Parlamentlátogatás 2024 Budapest. 45 perces séta idegenvezetővel az Országház legszebb helyiségeiben

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
2024.05.27. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)

Az Országház épületét évente hétszázezer látogató tekinti meg. Több nyelven beszélő, szakképzett idegenvezetők kíséretével vagy audioguide-dal az év szinte minden napján fogadja a Ház az érdeklődőket. A belépőjegy megváltása után a Látogatóközpontból induló turistacsoportok egy közel 45 perces séta keretében járják be az Országház legszebb helyiségeit.

Országház-látogatás

Az Országház épületét évente hétszázezer látogató tekinti meg. Több nyelven beszélő, szakképzett idegenvezetők kíséretével az év szinte minden napján fogadja a Ház az érdeklődőket. A belépőjegy megváltása után a Látogatóközpontból induló turistacsoportok egy közel 50 perces séta keretében járják be az Országház legszebb helyiségeit.

XVII-es lépcsőház

A Házban található 28 lépcsőház közül a díszesen aranyozott XVII-es lépcsőházon keresztül vezet a séta az épület legreprezentatívabb emeletéig, a főemeletig. A szobrokkal és színes üvegablakokkal szegélyezett, díszfestéssel gazdagon borított városi folyosóról szép kilátás nyílik a felújított Kossuth térre, a Nemzet főterére.

Főrendiházi ülésterem

Főrendiházi ülésterem. Ezt követően a régi főrendiházi üléstermet tekintheti meg a látogató, amely ma konferenciák, tanácskozások helyszínéül szolgál. A terem szlavóniai tölgyből készült kazettákkal és sűrű aranyozással díszített, kiváló akusztikával és többszintes karzattal rendelkezik. Az ülések patkó alakban kerültek elhelyezésre. A patkó talpfala mentén magasodik a tölgyfából készült hatalmas elnöki és szónoki emelvény. A mögötte elhelyezkedő főfalon Magyarország uralkodócsaládjainak festett címerei láthatók, míg az emelvény két oldalán a nemesség történelmi szerepét kiemelő falfestmények vannak. Szemet gyönyörködtető a hét sorban katonásan sorakozó barna, zöld és piros színekben pompázó, asztalok és padok együtteséből álló 453 képviselői ülés.

Felsőházi társalgó

Az üléstermet elhagyva a helyiséghez csatlakozó felsőházi társalgó termébe érkezünk. A pécsi Zsolnay gyárban készült, a maga korában újításnak számító különleges anyagú pirogránit szobrok régi magyar népcsoportoknak és mesterségeknek állítanak emléket. A terem ékessége Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyege, amely türkiz színben pompázik a lábunk alatt.

Kupolacsarnok

Utunk innen a Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontjába, a kupolacsarnokba vezet. Itt őrzik ugyanis 2000. január 1. óta a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, amelyre a nap 24 órájában honvéd koronaőrök vigyáznak. A közel 27 méter magas kupolacsarnok legalsó szintjét körfolyosó díszíti. Ehhez kapcsolódik a tizenhat ágú pompás csillagboltozat, amelynek ágai közé karcsú, színes üvegablakokat építettek. A pillérkötegek tövében aranytalapzaton magyar uralkodók szobrai állnak, apródjaik társaságában, aranybaldachin alatt.

Díszlépcsőház

Az országházi látogatást az épület másik ékkövének tartott helyisége, a díszlépcsőház megtekintése zárja. A teret uraló, vörös színű szőnyeggel borított, 96 fokból álló lépcsősor a főbejárattól a kupolacsarnokig vezet. Két nagyobb és egy kisebb falfestmény tekinthető meg a főlépcsőház mennyezetén, melyek Lotz Károly festőművész munkái. A helyiség ékessége nyolc darab, egyenként négy tonna súlyú gránitoszlop, amelyből összesen 12 darab található a világon. A teret két oldalról szegélyező díszes üvegablakok Róth Miksa műhelyének remekei.

A látogatás útvonala változhat az országgyűlés programjai vagy állami protokollrendezvények miatt. Megismerkedhet az országgyűlés jelenlegi működési rendjével.

A látogatócsoportok minden nap 8–16 óra között indulnak a Látogatóközpontból.

A 45 perces országházi séta audioguide-dal vagy szakképzett idegenvezetői kísérettel magyar, angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven vehetők igénybe, további audioguide-os vezetéseink lengyel, szlovák és horvát nyelven is elérhetők.

A látogatás időtartama beléptetéssel együtt 45-50 perc.

Jegyárak helyszíni vásárlás esetén

Kedvezményes jegy Magyarország és az EGT állampolgárainak*:

5000 Ft

Kedvezményes jegy Magyarország és az EGT diák állampolgárainak (6-24 év)*:

2500 Ft

Belépőjegy az EGT-n kívülről érkező látogatóknak:

10.000 Ft

Belépőjegy az EGT-n kívülről érkező diákoknak (6-24 év):

5000 Ft

A 6. életévüket be nem töltött kiskorúak ingyenes belépőjegyre jogosultak.

