Az Ormánság hazánk történelmi kistája. Magyarország dél-nyugati részén, a Dunántúlon, Baranya megyében található. Délről a Dráva folyó határolja, mely a hazai vizitúrák egyik legnépszerűbb folyója, északról a Baranyai-dombság. Az Ormánság területe jellemzően sík, nagy része a Dráva folyó árterületéhez tartozik. Ezekből a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. "ormákra" épültek a falvak, innen származik a térség neve. Az Ormánság leghíresebb kincsei a templomok. Jelentősebb települése közül néhány: Sellye, Vajszló, Diósviszló, Drávapiski, Kórós, Gilvánfa.

Ormánsági Napok 2026. július 30. és augusztus 2. között között. Idén sem telhet el a nyár a hagyományos sellyei fesztivál nélkül. Az Ormánsági Napok Sellye egyik legjelentősebb nyári fesztiválja, amely minden korosztály számára változatos programokat, helyi értékeket, élőzenét és szórakoztató családi kikapcsolódást kínál egy hosszú hétvégén.

Sellyei programajánló 2026-ban. Kulturális és gasztronómiai rendezvények, turisztikai látnivalók várják az érdeklődőket. A Draskovich Kastély, az Ormánsági Talpasház, a Sellyei Kiss Géza Ormánsági Múzeum várja látogathatóit. A város szép termálfürdője 46 C°-os termálvizével remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Bőköz tanösvény Duna-Dráva Nemzeti Parkban Majláthpusztán. Kevesen tudják, hogy a ma Ormánságnak nevezett vidék ősi, Árpád-kori neve Bőköz vagy Ormánköz volt. A tanösvény nevében a táj ősi elnevezése köszön vissza. Az önmagába visszatérő útvonal, amelynek egy szakasza az egykori nyári gáton vezet, Mailáthpuszta környékén kalauzolja a látogatót a Dráva-ártér természeti értékeinek felfedezésére. A tanösvény tájékoztató táblái emellett a környék néprajzi érdekességeire is felhívják a figyelmet. Az útvonal hossza 4 kilométer, az állomások száma 6 db, menetidő 1,5 óra. A Dráva-ártér természeti értékeinek felfedezését kérésre szakvezetők segítik.