Budapesti séta: Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
Budapesti Szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta kóstolóval! Belvárosi séták a főváros ikonikus helyszínein, történelem, finom italok, hangulatos séta, budapesti barangolás várja ezen a különleges programon az érdeklődőket! Az első pohár, amit megiszunk, az egészségé. A második a jókedvé, a harmadik a bánaté, a negyedik a gyalázaté – tartja a mondás. Belvárosi sétánkon csak a második körig emeljük képzeletbeli és valóságos poharainkat, amelyben a bortól a sörön át a pálinkáig, a likőrökig és a pezsgőig megannyi ital, íz, történet keveredik majd, de csak éppen annyira, hogy mosolyogva mehessünk haza.
- +36204541916
Gyere, igyunk végig együtt néhány évszázadot!
A séta ára tartalmazza a programban elfogyasztott kóstolókat. A programon csak 18 éven felüliek vehetnek részt!
A séta regisztrációköteles!
A túra ára: 6900 Ft/fő
A séta hossza: 3 óra
Találkozási pont: 1056 Budapest, Március 15. tér Belvárosi plébániatemplom oldalsó bejáratánál (Szent Hedvig és Szent Kinga szobornál) // A találkozási ponton, a templom főbejáratánál és a romoknál 20 percet tartózkodunk. Amennyiben késel, itt csatlakozhatsz a csoporthoz.
A séta végpontja: 1074 Budapest, Dohány utca 20.
A séta útvonala: Március 15. tér – Ferenciek tere – Károlyi utca – Henszlmann Imre utca – Múzeum krt. – Bródy Sándor utca – Puskin utca – Rákóczi út – Dohány utca
Megközelítés: 2-es villamossal a Március 15. térig, busszal a Ferenciek teréig, onnan gyalog
2024.05.25. 15:00 |
További ajánlataink
Bigfish Seafood Bistro Budapest
Budapest első tengeri bisztrója a város közepén. Válaszd ki a jégágyon felhalmozott halak, rákok, kagylók közül a kedvenceidet, és rendeld meg. Minden fogást frissen készítenek el, közvetlenül a rendelés után.
Biodevega Cafe & Restaurant
Üdvözlünk Magyarország első, ízig-vérig BIO ételműhelyében. Vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban dús, tápláló ételek kerülnek ki szakácsaink kezei közül, akik olyan főzési technológiákat használnak, amivel ezek az aranyat érő zöldségek és gyümölcsök vajmi keveset veszítenek tápértékükből. Ha ...
Bistro 17 -Egy falat belváros Budapest
Frissensültek, pizzák, hamburgerek, gyrosok, saláták, desszertek, üdítők, sörök, borok. Ételeinket kérheted elvitelre, valamint házhoz szállítva is.
Black Cab Burger
A marhahús mellett kétféle csirkével dolgozunk, saját kínálatunk mellett a vendégeink is összeállíthatnak saját ízlésük szerinti burgert. Giga Double Decker szendvicset és más finomságokat is kínálunk.
Black Swan Budapest
A Black Swan egy csipetnyi életre kelt történelem, egy igazi artdeco bár Budapest belvárosában. Célja, hogy a gasztronómiára és a magas szintű koktélkultúrára nyitott emberek számára biztosítson egy helyet.
Blue Fox The Bar
Ideális helyszín egy vacsora előtti vagy késő esti koktél elfogyasztásához. A Blue Fox The Bar izgalmas koktéljait a legjobb DJ-k kedvenc zenéjére és népszerű zenekarok élő koncertjeire mixeljük minden pénteken és szombaton.
BobPizza Restaurant
Étlapunkon a több generációt átívelő receptúrák alapján a tradicionális magyar ételektől, egészen a vegetáriánus, illetve halételekig minden megtalálható. Éttermünk híres a házi készítésű pizzáiról és a helyben sütött édességeiről. Borlapunk választékos kínálatát magyar pincészetekből válogattuk össze. ...
Bocanova Olasz Étterem és Pizzéria Budapest
Célunk, hogy vendégeink nagyon kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg a tradicionális olasz régiók konyháinak ízeit.
Bocelli Pizzeria Italia Budapest
Hamisítatlan Itália Buda szívében. Családias hangulat, udvarias kiszolgálás, eredeti olasz alapanyagok, autentikus receptek páratlan élményről biztosítják a hozzánk betérőket. Tavasztól késő őszig a meghitt belső hangulat a teraszon folytatódik még vonzóbb külsőt adva ezáltal a Bocellinek, amely éppúgy ideális ...
Bock Bisztró Budapest
Kellemes hangulatú a hely, a heti kínálat a pultnál táblára van felírva, a falakon képek és oklevelek sorakoznak és két hatalmas fakanál.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +36204541916