Pest megye a Közép-Magyarország régióhoz tartozik. A megyében található az ország fővárosa Budapest.
Országos eseménynaptár

Dabas-Gyónon található a város egyik legrégebbi háza, melyet 1835-ben építettek. Az évszámot a hajdani építőmester a főgerendába véste bele. A parasztház első tulajdonosa egy kisbíró volt, majd a házat a gyermeke örökölte meg. A ház a mai napig megőrizte a korának megfelelő jellegét. 1998-ban a volt tulajdonos meghalt és a ház eladásra került. 2002-ben a Dabas Város Önkormányzata - pályázaton nyert pénzből - megvette és felújította az egész épületet. Kicserélésre került az tetőszerkezet (amit nádból varázsoltak újjá) a homlokzati fal egy része, a belső padozat, illetve a kinti járda rész is. A felújítások befejezése után, pedig megtörtént a ház belső bútorzattal történő felszerelése.

Az ötosztatú alföldi ház pitvara, konyhája és szobái az 1930-as évekig hűen mutatják be a régi paraszti világ mindennapjait, míg az egykori kamra és istálló Bajnóczy-Kovács Edina néprajzos szakértelmével helytörténeti kiállításoknak ad otthont. A sikeres pályázatokból szépülő tájház ma igazi közösségi fészek: kézműves forgataggal, gyerektáborokkal és lelkes önkéntesekkel élteti és örökíti át dédapáink hagyományait.

A hétköznapi ügyes-bajos élettől egy kicsit elvonulva, a természet frissítő energiáitól megújulva pihenni, reggelente madárcsicsergésre ébredni, majd hűsölni a tóparton. Ezt az élményt, ezt az érzést szeretnénk átadni vendégeinek a György Birtok, egy 13 hektárnyi, gyönyörű, pázsitos, hűs árnyékot nyújtó fás terület, ahol egy több mint 10 hektáros, halakban gazdag horgásztó is megpihen.

Célunk, hogy az eredeti görög gasztronómiai értékek eljuthassanak mindenkihez. Ehhez természetesen igyekszünk alapvetően görög alapanyagokat, fűszereket használni. Eredeti alapanyagokból, eredeti receptek alapján készítjük ételeinket. A görög származású tulajdonosok, a görög és magyar kollégák mindegyike jól ismeri a görög konyha rejtelmeit. Ezért is állandó a minőség.