Családi belépőjegy

Magyarország és az Európai Gazdasági Térség állampolgárainak*

Felnőtt - Legfeljebb 2 jegy vásárolható.

3500 Ft

Gyermek (6-14 év) - Legfeljebb 3 jegy vásárolható.
NOE érvényes tagsági kártyával további 3 gyermekjegy vásárolható.

1750 Ft

Családi belépőjegy ​​​​​

az Európai Gazdasági Térségen kívülről érkező látogatóknak

Felnőtt - Legfeljebb 2 jegy vásárolható.

8000 Ft

Gyermek (6-14 év) - Legfeljebb 3 jegy vásárolható.

4000 Ft

    * Európai Gazdasági Térség letelepedési engedély is elfogadott.
    Családi jegyre jogosult legalább egy gyermek (0-14 év) látogató és a vele tartózkodó egy, de legfeljebb kettő felnőtt kísérő.
    A kedvezményre való jogosultságot okmánnyal szükséges igazolni.
    A 6. életévüket be nem töltött kiskorúak ingyenes belépőjegyre jogosultak, így a 6 év alatti gyermekkel érkezők családi belépőjegyet az idegenforgalom(kukac)parlament.hu e-mail címen igényelhetnek.

Figyelem!

Jegyvásárlásra a látogatás napján a helyszínen van lehetőség. Előzetes helyfoglalási szándékát kizárólag írásban e-mail-ben jelezheti.

Fontos információk

A kedvezményre való jogosultságot a jegy megváltásakor, illetve az online rendszeren történt előzetes jegyvásárlás esetén belépéskor a megfelelő igazolvány bemutatásával igazolni kell.

Az Országház épületébe kizárólag előzetes biztonsági átvizsgálás után lehet belépni. Nagyobb méretű táskák és csomagok, illetve személyi sérülés okozására alkalmas tárgyak (bicska, kés, szúró-, vágóeszköz, gázspray stb.) nem hozhatók be. Tilos az épületbe fegyvert, lőfegyvert, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására alkalmas készüléket, illetve bármilyen pirotechnikai eszközt behozni.

A kézipoggyászban belépéskor kizárólag legfeljebb 0,5 liter űrtartalmú törhetetlen műanyag palackban hozható be színtelen üdítőital, folyékony gyógyszer és egyéb speciális élelmiszer (pl. bébiétel, tápszer), melyet a biztonsági átvizsgálás során ki kell venni a poggyászból. Ettől eltérő tartalmú, anyagú vagy azt meghaladó méretű palackot a ruhatárban kell elhelyezni.

Az épületben fényképezőgép és videokamera használata megengedett. A biztonsági beléptető rendszer területén és a kupolacsarnokban – a Szent Korona védelme érdekében – tilos a fényképezés.

Fogyatékkal élők is látogathatják az Országház épületét, mozgáskorlátozott látogatóknak akadálymentes közlekedést biztosítunk. A zökkenőmentes belépés miatt kérjük kerekesszékes látogatóinkat, hogy érkezésükről az idegenforgalom(kukac)parlament.hu e-mail címen tájékoztassák munkatársainkat.

Vakvezető kutya kivételével az épületbe élő állatot behozni tilos.

Nyilvános illemhely használatára a Látogatóközpont bejáratánál van lehetőség.

A látogatás az országgyűlés programjai vagy állami protokollrendezvények miatt akár közvetlenül a beléptetés előtt lemondható.

Parkolásra a Látogatóközpont előtt nincs lehetőség.

A gyógyászati célú radioaktív izotópos kezelésen átesett látogatónak a kezelés tényét hitelt érdemlően szükséges igazolnia az érintett az egészségügyi intézmény által kiállított zárójelentéssel. A zárójelentésnek tartalmaznia kell: a felhasznált radioaktív anyag fajtáját, megnevezését, adagolásának időpontját, valamint azt hogy a kezelésen átesett személy közösségben tartózkodhat.
Ezen dokumentum hiányában a látogató beléptetését az Országgyűlési Őrség megtagadhatja.

Viselkedési és öltözködési kódex

Tilos:

  • önkényuralmi jelképeket viselni, használni, az országgyűlést, a Szent Korona és koronázási jelvények nemzeti értékét és emberi méltóságot sértő magatartást tanúsítani;
  • zászlókat, demonstrációs eszközöket az épületbe behozni;
  • az épületben hangoskodni, énekelni, demonstrációt tartani;
  • az épületben élelmiszert, italt fogyasztani és dohányozni;
  • az épületben lépcsőre, földre, berendezési tárgyakra leülni, letérdelni, lefeküdni; az épületben vagy a berendezési tárgyakban kárt okozni;
  • az épületben dolgozó szervezetek és dolgozók munkáját bármilyen módon megzavarni, akadályozni vagy akadályoztatni;
  • az épületbe zajkeltő eszközöket (pl. síp, megafon stb.) behozni.
  • Az Országház méltósága minden látogatótól megköveteli a kulturált öltözködést.

