Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest
Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, értékes események várják a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. Négy állandó tárlattal és időszakos kiállításokkal várják az érdeklődőket. A múzeum gyűjteményezési munkája alapvetően a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik.
- +3614414343
2024.05.21. |
Parlamenti különóra
A Parlamenti különóra egy olyan program, amely során a diákok az Országház megtekintése után egy izgalmas kvízjáték keretében mérik össze tudásukat, megismerik a Könyvtár könyvritkaságait, és az ebédet követően kötetlenül beszélgethetnek a meghívott országgyűlési képviselővel.
Budapest V. kerületMegnézem |
2024.06.01. |
Együtt Határok Nélkül – Egy csapatban játszunk!
Az Országgyűlés Hivatala idén is várja a középiskolás diákokat szerte a Kárpát-medencéből az Együtt Határok Nélkül című vetélkedőjére, melynek mottója idén: Egy csapatban játszunk! 2024 a párizsi olimpia éve, a vetélkedő témája idén ezért a világszinten is élenjáró magyar sporthoz kapcsolódik.
Budapest V. kerületA 3–5 fős csapatoknak ügyességi és ismeretszerző feladatokat kell majd megoldaniuk a versenyen, a nyertesek pedig a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából különleges sportélménnyel gazdagodhatnak. A vetélkedő időpontja: 2024. június 1., szombat. A jelentkezés határideje: 2024. április 19., péntek. Megnézem |
További ajánlataink
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Az alsó- és felsőház története |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Kommunista terrorszervezet – Az államvédelem a diktatúra szolgálatában |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
„Ahogy éltem, úgy fogok meghalni` – Tisza István tragédiája |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
A népképviselet megteremtése |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Trónfosztott királyság – Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
A Tanácsköztársaság születése |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Alsó, felső… A rendi országgyűlések kialakulása |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Az Aranybulla – Amit a király akart |
Hotel Karin Budapest
Igényesen kialakított, légkondicionált, kétágyas szobáink TV-vel, zuhanyzóval, telefonnal felszereltek. Hangulatos éttermünkben svédasztalos reggelivel várjuk kedves vendégeinket.
Hotel Lucky***
A Hotel Lucky*** kényelmes szobáival, konyhás, légkondicionált apartmanjaival minden elvárásnak megfelel, akár üzletemberek, turisták vagy tranzit utasok veszik igénybe szolgáltatásait. Legtöbb szobánkban vezeték nélküli internet hozzáférést biztosított. Éttermünk gazdag büféreggelivel várja kedves ...
Hotel Mediterran Budapest
4 csillagos hotelünk 40 szobával Buda központjában található. Különtermünk és kerthelyiségünk 5-45 fő részére nyújt kiváló helyszínt családi vagy céges rendezvények megtartására.
Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference
A Hotel Memories Budapest**** a VII. kerület szívében, a Dohány utcai Zsinagógától 30 méterre, a Deák Ferenc téri metrómegállótól pedig 100 méterre található a Wesselényi utcában található.
Hotel Millennium Budapest
A Hotel Millennium a főváros frekventált helyén, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret Budapest központjával összekötő Üllői úton található. A szálloda 116 tágas szobájának és a 6 apartmanjának mindegyike légkondicionált és zuhanyzóval vagy fürdőkáddal rendelkezik, valamint vendégeink kényelmét ...
Hotel Museum Budapest****
Ha a központi elhelyezkedést és a modern stílusú szobákat részesíti előnyben, akkor szállodánk a legjobb választás arra, hogy felfedezze Budapestet. Ajánljuk kávé - és teafőzési lehetőséggel, fürdőköpennyel és papuccsal felszerelt magasabb típusú superior szobáinkat. Az impozáns műemlék épületben 104 ...
Hotel Mátyás
Szállodánk Budapest XVI. kerületének szívében, kellemes kertvárosi környezetben helyezkedik el. Kilenc légkondicionált, tágas apartmannal várjuk kedves vendégeinket. A hotel szolgáltatásain túl élvezhetik a szállodát magába ölelő Mátyás Központ exkluzív szolgáltatásait is.
Hotel Nemzeti Budapest Mgallery by Sofitel
Budapest belvárosában, Hotel Nemzeti Budapest néven nyitotta meg első magyarországi MGallery szállodáját az Accor Csoport. A felső kategóriás MGallery kollekcióhoz 18 országban közel 100 szálloda tartozik, exkluzív, személyre szabott, felejthetetlen élményeket biztosítva vendégeiknek. Az első budapesti ...
Hotel Orion Várkert Budapest
Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ...
Hotel Oswaldo** Budapest
A családi kézben lévő 21 szobás Hotel Oswaldo célja, hogy a kertvárosi, családias környezetet kedvelő vendégeknek nyugalmat, békét, pihenési lehetőséget biztosítson budapesti tartózkodásuk idejére. Legyen az utazás célja szabadidő, pihenés, vagy munkavégzés, én folyamatosan azon dolgozom, hogy minden ...
Chez Dodo macaron manufaktúra
A macaronok helyben készülnek kézzel, közvetlenül a kirakatban, így a vendégek és a kíváncsiskodók is láthatják ezt a csodaszép folyamatot. A kézzel festett akvarell kolibrik a macaronok törékenységét és kifinomultságát tükrözik és nem csak a bolt egyik falát borítják, de visszaköszönnek a dobozokon ...
Comme Chez Soi Étterem Budapest
Romantikus, gyertyafényes vacsora egy igazi mediterrán vendéglőben.
Corso Étterem és Bár Budapest
Ha a festői környezet számít Önnek, akkor ennél jobbat nem találhat. Gyönyörködjön a Budai Vár és a Lánchíd látványában, és élvezze a legújabb gourmet irányzatok ihlette, autentikus magyar kulináris remekműveket!
Costes Izakaya Bistro & Bár
Az izakaya elnevezés eredetileg olyan japán szakéboltot jelöl, ahova munka után nemcsak vásárolni térnek be a vendégek, hanem enni, beszélgetni, lazulni. Mára a bolt jelleg visszavonult. A Costes Izakaya hivatalos besorolása „fine bistro”, ami a minőségi alapanyagokra, a klasszikus és modern ...
Cru Café Budapest
Budapest Belvárosban várja vendégeit a Cru Café ízletes reggelikkel, szendvicsekkel, kávékkal, mediterrán ízekkel hétfőtől vasárnapig.
Csarnok Vendéglő Budapest
Nagymamáink főztje a legfinomabb. Mi megpróbáljuk utána csinálni: magyarosan, zamatosan.
Cucina Étterem
Egy igazi olasz konyha (La Cucina) várja a házi készítésű tészták és pizzák szerelmeseit, a hömpölygő belváros forgatagában. Profi csapat varázsolja a kockás abroszok mellé a valódi “Dolce Vitát”. A Piazza Navona tér “életnagyságú” képe előtt Ön úgy érezheti, mintha valóban a téren ülne. Gondosan ...
Culinaris Étterem Budapest
A Budapest belvárosában található Culinaris Étterem minden nap változatos, friss és szezonális alapanyagokból készített menüsorral várja a gasztronómia és a minőségi ételek szerelmeseit. A reggeli kínálatban megtalálhatók válogatott alapanyagokból készült müzlik, fenséges tojásételek, helyben sütött ...
Da Mario - Olasz étterem
Színvonalas olasz éttermünk Budapest szívében, a Parlament közelében található, ahol exkluzív környezetben élvezheti a tradicionális olasz konyha remekműveit. A hagyományos olasz receptek alapján készített ételeink kiváló minőségű olasz alapanyagokból készülnek, így garantáltan mindig friss és ízletes ...
Daily Szendvicsbár Budapest
A Daily Szendvics több évtizedes tapasztalat alapján állította össze sikeres receptjeit, hogy a legfinomabb szendvicseket kínálhassa vendégei számára. A hidegkonyhai tevékenységet folytató cégek között egyedülálló módon, mi nem használunk mesterséges tartósítószereket, ételszínezékeket, és kizárólag ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +3614414343