Pesti zsidónegyed városnéző séta - Történetek a zsinagóga háromszögből

Kiemelt ajánlat
2024. május 19. (vasárnap) 10:00

Történetek a zsinagóga háromszögből - Az ImagineBudapest sétája a pesti zsidónegyedet mutatja be. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben…

Elmeséljük, mi és a házak, hogyan telepedtek le az egykori városfalakon kívülre a zsidó kereskedők családjaikkal, kibogozzuk a ma is girbe-gurba utcák eredetét, felfedezzük a házfalakon megbújó szimbólumokat, keresünk izgalmas átjáróházakat, megnézünk csodás épületeket, és közben nyomon követjük, hogy hogyan élt egymás mellett békében zsidó és keresztény, örmény és görög, szorgalmas kereskedő és léhűtő bohém.

A három zsinagóga között sétálva megértjük, hogy miért ez lett a város legellentmondásosabb, egyúttal legbulisabb része, és azt is megtapasztaljuk, hogy a “város a városban” semmihez sem fogható hangulata hogyan varázsolja el az embert.

A séta regisztrációköteles!

Ár: 6400 Ft/fő

A séta hossza: 2.5 óra
Találkozási pont: 1074 Budapest, Dohány utca 1/a. - Belvárosi Színház bejárata előtt // Az első állomáson 10 percet töltünk. A második állomás Herzl Tivadar miniszobra. Amennyiben 20 percet késnél, ezeken a helyszíneken tudsz csatlakozni a csoporthoz.
A séta végpontja: 1074, Budapest, Dohány u. 44.
A séta útvonala: Dohány utca – Rumbach Sebestyén utca – Gozsdu udvar – Káldy Gyula utca – Kazinczy utcai – Dohány utca
Megközelítés: Deák tér közlekedési csomópont, onnan gyalog

2024.05.19. 10:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Megnézem
2024.06.02. 10:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Megnézem
További ajánlataink

2024.05.11.
Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel
SERCLI - GASZTROSÉTA A MALMOKTÓL A KÉZMŰVES PÉKSÉGEKIG
2024.05.11. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
SERCLI - GASZTROSÉTA A MALMOKTÓL A KÉZMŰVES PÉKSÉGEKIG
2024.05.11. 10:00
2024.05.11. 10:00
2024.05.11. 10:00
2024.05.11. 10:00
Budapesti templomok, városnéző séta rejtett templomok nyomában az Imagine-nel
KÉT VILÁG KÖZÖTT - REJTETT TEMPLOMOK, TEMPLOMOK REJTELMEI
2024.05.11. 10:00
2024.05.11. 10:00
2024.05.11. 10:00
Pécsi városnézés idegenvezetéssel, tematikus séták az Imagine-nel
ÍME, A PÉCSI LÁNYOK! - SÉTA A PÉCSI NŐK NYOMÁBAN
2024.05.11. 12:30
2024.05.11. 12:30
2024.05.12. 12:30
2024.05.12. 12:30
2024.05.12. 15:00
2024.05.12. 15:00
2024.05.12. 16:30
2024.05.12. 16:30
2024.05.17. 19:30
Pécsi városnézés idegenvezetéssel, tematikus séták az Imagine-nel
A PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ ESTE - VAJON ÉJSZAKA A SZENTEK IS ALSZANAK?
2024.05.18. 10:00
Pécsi városnézés idegenvezetéssel, tematikus séták az Imagine-nel
PÉCS EZER ARCA - IDŐUTAZÓ TÖRTÉNELMI SÉTA A BELVÁROSBAN
2024.05.18. 10:00
2024.05.18. 10:00
Irodalmi séta Budapesten, a poétika terei a Palotanegyedben
IRODALMI SÉTA A PALOTANEGYEDBEN - A POÉTIKA TEREI
2024.05.18. 10:00
2024.05.18. 10:00
2024.05.18. 11:00
2024.05.18. 11:00
2024.05.18. 11:00
Matild Palota, épületbejárás a gasztrocsodák és kabarék világában az Imagine Budapesttel
RAGYOGÓ MATILD PALOTA - A BELVÁROSI KÁVÉHÁZTÓL A SPAGO BUDAPESTIG
2024.05.18. 11:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
RAGYOGÓ MATILD PALOTA - A BELVÁROSI KÁVÉHÁZTÓL A SPAGO BUDAPESTIG
2024.05.18. 15:00

Budapest zsinagóga, történetek a pesti zsidónegyedben az Imagine-nel
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
2024.05.19. 10:00
Bűnügyi történetek Budapesten, alvilági séta során bemutatjuk a város mindenkori sötét oldalát
AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN... - BŰNÜGYI TÖRTÉNETEK, PLETYKÁK BUDAPESTEN
2024.05.19. 10:00
Pécsi városnézés idegenvezetéssel, tematikus séták az Imagine-nel
Fenn a Tettye – lenn a város – ráérős barangolás egy varázslatos vidéken
2024.05.19. 10:00
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.19. 10:00
Fenn a Tettye - lenn a város: ráérős pécsi barangolás egy varázslatos vidéken az Imagine-nel
Fenn a Tettye – lenn a város – ráérős barangolás egy varázslatos vidéken
2024.05.19. 10:00
2024.05.19. 10:00
2024.05.19. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.19. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
2024.05.19. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN... - BŰNÜGYI TÖRTÉNETEK, PLETYKÁK BUDAPESTEN
2024.05.19. 11:00
2024.05.19. 11:00
2024.05.19. 12:30
2024.05.19. 12:30
2024.05.19. 15:00
2024.05.19. 15:00
2024.05.22. 19:00
Mátyás-templom séta, EXKLUZÍV ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN az Imagine Budapesttel
MÁTYÁS-TEMPLOM EXKLUZÍV - ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN
2024.05.22. 19:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
MÁTYÁS-TEMPLOM EXKLUZÍV - ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN
2024.05.23. 17:30
2024.05.23. 17:30
2024.05.24. 17:30
2024.05.24. 17:30
2024.05.25.
Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel
BUDAPESTI SZESZHATÁROZÓ - SZÍVDERÍTŐ ITALTÖRTÉNETI SÉTA KÓSTOLÓKKAL
2024.05.25.
Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel
SERCLI - GASZTROSÉTA A MALMOKTÓL A KÉZMŰVES PÉKSÉGEKIG
2024.05.25. 10:00
2024.05.25. 10:00
2024.05.25. 10:00
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.25. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
SERCLI - GASZTROSÉTA A MALMOKTÓL A KÉZMŰVES PÉKSÉGEKIG
2024.05.25. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.25. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
RANDEVÚ A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJÉVEL - BELVÁROSI ORGONATÚRA MINIKONCERTTEL
2024.05.25. 10:00
Belvárosi orgonatúra minikoncerttel az Imagine-nel - Randevú a hangszerek királynőjével
RANDEVÚ A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJÉVEL - BELVÁROSI ORGONATÚRA MINIKONCERTTEL
2024.05.25. 10:00
Egyházi emlékek nyomában, budapesti tematikus séta egyházi dokumentumok nyomában az Imagine-nel
EGYHÁZI DOKUMENTUMOK, MELYEK MEGVÁLTOZTATTÁK A VILÁGOT - A PÁLOS KÖNYVTÁR MEGLÁTOGATÁSÁVAL
2024.05.25. 10:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
EGYHÁZI DOKUMENTUMOK, MELYEK MEGVÁLTOZTATTÁK A VILÁGOT - A PÁLOS KÖNYVTÁR MEGLÁTOGATÁSÁVAL
2024.05.25. 10:00
2024.05.25. 12:30
2024.05.25. 12:30
2024.05.25. 14:00
Pécsi városnézés idegenvezetéssel, tematikus séták az Imagine-nel
BOR, MÁMOR, PÉCS - GASZTROSÉTA A BOR NYOMÁBAN
2024.05.25. 15:00
2024.05.25. 15:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
RAGYOGÓ MATILD PALOTA - A BELVÁROSI KÁVÉHÁZTÓL A SPAGO BUDAPESTIG
2024.05.25. 15:00
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.25. 15:00
Matild Palota, épületbejárás a gasztrocsodák és kabarék világában az Imagine Budapesttel
RAGYOGÓ MATILD PALOTA - A BELVÁROSI KÁVÉHÁZTÓL A SPAGO BUDAPESTIG
2024.05.25. 15:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.25. 15:00
2024.05.25. 15:00
Budapesti séta: Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
BUDAPESTI SZESZHATÁROZÓ - SZÍVDERÍTŐ ITALTÖRTÉNETI SÉTA KÓSTOLÓKKAL
2024.05.25. 15:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
BUDAPESTI SZESZHATÁROZÓ - SZÍVDERÍTŐ ITALTÖRTÉNETI SÉTA KÓSTOLÓKKAL
2024.05.25. 16:00
2024.05.25. 16:00
2024.05.25. 17:30
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.25. 17:30
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 10:00

