Virágh András orgonaművész
Virágh András zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, orgonaművész-tanári diplomát 1983-ban kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak. A művész szervezi a Szent István Bazilikában rendszeresen hallható orgonakoncerteket.
- +36208232095
- +36208248564
1983-ban, a II. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntőbe jutott és a Liszt-művek legkiválóbb interpretálásáért elnyerte a 'Cziffra-Alapítvány' különdíját. 1985-ben a liégei 'Royal Conservatoire' ösztöndíjasaként hat hónapot töltött Belgiumban.
1986-ban az ünnepi Liszt-év tiszteletére előadta a Mester összes orgonaműveit és 1990-ben, Cesar Franck halálának 100. évfordulójára emlékezve eljátszotta a nagy francia zeneszerző valamennyi, nagy orgonára írt kompozícióját. Virágh András rendszeresen hangversenyezik Magyarországon és külföldön, repertoárjának gerincét Bach, Franck, Liszt, Reger, Mendelssohn, Brahms, valamint a kortárs magyar és francia orgonaművek alkotják.
1999 óta a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom karnagy-zeneigazgatója, 2005-ig az Országúti Ferences Templom Kapisztrán Kórusának karigazgatója, harmadik évtizede rendszeres egyházzenei szolgálatot végez a budapesti Szent István Bazilikában és közreműködője a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyeinek.1981-től 1993-ig a Salgótarjáni Állami Zeneiskola orgonatanára, jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti Intézet Egyházzene Szakának orgonatanára és szakfelelőse, főiskolai tanár.
Művészi pályafutásának elismeréseként 2001. március 15-én a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Minisztere a LISZT FERENC díjat, Budapest Belvárosának Önkormányzata aPRO-CIVIBUS- díjat adományozta Virágh Andrásnak.
Külföldi vendégszerepléseinek helyszínei: Európa, Mexico, Észtország, Anglia és USA.
Bazilika koncertek Budapesten, pénteki orgonakoncertek Virágh Andrással a Szent István Bazilikában 2024. május 17. (péntek) 20:00
A Szent István Bazilikában, Budapesten, orgonakoncertekkel várják a minőségi zene és a felemelő környezet kedvelőit. 2 orgona, 2 orgonista, trombita és ének - újraindultak a pénteki orgonakoncertek, Virágh András közreműködésével, 20 órai kezdettel a fővárosi Szent István Bazilikában. Műsor: ...
Orgonakoncertek Budapesten, pénteki koncertek Virágh András orgonaművész közreműködésével 2024. május 17. (péntek) 20:00
Pénteki orgonakoncertek Budapesten Virágh András orgonaművész közreműködésével a Szent István Bazilikában. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, ...
Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában 2024. május 17. (péntek) 20:00
Pénteki orgonakoncert
A Szent István Bazilika világhírű műemlék orgonája kizárólag ezeken a hangversenyeken szólal meg! A hangversenyek hétfői napokon 17 órakor, péntekenként 20 órakor kezdődnek.
Szent István Bazilika koncertek Budapest 2024 2024. május 17. (péntek) 20:00
Pénteki orgonakoncert
A Szent István Bazilika hangulatos koncertekkel várja az érdeklődőket, Budapesten. A Szent István Bazilika világhírű műemlék orgonája kizárólag ezeken a hangversenyeken szólal meg. A Szent István Bazilika egész évben várja az egyházi zene iránt érdeklődőket. A bazilikában több híres egyházi zenemű ...
Virágh András orgonaművész koncertek Budapesten a Szent István Bazilikában 2024. május 17. (péntek) 20:00
Pénteki orgonakoncert
Virágh András orgonaművész rendszeresen hangversenyezik Magyarországon és külföldön. Budapesten hétfőn és pénteken hallhatóak az orgonakoncertjei a Szent István Bazilikában. Repertoárjának gerincét Bach, Franck, Liszt, Reger, Mendelssohn, Brahms, valamint a kortárs magyar orgonaművek alkotják. Várják a ...
Mozart: Requiem koncert Budapesten, a Szent István Bazilikában 2024. május 24. (péntek)
Mozart Requiem-je a világ egyik legismertebb és egyben legtitokzatosabb alkotása, egy kihagyhatatlan zenei élmény. Benne van az elmúlás misztikuma, ugyanakkor a remény, a mennyei boldogság nyugalma is. A hangverseny 2024. május 24-én, szeptember 13-án és november 2-án 20.00 órai kezdettel lesz Budapesten ...
SOLID Budapest
A SOLID-ban a boroké a főszerep, és a válogatott tételek között dominálnak a natúr és biodinamikus borok. A borbár ad helyet a Hotel Rum a la carte reggelijének is minden nap reggel 7 és 12 óra között. A hosszú nyitvatartás és a különleges reggeli fogások akár egy kiadós brunch-ra is lehetőséget ...
Salaam Bombay Indiai Étterem Budapest
Indiai alapanyagok egy csipetnyi európai hagyománnyal. Utánozhatatlan indiai atmoszféra a régiók legkiválóbb ízeivel és fogásaival. Kóstold meg Észak- és Dél-India csirke, bárány és tengeri étel specialitásait, a tandoori ételkülönlegességeket, vagy válassz vegetáriánus ételeink közül!
Smúz Café Budapest
A Smúzban csak minőségi kávét kaphatsz. Egyszerű, ötletes bisztrószerű konyha van. Remek, minőségi, friss alapanyagokból, hortobágyi húsokból, sok biozöldséggel, salátával készítjük a könnyed és korszerű fogásokat. Cukrászaink a legjobb alapanyagokból dolgoznak, francia vajjal, belga csokoládéval, ...
Sophisto Champagne Bar & Restaurant Budapest
Mesés helyen található a Sophisto bár, ahol az elképesztő pezsgőválaszték mellett olyan izgalmas ételeket kóstolhat, mint a kacsamájas zserbó vagy a körtés rizottó. A Sophisto nevében nem véletlen szerepel a „Champagne Bar”, itt megtudhatod, mi a különbség a prosecco, a champagne, a pezsgő és a cava ...
Spoon The Boat Étterem Budapest
Spoon - the boat, a rendezvényhajó. A Lánchíd lábánál a Budai Várral szemben a Dunán. Télen 3 különböző hangulatú teremmel, nyáron még 2 terasszal, 3 konyhával, 1600m2-en, 5 bárpulttal szinte minden igénynek megfelelő szolgáltatást biztosítanak. A konyha magyar és európai alapokon nyugvó ízeket ...
Starbucks Bazilika
A Starbucks Bazilika hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.
Starbucks Fashion Street
A Starbucks Fashion Street hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.
Szeráj Török Étterem Budapest
A Szeráj Török Étterem a Vígszínháznál, a Szent István körúton várja vendégeit a hét minden napján, török ételkülönlegességekkel.
Szimply Étterem Budapest
Reggeliző és brunch étterem. Finom ételek, remek kávé, növények, biztonságosan elszeparált asztalok. Gyertek és élvezzétek a Szimply hangulatot a teraszon is.
Tapassio Étterem Budapest
A spanyol tapasok iránti szenvedélyünk vezetett minket, mikor megszületett a Tapassio, mely ellentétben a megszokott spanyol éttermekkel magyar, olasz és más mediterrán ételeket is tapasként kínál. A mediterrán gasztronómiában mindig fontos szerepe volt a kóstoló méretű ételeknek és azok közös ...
- +36208232095
- +36208248564