Csongrád-Csanád vármegye a Dél-Alföld régióban található. A vármegye székhelye Szeged, a napfény városa. Gyönyörű folyói a Tisza és a Maros. Itt található az ország legmélyebben fekvő települése, Tiszasziget. Ópusztaszeren emlékparkja nemzeti zarándokhely. Fürdői közül kiemelkedik Szeged és Makó.
A Hóra Színház saját előadások színpadra állításával, továbbá művészeti rendezvények szervezésével, lebonyolításával foglalkozik. Tagjai olyan előadóművészek és színháztechnikai szakemberek, akik sokoldalúan és mindig magas színvonalon gyakorolják hivatásukat. A tánckar számos hazai és külföldi fesztiválon vett részt sikerrel és minden évben új műsorral lepi meg a közönséget. Az énekesek, zenészek elsősorban a népzene, népdalok tolmácsolásával váltak ismertté, de sokszor játszanak feldolgozásokat is a világzene valamennyi tájáról.

A Szeged belvárosának szívében található Auris Hotel 31 darab szobával és apartmannal áll az Önök rendelkezésére! Miért választanak minket újra és újra vendégeink? A legtöbbször kiemelt okok, valós értékelések alapján: tágas, kényelmes, felszerelt szobák, a legjobb éttermek és legtöbb nevezetesség gyalogosan megközelíthető, kiemelkedően választékos svédasztalos reggeli, kedves és segítőkész személyzet.

A hagyományőrző és egyben természetbarát szálloda valamennyi szegletéből stílust és minőséget sugároz, hogy a Vendég minden pillantásával megbizonyosodhasson: csak és kizárólag az ő kényelméért és megelégedésére épült. A Hotel Ginkgo**** nem több és nem kevesebb, mint egy igazán jó szálloda, ahol a munkatársak mindent megtesznek azért, hogy ön jól érezze magát.

A Hotel Orchidea a Dél-alföldi régió egyik legszebb vidékén, Balástyán, az E5-ös főút mellett található. Csongrád megye székhelye, Szeged 20 kilométerre, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark pedig 12 kilométerre van tőlünk. Az M5-ös autópálya lehajtójáig mindössze 3,5 kilométert kell autózni, hogy vendégeink eljussanak községünkbe, megpihenhessenek szállodánkban, és éttermünkben kellemes környezetben kóstolhassák meg ételeinket.

A Hotel Piano Itália hangulatát idéző 20 szobás kis szálloda Szeged belvárosában, a kulturális és üzleti élet központjában, alig pár lépésre az ismert látnivalóktól. A 2021 szeptemberében újranyitott szálloda új névvel, elegáns belső designnal, impozáns közösségi terekkel, vadonatúj lakosztállyal és „felfrissült” kényelmes szobákkal várja a Szegedre látogató turistákat. A gazdag és változatos büféreggelit nem mindennapi környezetben, az 1879-es Nagyárvíz után épült gyönyörű boltíves pincében fogyaszthatják el a vendégek. Az autóval érkezőket saját belső parkoló várja. Minden adott egy remek szegedi tartózkodáshoz, a város személyes felfedezéséhez, bebarangolásához.

Szállodánk a „Napfény Városának” szívében, Szeged egyik legnagyobb múlttal rendelkező épületében, a már a XIX. században is királyi fogadóként működő Burger-házban található, karnyújtásnyira a látnivalóktól és szórakozási lehetőségektől. Szolgáltatásainkat úgy alakítottuk ki, hogy vendégeink valóban egy királyi fogadóban érezhessék magukat, hogy az egyéni utazóknak, pároknak, családoknak és baráti társaságoknak is kellemes szállást biztoson. Bistorant éttermünk pedig garantálja a finomabbnál-finomabb fogásokat és jó hangulatot.

A szegedi éjszaka meghatározó szórakozóhelyeként várjuk az igényes, felnőtt „bulik” iránt érdeklődőket. A nagy belmagasságú bálterem és az emeleten található kisebb termek széleskörű lehetőségeket kínálnak rendezvények megtartására. Ajánlatunk teljes körű vendéglátás, catering szolgáltatás 400 főig, a házias ízvilágtól az egyedi elképzelésekig. Ebédmenü, rendezvények, éjszakai szórakozási lehetőségek, változatos programok. Professzionális hang és fénytechnika, illetve széleskörű szolgáltatások állnak rendelkezésre. A Hungi Vigadó klasszikus, mégis modern környezetben vállalja (esküvői) rendezvények megvalósítását 200 főig. Egyedi és különleges hangulat, tágas terasz várja az ünneplőket,

A Hunguest Hotel a Szeged belvárosához közel, a Tisza partján várja a kikapcsolódásra vágyókat. A légkondicionált szobákon túl a pihenést a jakuzzival felszerelt luxuslakosztályok teszik különlegessé. Az étteremben a kulináris élvezetekről világbajnoki aranyérmes séf gondoskodik. A szálloda különlegessége a sok szolgáltatás: bowling, wellness, szépségszalon. Magyarország egyik legnagyobb gyógy-, wellness és élmény fürdőkomplexuma közvetlen összeköttetésben áll a szállodával.

Saját szervezésű utak, utazási élmények, látnivalók. Az IBUSZ 120 év tapasztalattal állítja össze utazási ajánlatait. Nyaralás, körutazás, városlátogatást szeretne? Válogasson külföldi utazások, all inclusive nyaralások, belföldi ajánlatok, wellness hétvége ajánlatok széles választékából. Amennyiben egyénileg szervezi utazását, online repülőjegy foglalás szolgáltatásunkkal több ezer desztinációból választhat.