A látogatóknak a látogatókísérő munkatársak felhívásainak, kéréseinek eleget kell tenniük. Azokat, akik a látogatásra vonatkozó rendszabályokat nem tartják be, az őrség munkatársai az Országház épületéből kikísérik.


2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.06.03. - 2024.06.09.
2024.06.10. - 2024.06.16.
2024.06.17. - 2024.06.23.
2024.06.24. - 2024.06.30.
2024.07.01. - 2024.07.07.
2024.07.08. - 2024.07.14.
2024.07.15. - 2024.07.21.
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.29. - 2024.08.04.
2024.08.05. - 2024.08.11.
További ajánlataink

2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.06.01.
Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest
Együtt Határok Nélkül – Egy csapatban játszunk!
2024.06.03. - 2024.06.09.
2024.06.10. - 2024.06.16.
2024.06.17. - 2024.06.23.
2024.06.24. - 2024.06.30.
2024.07.01. - 2024.07.07.
2024.07.08. - 2024.07.14.
2024.07.15. - 2024.07.21.
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.29. - 2024.08.04.
2024.08.05. - 2024.08.11.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Trónfosztott királyság – Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Kossuth téri programok 2024 Budapest
Látogatás az Országházban
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
„Ahogy éltem, úgy fogok meghalni` – Tisza István tragédiája
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Kommunista terrorszervezet – Az államvédelem a diktatúra szolgálatában
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 281

Korona Panzió Budapest

Korona Panzió Budapest

Kiváló helyet biztosítunk átutazóknak, egy éjszakás vendégeknek, üzleti úton lévőknek, megpihenni vágyóknak. Panzióban minden szobában síkképernyős tv, hűtő, klíma található. Parkolás az udvarban megoldható.

Krisztina Hotel Budapest

Krisztina Hotel Budapest

Hotelünk Budapest zöldövezetében, a belvárostól autóval 9 percre, egyenes úton könnyen megközelíthető. Szállodánkban 20 szobával várjuk vendégeinket, minden szobában fürdőszoba, színes televízió és telefon biztosítja a hangulatos kényelmet.

Kádár Apartments Budapest

Kádár Apartments Budapest

Budapest központjában, egy csendes mellékutcában található apartmanház pár lépésre a vásárlási lehetőségektől, látnivalóktól, éttermektől.

Külker Hotel Munkásszálló

Külker Hotel Munkásszálló

Csillaghegyen, a 3. kerület kertvárosi környezetében igényes munkásszállással várjuk a nyugodt pihenésre vágyó budapesti és vidéki munkavállalókat.

Le Rose Hotel Budapest

Le Rose Hotel Budapest

A Le Rose Hotel csendes, kertvárosi környezetben található a Dunától nem messze, a belvárostól mindössze 15 percre, Dél-Pest XXIII. kerületében, Soroksáron.

Leonardo Boutique Hotel Budapest M-Square ****

Leonardo Boutique Hotel Budapest M-Square ****

A 4 csillagos Leonardo Boutique Hotel Budapest M-Square 10 perces autóútra fekszik a Városliget területétől. Minden vendég élvezheti a Wi-Fi-t az egész ingatlanban, valamint a fitneszközpont adta lehetőségeket. A szálloda elképesztő városra néző kilátással várja vendégeit. A kétágyas szobák és a ...

Leonardo Hotel**** Budapest

Leonardo Hotel**** Budapest

A reptérhez legközelebb eső négycsillagos szálloda közel a nagykörúthoz.

Lion’s Garden Hotel**** Budapest

Lion’s Garden Hotel**** Budapest

A szálloda ideális választás akár üzleti céllal érkezik, akár pár nap kikapcsolódásra vágyik Európa egyik legszebb fővárosában. Budapest nyüzsgő belvárosának peremén, a diplomata negyedben fekvő Lion`s Garden Hotel első pillantásra otthonos érzést kelt meleg színeivel, kellemes belső tereivel és ...

Marika Panzió Budapest

Marika Panzió Budapest

Budapest zöldövezetében, a XV kerületben, családi házas környezetben vagyunk. Parkolás zárt udvarunkban lehetséges.

Maverick Hostel Budapest

Maverick Hostel Budapest

Ha nyugodt és tiszta környezetben szeretné érezni, megtapasztalni Budapest atmoszféráját, válassza a Maverick Hostelt, mely Budapest központjában, egy gyönyörűen, eredeti szépségében felújított, a Habsburg dinasztia által felépített palotában található.