2024.05.26. 11:00
Andrássy úti palotasztorik, Városi kódfejtős nyomolvasó séta Budapesten
VÁROSI KÓDFEJTÉS - PALOTASZTORIK AZ ANDRÁSSY ÚTRÓL
2024.05.26. 11:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
VÁROSI KÓDFEJTÉS - PALOTASZTORIK AZ ANDRÁSSY ÚTRÓL
2024.05.26. 12:30
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 12:30
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 12:30
2024.05.26. 12:30
2024.05.26. 15:00
2024.05.26. 15:00
2024.05.26. 15:00
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 15:00
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 16:30
2024.05.26. 16:30
2024.05.26. 17:30
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.26. 17:30
Gellért Szálló legendája, épületbejárás a bezárt Hotelben az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT SZÁLLÓ LEGENDÁJA - ÉPÜLETBEJÁRÁS A BEZÁRT HOTELBEN
2024.05.30.
Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel
KÓSTOLÓ OLASZORSZÁGBÓL - ÍZEK A POMO D`OROBÓL, TÖRTÉNETEK A MÚLTBÓL
2024.05.30. 17:30
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel
KÓSTOLÓ OLASZORSZÁGBÓL - ÍZEK A POMO D`OROBÓL, TÖRTÉNETEK A MÚLTBÓL
Találatok száma: 280

Treestyle Hostel Budapest

Treestyle Hostel Budapest

Budapesti munkavégzés céljából szállást keres? A Treestyle Hostel Budapest a város egyik frekventált pontján áll rendelkezésre, akár brigádoknak is, rövidebb és hosszabb időtartamra egyaránt!

Verno House Budapest

Verno House Budapest

Pazar elegancia, mesébe illő szoba és lakosztály Budapest belvárosában az 50 szobás, ötcsillagos belvárosi butikhotel. A Verno House csillogó oázisa a Flava Kitchen & More étterem, amely nappal a kellemes beszélgetések színhelye, az esti órákban az élőzenével fűszerezett nemzetközi ételek rivaldája. ...

W Hotels Budapest

W Hotels Budapest

W Hotels Budapest a korábban a Balettintézetnek otthont adó, történelmi Drechsler-palotában, 151 stílusos szobával és lakosztállyal, valamint háromféle innovatív gasztronómia koncepcióval várja vendégeit. A dizájn a történelem és a modern luxus ötvözésével a balett és a ritmusok, az elegancia és az ...

Williams Village Bowling and Country Club*** Budapest

Williams Village Bowling and Country Club*** Budapest

Szálláshelyünk Újpest csendes, nyugodt utcájában 6 szobával és 3 apartmannal várja pihenni vágyó kedves vendégeit. Minden szoba és apartman saját fürdőszobával, TV-vel és ventilátorral rendelkezik. A szórakozni vágyók kipróbálhatják kétsávos bowlingpályánkat is.

Zichy Apartman Budapest

Zichy Apartman Budapest

Az Zichy Apartman egy hangulatos, modern stílusban berendezett apartman Budapest központjában, a 6. kerületben. Ingyenes szélessávú WiFi internet a lakásban, Budapest látnivalói, nevezetességei és fontos helyei gyalogszerrel is könnyen megközelíthetők. Modern, ízléses bútorokkal felszerelt, hangulatos ...

a&o Budapest City

a&o Budapest City

Az a&o Budapest City bárral és közös társalgóval várja vendégeit Budapesten. A vendégeknek mindennap svédasztalos reggelit szolgálnak fel. A hotel hibrid, vagyis a hotel és a hostel szálláskategória lehetőségét is magába foglalja: a hotel kétágyas komfortos szobákon felül 4 és 6 ágyas családi ...

marmara HOTEL****

marmara HOTEL****

A főváros szívében, a Nagy Ignác utcában található Hotel Marmara a kelet varázslatos világába csábítja vendégeit. Szállodánkban garantáltan megtalálja számításait, akár hosszabb időre, pár napos üzleti útra, vagy csak egy hosszú hétvégére érkezik hozzánk.

Ábel Panzió Budapest

Ábel Panzió Budapest

A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes ...

Írisz Panzió Budapest

Írisz Panzió Budapest

A panzió Budapest központjától 20 percre, Szentendrétől – az ismert Duna-parti művészvárostól – 10 percnyi távolságra helyezkedik el. A családias, skandináv stílusú panzió fürdőszobás, telefonos, színes TV-s szobákkal, drink-bárral, zárt parkolóval és belső kerttel áll a kedves Vendégek ...

Albérletház Budapest

Fürdőszobás szobák, apartmanok valamint minigarzonok kiadók. Gépjármű parkolása az udvarban lehetséges. 24 órás portaszolgálat. Közös konyha. Mosási lehetőség biztosítva. Széles-sávú internet, MinDig Tv szolgáltatásai elérhetők. Az épületben 95 szoba található három emeleten. Tágas folyosók, világos, fele ...

   1 ... 24 25 26 27 28   
Találatok száma: 915

Art Pub Étterem és Söröző Budapest

Art Pub Étterem és Söröző Budapest

Étterem Pesterzsébet és Ferencváros határán azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a főváros déli peremén élőket is megismertesse a minőségi gasztronómiával és a baráti, családias vendéglátással.

Auguszt Pavilon Cukrászda

Auguszt Pavilon Cukrászda

A farkasréti Auguszt cukrászda elegáns környezetben, gyönyörű kerthelyiséggel várja a sütizni, fagyizni vágyókat. Családi találkozók, romantikus randevúk, nagy beszélgetések tökéletes helyszíne!

Azték Choxolat Budapest

Azték Choxolat Budapest

Kis csokizó, kávézó, teázó.Egyedi kézzel készített bombonok és csokoládék, ezek mellet finom jeges, forró italok is meg találhatóak nálunk.
Érdemes benézni hozzánk

BAZ Beer Bar

BAZ Beer Bar

BAZ BEER BAR - Hangulatos kis söröző, öt-hat fajta csapolt kézműves sörrel, ingyen popcorn-nal Budapesten a 7. kerületben!

BITE Bakery Café Budapest

BITE Bakery Café Budapest

Finom kávékkal és süteményekkel kínálnak.

BOMBAY Budapest Indiai Étterem

BOMBAY Budapest Indiai Étterem

Négy Budapesten élő indiai barát az indiai konyha iránti szenvedélyüket hozták el a BOMBAY-be, céljaik között szerepel, hogy minden vendéget néhány lépéssel közelebb hozzanak az eredeti minőségi indiai gastro élményhez – mindezt könnyed, kortárs környezetben. A Bombay étterem kulináris világa ...

Babar Bistro Budapest

Babar Bistro Budapest

Fiatalos, kozmopolita étterem és rendezvényhelyszín barátságos árakkal, napi menü kínálattal.

Babar Budapest

Babar Budapest

A Babar 2004-ben nyitott mint egy fiatalos „kozmopolita” étterem és rendezvényhelyszín. Talán a hangulat, a választék, a minőség, a napi menü, a barátságos árak. A közel 700 rendezvény pedig magáért beszél.

Babel Étterem Budapest

Babel Étterem Budapest

A 2019-ben és 2022-ben is Michelin csillagot kapott étteremben az egykori Monarchia gasztronómiai és kulturális örökségét mutatjuk meg a mi szemüvegünkön és modern gondolatainkon keresztül, letisztítva és elegáns szintre emelve azokat. A menüt a fellelhető legjobb minőségű alapanyagokra építjük, ...

Babka Budapest

Babka Budapest

A Babka Budapest Újlipótváros gasztronómiai közösségi tere, ahol nemcsak lenni jó, de miközben élvezzük a kellemes, barátságos környezetet, jókat ehetünk és ihatunk is. A Babka a jeruzsálemi csokoládés kalácsról kapta nevét, ami finoman utal a konyhai koncepcióra. Megtaláljuk itt ugyanis a ...

   1 ... 24 25 26 27 28 29 30 ... 92   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel
  • Budapest
  • V. kerület
2024. május 11. (szombat)
Budapesti templomok, városnéző séta rejtett templomok nyomában az Imagine-nel Budapesti templomok, városnéző séta rejtett templomok nyomában az Imagine-nel
  • Budapest
  • V. kerület
2024. május 11. (szombat) 10:00
Gellért Fürdő mélye, kalandok a föld alatt városnéző séta az Imagine-nel Gellért Fürdő mélye, kalandok a föld alatt városnéző séta az Imagine-nel
  • Budapest
  • V. kerület
2024. május 11. (szombat) 10:00

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig