Eperfesztivál Tahitótfaluban
Eperfesztivál Tahitótfaluban
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL

Hannibál tanár úr előadás a budapesti Átrium Színházban

Jegyvásárlás
2024. június 8. (szombat)

Hannibál tanár úr előadás több alkalommal is látható Budapesten az Átrium Színházban Ikonikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.

Hannibál tanár úr előadás

Nyúl Béla neve fogalommá vált. Mint ahogy a Hannibál tanár úr elnevezés is. Mindkettő leginkább Fábri Zoltán mára már ikonikussá vált filmje miatt, és kevésbé Móra Ferenc eredeti regénye (Hannibál feltámasztása) okán. A klasszikus művekkel sokszor esik meg, hogy eredeti jelentésük új értelmet nyer későbbi korok olvasói, nézői számára. A Hannibál tanár úr letűnt korszakot idéző, keserédes története megdöbbentően pontos, gondolatilag nyugtalanító és különösen aktuális társadalmi látleletté vált mára. Ezért döntöttünk úgy, hogy színpadi változatot készítünk belőle.

A történet főhőse Nyúl Béla, egy óbudai gimnázium szürke kis latintanára ír egy tudományos értekezést Hannibál haláláról, ami természetesen senki nem érdekel, egészen addig, míg az iskola évkönyvében váratlanul helyet kap, hogy egy elmaradt cikket sürgősen pótoljanak vele. Nyúl egyszer csak az érdeklődés középpontjába kerül, egy parlamenti interpellációban is említik nevét, a kollégái hirtelen befolyásos emberként tekintenek rá, sőt egyik éjjel – álmában – maga Hannibál is meglátogatja. Másnap jön a kijózanodás, a dédelgetett ókori dolgozat politikai felhangot kap, kiragadva a saját szövegkörnyezetéből, átértelmezve, kisajátítva „politikai uszítássá” minősül. Nyúl teljesen tehetetlen, hogy megvédje magát az elvtelen vádak ellen. Felfüggesztik tanári állásából, és arra kényszerítik, hogy vonja vissza „lázító tanait”.

Korhatár: 15 év

Időtartam: 140 perc

Támogatók: Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata

Szereplők
Nyúl Béla, tanár: Mucsi Zoltán
Muray, képviselő: Dóra Béla
Ofenthaler, gimnáziumigazgató: Gyabronka József
Vidrozsil, tornatanár: Makranczi Zalán
Török, matematika- és fizikatanár: Kovács Krisztián
Schwarcz, tanár: Katona László
Danielisz, tanár: Lugosi György
Altiszt: Kovács Máté
Manzák, vendéglős: Baksa Imre
Lola, a felesége: Parti Nóra
Miniszteri biztos: Debreczeny Csaba
Petrik magántanítvány, rikkancs, Kati udvarlója: Ivanics Tamás
Nyúlné: Moldvai Kiss Andrea
Kati, Nyúl lánya: Bíró Panna Dominika
Iván, Nyúl fia: Katona Péter Dániel e. h.
Vogelmeyer, fűszeres: Katona László
Lacika, segéd: Kovács Krisztián
Gébics, hentes: Lugosi György
Újságíró: Debreczeny Csaba
Mici: Grisnik Petra
Hannibál: Dóra Béla

Zenekar/zongora: Szép András / Felszegi Dalma
Zenekar/dob: Nagy Zsolt / Czibor Attila
Zenekar/nagybőgő: Pál Gábor / Gyányi Tamás

Díszlettervező: Kálmán Eszter
Jelmeztervező: Bati Nikoletta
Zene: Faragó Béla
Világítástervező: Czibor Attila
Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter
Hangtervező: Remete Marcell
Korrepetitor, zenei vezető: Szép András
Díszlettervező-asszisztens: Illés Haibo
Súgó: Zsolnay Andrea
Segédrendező: Bali V. Gergő
Produkciós koordinátor: Nyulassy Attila
Producer: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István

Rendező: Vidovszky György


2024.06.08.
2024.06.26.
További ajánlataink

2024.06.01.
2024.06.03. - 2024.06.09.
2024.06.04. - 2024.06.05.
2024.06.06.
2024.06.07.
2024.06.09.
2024.06.10. - 2024.06.16.
2024.06.11. - 2024.06.12.
2024.06.13.
2024.06.14.
2024.06.15. - 2024.06.16.
2024.06.16.
2024.06.17. - 2024.06.20.
2024.06.17. - 2024.06.23.
2024.06.21.
2024.06.22.
2024.06.23.
2024.06.24.
2024.06.24. - 2024.06.26.
2024.06.25.
2024.06.29.
2024.06.29.
2024.07.01. - 2024.07.02.
2024.07.01. - 2024.07.07.
2024.07.03.
2024.07.04. - 2024.07.05.
2024.07.06.
2024.07.07.
2024.07.08. - 2024.07.10.
2024.07.08. - 2024.07.14.
2024.07.12.
2024.07.13.
2024.07.13.
Találatok száma: 281

Queen´s Court Hotel & Residence Budapest

Queen´s Court Hotel & Residence Budapest

A Queen’s Court Hotel & Residence***** egy `all-suite` hotel Budapest belvárosában. Kizárólag lakosztályokkal rendelkező szállodánkat olyanoknak terveztük, akik a megszokottnál többre vágynak. 5 csillagos szállodánkban megtapasztalhatja a legmagasabb szintű kényelmet és a garantáltan minőségi ...

Radisson Blu Beke Hotel**** superior Budapest

Radisson Blu Beke Hotel**** superior Budapest

A Radisson Blu Beke Hotel Budapest belvárosában található a Nagykörúton, az üzleti negyedben, közel az Operához, a Hősök teréhez és a híres Andrássy úthoz. Szállodánk egyedi kombinációja a klasszikus eleganciának és a kényelemnek, az épület egész területe pedig nemdohányzó.

Regnum Residence Hotel****Budapest

Regnum Residence Hotel****Budapest

A Hotel Regnum Residence Budapest belvárosában, a Budai Várnegyed, a Lánchíd, a Parlament és a Margitsziget közelében várja vendégeit. Vendégeinek 50 modern technikával felszerelt, egyszerű és letisztult stílusú szobát, illetve lakosztályt kínál.

Residence Baron

Residence Baron

A `Residence Baron` a budapesti belváros legújabb 23 szobás négycsillagos szállodai szolgáltatásokat nyújtó háza, mely egy, a - Budapest történetének egyik legprosperálóbb időszakában, az 1870-es években épült - műemléki jellegű lakóépületnek teljes felújításával, átalakításával született meg.

Royal Park Boutique Hotel**** Budapest

Royal Park Boutique Hotel**** Budapest

A Royal Park Boutique Hotel a Keleti pályaudvarral szemben, egy csendes utcában várja a Budapestre látogató vendégeket.

Rubin Wellness & Conference Hotel**** Budapest

Rubin Wellness & Conference Hotel**** Budapest

A budai zöldövezetben fekvő Rubin Wellness & Conference Hotel azokat a vendégeket, turistákat és üzletembereket várja, akik a belvároshoz közel, de mégis kellemes, nyugodt környezetben kívánnak megszállni a fővárosban.

Ráday Central Apartman Budapest

Ráday Central Apartman Budapest

A Ráday Central Apartman Budapest színvonalas, új apartmanokat kínál a központban, 30 méterre a kellemes hangulatú, kávézókkal és éttermekkel teli sétálóutcától és a Kálvin tértől.

Ráday Panzió Budapest

Ráday Panzió Budapest

A Ráday panzió egy kedves kis szálló Budapest 18. kerületben. Ajánljuk átutazóknak, reptérről érkezőknek, pároknak, akik csak néhány órára keresnek szállást. A kellemes hangulatú, pótágyazható szobák klímával, televízióval és fürdőszobával felszerelve várják a pihenni vágyókat. Külön kérésre reggeli ...

Sas Club Hotel Budapest

Sas Club Hotel Budapest

Üdülőszállodánk a Sas-hegy tőszomszédságában, tájvédelmi körzet közvetlen közelében található. A Sas Club Hotel 48 szobában közel 100 vendéget tud fogadni. A szobák fürdőszobásak, telefonnal, színes TV-vel, hűtőszekrénnyel felszereltek, gyerekágy igényelhető. A szállodához tartozó teniszpályák a sportolást ...

Silver Crown Hotel & Residence Budapest

Silver Crown Hotel & Residence Budapest

A Silver Crown Hotel & Residence a Budapest Belváros egyik legkedveltebb részén - Palotanegyed, csendes utcájában található. A világhíres Dohány utcai Zsinagógától 400 m-re, a Magyar Nemzeti Múzeumtól pedig 700 m-re helyezkedik el. A Nagy Vásárcsarnok 800 m-re, az Állami Operaház pedig 900 m-re ...

   1 ... 10 11 12 13 14 15 16 ... 29   
Találatok száma: 916

Magenta Deli & Cafe Budapest

Magenta Deli & Cafe Budapest

Célunk, hogy a mindennapi életbe csempésszünk egy kis luxust. Vár a MAGENTA DELI világa! A tea-, méz-, csokoládéválogatásoktól, az olasz konyha minőségi termékein át egészen a magyar, prémium libamájpástétomig nagyon széles a skála. Várjuk vendégeinket.

Magyar QTR

Magyar QTR

Magyar QTR! Hogy ez mit is jelent? Egy kis szegletet, egy hangulatos kis `negyedet`a rakparton, romantikus gellérthegyi panorámával, ahol az eredeti magyar ízek a ház remek chefjeinek keze alatt a modern gasztronómia különlegességeivé válnak, nem megfeledkezve a teljesen egyszerű fogásokról sem, mert ...

Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft

Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft

Társaságot az 1991-ben alapított Magyar Szőlő- és Borkultúra Alapítvány hozta létre. Az Alapítvány kuratóriumában, amely tulajdonosként és szakmai grémiumként ellenőrzi a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. munkáját, a borász szakma különböző területeinek - oktatás, szakmai szövetségek, érdekvédelem, ...

Maharaja Indiai Étterem Budapest

Maharaja Indiai Étterem Budapest

Magyarország egyik legautentikusabb, és első indiai étterme 1994 óta büszkén ajánlja Önnek a világ legnépszerűbb étkeit. A Maharaja étekműhely egzotikus és érdekes fogásokat kínál vendégeinek, a világ legjobb indiai mesterszakácsaitól, elérhető áron.

Maison Bistro & Hotel Budapest

Maison Bistro & Hotel Budapest

A Maison Bistro & Hotel egy új, bájos rejtett zug a Budai Várban. Stílusos bisztró, ahol klasszikus és modern fogások várják izgalmas tálalásban. A 17 szobás butikhotel egyedien berendezett szobái és a hangulatos belső kert tökéletes pihenésre csábítanak. Rendezvényekhez hangulatos borospince, ...

Malatinszky Borszaküzlet Budapest

Malatinszky Borszaküzlet Budapest

Malatinszky Csaba nemesi család sarja, a villányi borvidék kiemelkedő alakja. Művészeti pályára készült, ahonnan a történelem fordulatai sodorták a vendéglátás felé. A 80-as évek végén jött vele szembe a továbblépés lehetősége, amikor Rohály Gáborék, a Hét Borbírák rendjével megszervezték az első ...

Manna Étterem Budapest

Manna Étterem Budapest

Budapest egyik különleges helyszínén, az Alagút tetején nemzetközi és magyar konyhával várja Vendégeit a Manna lounge & étterem. Bizonytalan ideig zárva!

Marvelosa Étterem Budapest

Marvelosa Étterem Budapest

A ház, amelyben a marvelosa kávézó és étterem szeretettel várja vendégeit, az 1899-es évben épült. Az építés utáni években sokáig vendéglőként üzemelt, csak az 50-es években változott meg a hely funkciója. A családunk 2005-ben kezdte meg a felújítási, illetve átépítési munkákat. Célunk egy olyan ...

Mezzo Music Restaurant Étterem Budapest

Mezzo Music Restaurant Étterem Budapest

Kezdetben, évtizedekkel ezelőtt még John Bull Pub felirat volt a bejárat felett, és igazi angol söröző várta a törzsvendégeket. A tulajdonosok később döntöttek a váltásról, és a 30-as évek stílusában felújították az éttermet. Készült egy télikert, amelyből nagyszerű a kilátás a környékre. Esténként élő jazz ...

Mimama Konyhája Budapest

Mimama Konyhája Budapest

A hagyományos magyar ízvilág és a különleges alapanyagok találkozásából olyan ételek születnek Mimama Konyhájában, amelyekkel a legdrágább belvárosi éttermek sem tudják felvenni a versenyt. Az étterem kialakításánál különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a vendégek az itt töltött idő alatt ...

   1 ... 10 11 12 13 14 15 16 ... 92   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Ár: 9 590 Ft -tól 10 590 Ft -ig Online jegyvásárlás
Szeretne nálunk megjelenni ajánlatával? ÚJ PROGRAMOK HIRDETÉSE

Kiemelt ajánlatok

Kiemelt ajánlatok

Átrium Színház előadások Budapest 2024. Online jegyvásárlás Átrium Színház előadások Budapest 2024. Online jegyvásárlás
  • Budapest
  • II. kerület
2024. június 1. (szombat)
Vámos Miklós: ANYA CSAK EGY VAN előadás a budapesti Átrium Színházban Vámos Miklós: ANYA CSAK EGY VAN előadás a budapesti Átrium Színházban
  • Budapest
  • II. kerület
2024. június 4. (kedd) - 2024. június 5. (szerda)
Holtverseny előadás a Budapesti Átrium Színházban - úszás egy részben Holtverseny előadás a Budapesti Átrium Színházban - úszás egy részben
  • Budapest
  • II. kerület
2024. június 6. (csütörtök)

Közeli ajánlatok

Vízivárosi Galéria programok 2024 Budapest Vízivárosi Galéria programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • II. kerület
2024.05.23. (csütörtök) - 2024.06.06. (csütörtök)
Millenáris programok 2024 Budapest Millenáris programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • II. kerület
2024.05.27. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)
Millenáris gyerekprogramok 2024 Millenáris gyerekprogramok 2024
  • Budapest
  • II. kerület
2024. június 1. (szombat)

Hasonló ajánlatok

Ismerős Arcok koncertek 2024 Ismerős Arcok koncertek 2024
2024. június 1. (szombat)
Illényi Katica koncertek 2024 Illényi Katica koncertek 2024
  • Budapest
  • I. kerület
2024. június 22. (szombat)

Érdemes felkeresni!

Hagyományok Háza Budapest Hagyományok Háza Budapest
  • Budapest
  • I. kerület
Halászbástya Budapest Halászbástya Budapest
  • Budapest
  • I. kerület
Halászbástya Étterem Budapest Halászbástya Étterem Budapest
  • Budapest
  • I. kerület

EZ IS ÉRDEKELHETI!

Csábító nyári szabadtéri programok Siófokon Csábító nyári szabadtéri programok Siófokon

A Kálmán Imre Szabadtéri Színpad nagy múltra tekint vissza Siófokon. A Balaton legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű (1576 férőhely) szabadtéri előadóhelye az idei nyáron számos előadással és koncerttel várja mindazokat, akik egy üde nyári kulturális felfrissülésre vágynak. Kiss Lászlóval, a ...

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Ár: 9 590 Ft -tól 10 590 Ft -ig Online jegyvásárlás
Kapcsolat, elérhetőség

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program

Érdekelnek a hirdetési lehetőségeink ?
Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!