Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Hévízi tavaszi akció

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Kutyás nyaralás a Balatonnál

Étterem Hét

Trabant élménytúra

Nevezetesség

Népszerűség

A Gébárti-tó két patak felduzzasztásával létrehozott, patkó alakú mesterséges tó. A tó körül sétautak vezetnek, félszigetén szabadtéri strand található.

A Sziklatemplomba betérő látogató rácsodálkozhat Isten teremtő művének, s az ember lelki és fizikai erőkifejtésének csodálatos összefonódására. A gazdag történelmi örökséget, a nemzeti, kulturális, vallási, természeti értékeinket mintegy összefogó Sziklatemplom, ha nem is teljes képet, de egy finom metszetet ad arról, ami magyar és keresztény. Bízunk benne, hogy a templom, és az itt szolgálatot teljesítő magyar alapítású Rend, a Pálosok, Pázmány mondása szerint, valóban az ország fejlődésének jelzője, és nem csak jelzője, hanem annak segítője is lesz.

A Gemenci Erdei Vasút hazánk egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad. A 30 kilométeres pályán hétköznap Malomtelelőig, hétvégén és ünnepnapokon Keselyűsig illetve Gemenc-Dunapart állomásig utazhatnak a kirándulók.

A salgóbányai Geocsodák Háza a területre jellemző értékek bemutatásán túl, komplex szolgáltató szerepet lát el a térségben. A Novohrad – Nógrád Geopark látogatóközpontját az egykori salgóbányai kaszinó épületének megmentésével alakították ki. A látogatóközpont több mint 30 bejárható túraútvonalat kínál a természet kedvelőinek. A tájékoztató táblákkal ellátott ösvények egyénileg és túravezetővel egyaránt felfedezhetőek. A gyalogos természetjáráson túl lehetőség van kerékpáros túrákra, melyekhez a park területén eszközkölcsönző áll a vendégek rendelkezésére. A pihenőpark területén működő büfé gazdag kínálattal és helyi termelői termékekkel várja a felfrissülni vágyókat, az itt kialakított kilátóból csodás látvány nyílik a hegyvidékre.

A nagyobbrészt örökzöld növényekből és ritka fajokból álló gyűjtemény, mely hosszú évtizedeken át gyarapodott, európai hírű volt. A Gerenday Közösségi Ház és a megépült szabadtéri színpad a Gerenday Arborétum szerves része, így a ház rendezvényei előtt, után, és egyéb alkalmakkor az arborétum sétára, a természet élvezetére, kikapcsolódásra alkalmas, a közönség számára vonzó környezet.

A kilátó Geresdlak és Kisgeresd közötti út mellett helyezkedik el. A fakilátó tetejéről körpanorámás kilátás tárul a látogatók elé.

A geresdlaki tájház a XX. században épült tipikus sváb parasztház. A lakossági közadományokból berendezett lakóházban a bútorok, a tárgyi eszközök, a kézimunkák a múltnak megfelelően őrzik a németség otthonainak emlékét. Az itt élő embereknek az állattartás és a földművelés adta a megélhetést. A ház végében található az istálló és a pajta. a pajtában a mezőgazdasági munkához használt gépek és eszközök láthatók. A lakóház két szobából és egy téli konyhából, valamint az eredeti állapotában megmaradt nyitott (füstös) konyhából áll.

Az ikeremlékmű az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a kommunizmus 100 milliónyi áldozatának tiszteletére épült közadakozásból. Víg János gödöllői szobrászművész és restaurátor műve török mészkőből készült.

A fertőbozi Gloriette-kilátó az egyike azon kevés helyeknek, ahonnan a Fertő-táj csodálatos panorámája egészében élvezhető. Aki szeretne letekinteni a tóra, felfedezni a kis tájak kapcsolatát, a víz és nádasok rengetegét, annak mindenképpen érdemes megtenni a tengerszint felett 187 méter magasan fekvő kilátóhoz vezető utat.

Az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményének állandó kiállítása az 1784-ben Goldberger Ferenc által alapított, több mint kétszáz éven át működő textilgyár történetének állít emléket.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Akciós tavaszi wellness -15% Hévíz
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények