Hegyalján (Tokaj, Mád, Tállya) szokásos későbarokk, illetve copf-stílusú épületek jellegzetes vonásaival.

A sváb tájház létrehozásához megvásárolt hát az egykori német telepes részen, Alsófaluban (Altstadt) található. A házat 1924-ben Weinber Ferenc (1900-1972) kezdte el építtetni feleségével, Stöckl Máriával. Ferenc édesapja osztotta ketté a korábbi telket, így biztosítván önálló telket fiának. A jómódú család földműveléssel foglalkozott, illetve szecskavágásból éltek.

Lackner Aladár evangélikus lelkész 1982-bn fölajánlotta magángyűjteményét arra a célra, hogy a község azt egy stílusosan berendezett Tájházban bemutathassa. A Táncsics utcai épületben éppen kihalt az utolsó lakó, így a község megvásárolta az épületet, fölújította és elhelyezték benne a gyűjteményt, mely 1983 óta látogatható.

A Német Nemzetiségi Tájház megtekintésekor az idelátogatók bepillantást nyerhetnek a sváb kultúra szépségeibe, régi népművészeti, ruházati kellékek, edények, berendezési tárgyak, szerszámok árulkodnak az ősök életéről. Az évente sok ezer látogatót fogadó tájház, állandó karbantartást és az anyagok megóvását szem előtt tartva sok évig tudja bemutatni a svábság 1900-as évek eleji életét.

A helytörténeti gyűjteményben egy régi lakóház századelőn emelt falai között a nevezetes hartai festett bútorok gazdag díszítésű darabjait találjuk. A hartai bútorok díszítő stílusa egyéni, színhasználata jellegzetes. A díszítés központi motívuma a reneszánszban gyökerező, centrális elrendezésű korsóba, vagy kehelybe állított virágcsokor. Ez a kompozíció szerkezetében a mai napig nem változott. Egyedinek tekinthetők a lovas alakokkal díszített szekrények. A múzeum lakószobáiban három korosztály népviseletét ismerhetjük meg. Ezen túl tárgyak, írásos dokumentumok elevenítik fel a népélet, a községi igazgatás emlékeit.

A tájház négy helyiségből áll. Három kiállítási helyiség és egy kamra helyiség, ahol mezőgazdasági eszközök, valamint egyes kézműves szerszámok, kellékek kaptak helyet. A kiállítási helyiségek berendezése eredeti, valaha használt tárgyakból, bútorokból áll, valamint több bábu felöltöztetve eredeti német népviseletbe bújtatva mutatja meg a régi korok divatját. A hőgyészi német viseleten kívül megtalálható Kalaznó, Dúzs, Dióserény, Murga népviselete is.

Mivel a település lakossága újkori történelme folyamán dominálóan német anyanyelvű volt, természetes, hogy a tájháza is elsősorban az itt élt és élő németség történetét, kultúráját, hagyományait mutassa be. A tájház szorosan egymás mellett álló két épületből áll, a település nyugati végében, a szép fekvésű, „Vogelberg”-nek nevezett településrészben.

A nagymányoki németek tárgyi emlékeit, lakáskörülményeit, használati tárgyait bemutató kiállítás négy helyiségből áll. A felújítás során mindenütt igyekeztek megőrizni az eredeti állapotot. A bemutatott tárgyak mindegyike a településről származik, többségük a XX. század első felében paraszti sorban élt lakosság életkörülményeit reprezentálja. Az épülethez tartozó présház és fészer, valamint a tágas udvar a látogatók fogadásához, a közösségi programokhoz szükséges tereket biztosítják.