Baranya vármegye a Dunántúlon található, a vármegye fővárosa Pécs. Baranya vármegyében található a Mecsek és a Villányi-hegység, és a Duna-Dráva Nemzeti Park. A vármegyében Villány és környéke híres borairól. Várai közül kiemelkedik Siklós és Szigetvár. Nemzeti történelmi emlékhely van Mohácson. Világhírű gyógyfürdője Harkányban található.
A MárkusZínház évtizedek óta sikeresen működő bábszínház. A repertoárunkba tartozó előadások mind szabadtéren, mind kőszínházban játszhatók. A színházunk létrejöttében meghatározó szerepe volt annak, hogy a 80-as évek vége felé kiléptünk az állami bábszínházi keretek közül és külföldi tanulmányútra indultunk, hogy betekintsünk az európai bábszínházi életbe, jobban megismerjük a tradicionális bábjátékokat és az új utakat kereső bábművészek munkáit, alkotásait.

A Martyn Ferenc művészetét bemutató állandó kiállítás Pécsett, a Káptalan u. 4. szám alatt nyitotta meg kapuit, a festői és szobrászi életműről minden eddiginél átfogóbb keresztmetszetet adva. Az emlékmúzeum anyaga a városnak, illetve a Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozott Martyn Ferenc művekből áll.

Apartmanunk a belváros felett, a Tettye városrészben található, mely Pécs egyik legrégibb, különleges hangulatú , barátságos városrésze. Az első emeleten lévő 59 m2-es apartmanban egy amerikai konyhás nappali, két kétágyas hálószoba és fürdő található. A nappaliban konyha ,ülősarok , étkezősarok ,104 cm-es led TV ,hűtő és plusz két személy részére kihúzható ágy van. A konyharész tágas, világos, jól felszerelt. (Mosogatógép, szagelszívó, klíma, kávéfőző, mikro, vízforraló, kenyérpirító, elektromos tűzhely, króm edények, evőeszközök, stb...) A fürdőszobában két mosdó, zuhanykabin és nagy sarokkád van. Babaágyat, etetőszéket, baba fürdőkádat ingyenesen biztosítunk. A WIFI is ingyenes. Az apartmanhoz kis hangulatos belső udvar tartozik asztallal, székekkel. Parkolás a ház előtt lehetséges.

Magyarhertelenden pihenhet festői tájban, csendes helyen, közvetlenül a termálfürdő mellett. A Mathias Haz kertes szállást kínál ingyenes wifivel Magyarhertelenden, Harkánytól 39 km-re. A panzióban mindennap svédasztalos vagy amerikai reggelit szolgálnak fel. A Mathias Haz teraszt is kínál vendégeinek, közvetlen környezete pedig túrázásra és kerékpározásra alkalmas.

A pincészet a vörösbor magyarországi fővárosában, Villányban található. Tulajdonosa, Maul Zsolt, a hagyományos kézműves borkészítést részesíti előnyben. Kedvenc fajtái a francia fajták, merlot, cabernet sauvignon, ill. a cabernet franc. Mottója: `Nem tudom, mit élvezek jobban, az élvezet hajszolását vagy a hajsza élvezetét...` A pincéhez tartozó étterme, a Lator-Bor-Bisztro a már bevált, régi fogások mellett ínycsiklandó újdonságokkal várja a betérő vendégeket. Pince látogatással egybekötött borkóstolóra is van lehetőség. Szállást is biztosítanak pihenő-és vendégházukban.

A Pécs István-aknán található pályánkat kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk, hiszen kifejezetten változatos a pálya. Ha nem voltál még, ne félj, mi az egész folyamat alatt segítjük a játékot (foglalástól a játék végéig). De ha többször is paintballoztál már, ezt semmiképpen sem szabad kihagynod. Több épület, tele fedezékekkel, a legjobb eszközökkel. Garantáltan felejthetetlen élmény, mindegy melyik kategóriába tartozol…

Maya Csokoládé. Mert itt minden csokoládé prémium alapanyagokból és sok szeretettel készül! Édes vállalkozásunk már sok éve foglalkozik édességekkel, elsősorban persze a csokoládéval! Számos különlegességgel büszkélkedhetünk a világ tájairól, és most már saját kézműves készítésű Maya csokoládécsaládunkat is útjára bocsájtottuk.