   1 ... 20 21 22 23 24 25 26 ... 29   
Találatok száma: 916

ÉS Bisztró Budapest

ÉS Bisztró Budapest

ÉS Bisztró - egy fesztelen hangulatú vendéglő ÉS pecsenyesütöde, ahol a formális éttermi étkezési szokásoktól eltérően, ha kedved úgy tartja, csak falatozol sörözés, borozás ÉS beszélgetés közben. Magyar ÉS bécsi ételek, különleges grillek ÉS falatok mellett izgalmas bor- ÉS kézműves sörválaszték vár. ...

Édeni Vegán Vegetáriánus Étterem

Édeni Vegán Vegetáriánus Étterem

Próbálja ki a zöldségek és gyümölcsök jótékony hatását, úgy hogy közben soha nem tapasztalt új ízeket kóstolhat meg. Kismamáknak, kisbabáknak, liszt-tej érzékenynek különösen ajánlott, hiszen nem használunk semmilyen izgató és káros anyagot. Nagy adagok, kedvező árak! Új élet csupa energia, cukor, tej, ...

Émile Budapest

Émile Budapest

Émile – Buda új kulináris központja. Nálunk nyáron a cabanak árnyékában hűsölhetsz, télen pedig kényelmes fotelekkel és egy jó húslevessel melegítünk fel. Étterem - Kávézó - Pékség – Cukrászda egy helyen.

Ételműhely Gasztrostúdió - Lakásétterem Budapest

Ételműhely Gasztrostúdió - Lakásétterem Budapest

Az Ételműhely egy kreatív, alkotó tér, ahol minden a gasztronómia körül forog. Fotóstúdió, rendezvényhelyszín és lakásétterem egy tető alatt.

Étoile Champagne Bar Budapest

Étoile Champagne Bar Budapest

Az ÉTOILE Champagne Bar az a hely, ahol minden korty champagne az élet legszebb pillanatait idézi fel. A legkiválóbb francia gyöngyöző italok gondosan összeállított választékával várjuk vendégeinket bárunkba egy páratlan kulináris utazásra. Akár egy különleges eseményt ünnepel, egy sikeres napra ...

Ínyenckert Étterem & Kávéház

Ínyenckert Étterem & Kávéház

Óbuda szívében várjuk a modern trendekkel kiegészített századfordulós magyar konyha felfedezőit, akik pikáns halételeinkbe is belekóstolhatnak, de azok sem maradnak élmény nélkül, akik csak egy rövid időre tudnak eljönni hozzánk, nekik kiváló minőségű kávéinkat szeretnénk ajánlani.

Öreghalász Étterem Budapest

Öreghalász Étterem Budapest

Vendéglőnk nevéhez illő, a halászéletet, a régi Duna-parti kisvendéglők hangulatát idéző termeinkben minden vendégünk megtalálja a számára megfelelő asztalt, az általa elképzelt rendezvényhez illő különtermet. Étlapunkon, napi kínálatunkban a tradicionális magyar és nemzetközi konyha ízei egyaránt helyet ...

Új-Budavár-Lak Étterem Budapest

Új-Budavár-Lak Étterem Budapest

Tradicionális, magyaros ételeket kínálunk vendégeinknek, amelyek alapját az erdélyi ízvilág képezi. Nem túl fűszeres, kevésbé zsíros ugyanakkor a „ma” emberének igényeit és lehetőségeit figyelembe véve, figyelünk az egészséges táplálkozásra.

0,75 bistro Budapest

0,75 bistro Budapest

Egy hely ahová beülhetsz a barátaiddal borozni vagy koktélozni, ahol üzletfeleiddel kávézhatsz, ahol a szerelmeddel elfogyaszthattok egy kellemes vacsorát, ahol a családoddal ebédelhetsz. Több mint 100 féle bor, csapolt sör, házi szörpök, limonádék, különleges kávé és bisztró jellegű konyha jellemzi ...

10 Minutes Bistro & Café Budapest

10 Minutes Bistro & Café Budapest

Munka előtt gyere és kezdd a napot nálunk egy kávéval és reggelivel! Délben válassz látványpultunkból ebédet, majd vacsorára rendelj a`la carte étlapunkról amit szeretnél, mellé pedig minőségi bort havonta változó borkínálatunkból!

   1 ... 20 21 22 23 24 25 26 ... 92   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Szent Korona látogatás 2024 Budapest Szent Korona látogatás 2024 Budapest
  • Budapest
  • V. kerület
2024.05.27. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)
Országgyűlési Könyvtár programok 2024 Budapest Országgyűlési Könyvtár programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • V. kerület
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kossuth téri programok 2024 Budapest Kossuth téri programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • V. kerület
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig