A Szabadság Napja 2023 Budapest
1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja ünnepségsorozat. Az emléknapon hagyományosan a nemzeti lobogó felvonása után a forradalom kiemelt helyszínein szoktak emlékezni az ’56-os hősökről és áldozatokról.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Az emléknapról
1956. október 23-án Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával kezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés. A diákfelvonulások után a Parlament előtt már több százezer fő hallgatta Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A fegyvertelen tömegre a Rádió épületénél leadott véres sortűz hatására estére fegyveres felkelés bontakozott ki. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra jelképét, és hajnalra elfoglalták a Magyar Rádió épületét.
Bár az elkövetkező napokban Nagy Imre törvényesen megalakult kormánya megtette a kezdő lépéseket a demokratikus átalakulás felé, és a szovjet csapatkivonási tárgyalások is megkezdődtek, az orosz tankok november 4-én hadüzenet nélkül megindultak a főváros ellen. November 10-e körül a túlerő legyűrte a felfegyverzett civil felkelők ellenállását. A megtorlás elől százezrek menekültek el az országból, ám a Kádár-rezsim így is ezreket börtönzött be, és több száz forradalmárt kivégeztek.
A forradalom leverését követően tilos volt október 23-ára emlékezni, sőt megemlíteni is. A hivatalos kommunista álláspont szerint „ellenforradalom” zajlott, melyet „reakciós” és „köztörvényes elemek” szerveztek. Október 23-a emlékét csupán a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan.
Idehaza az 1980-as évek végén, a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezdett ’56 valódi története nyilvánosságot kapni. Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltotta ki a III. magyar köztársaságot.
Az új, demokratikusan választott Országgyűlés nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át az 1991. évi VIII. tv. alapján, amelyet a 2012-es Alaptörvény is megerősített.
Programok
2023. október 22. (vasárnap)
14.00 Koszorúzás az 1956-os Műegyetemi emlékműnél
15.00 Műegyetemi Ünnepség – Beszédet mond: Dömötör Csaba miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
16.00 Hagyományos fáklyás emlékmenet (A menet útvonala: Műegyetem – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Várkert rakpart – Casino – Ybl Miklós tér – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér)
17.00 Bem téri ünnepség – Beszédet mond: dr. Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára
17.35-23.00 Fényfestés a Külügyminisztérium épületén
2023. október 23. (hétfő)
09.00 Ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth Lajos téren
10.00-18.00 Szent Korona látogatása az Országházban
Az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát.
Megtekinthető még:
- Országgyűlési Múzeum kiállításai:
- „A magyar törvényhozás ezer éve” - az Országház Látógatóközpontjából nyílóan
- In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás – a Kossuth Lajos téren
- Kőtár – a Kossuth Lajos téren
Kapcsolódó programok:
Csepel teherautó:
· kiállított Csepel teherautó megtekinthető a Kossuth téren
2023. október 23.: 301-es parcella:
· egész napos protokollmentes megemlékezés
2023. október 22-23. 16 és 23 óra között Fényfestés:
· Külügyminisztérium épülete - animáció
· Budapesti Műszaki Egyetem K épület (Duna felőli oldal)
· Terror Háza Múzeum épülete
Programok a Terror Háza Múzeumban:
2023. október 22-23.
16.00-23.00 Terror Háza Múzeum fényfestése
2023. október 23.
10.00-18.00 Terror Háza Múzeum ingyenes látogatása.
Egész napos protokollmentes gyertyagyújtás a Hősök falánál.
16.00-23.00 Terror Háza Múzeum fényfestése
Forrás: Az esemény honlapja
Korona Panzió Budapest
Kiváló helyet biztosítunk átutazóknak, egy éjszakás vendégeknek, üzleti úton lévőknek, megpihenni vágyóknak. Panzióban minden szobában síkképernyős tv, hűtő, klíma található. Parkolás az udvarban megoldható.
Krisztina Hotel Budapest
Hotelünk Budapest zöldövezetében, a belvárostól autóval 9 percre, egyenes úton könnyen megközelíthető. Szállodánkban 20 szobával várjuk vendégeinket, minden szobában fürdőszoba, színes televízió és telefon biztosítja a hangulatos kényelmet.
Kádár Apartments Budapest
Budapest központjában, egy csendes mellékutcában található apartmanház pár lépésre a vásárlási lehetőségektől, látnivalóktól, éttermektől.
Külker Hotel Munkásszálló
Csillaghegyen, a 3. kerület kertvárosi környezetében igényes munkásszállással várjuk a nyugodt pihenésre vágyó budapesti és vidéki munkavállalókat.
Le Rose Hotel Budapest
A Le Rose Hotel csendes, kertvárosi környezetben található a Dunától nem messze, a belvárostól mindössze 15 percre, Dél-Pest XXIII. kerületében, Soroksáron.
Leonardo Boutique Hotel Budapest M-Square ****
A 4 csillagos Leonardo Boutique Hotel Budapest M-Square 10 perces autóútra fekszik a Városliget területétől. Minden vendég élvezheti a Wi-Fi-t az egész ingatlanban, valamint a fitneszközpont adta lehetőségeket. A szálloda elképesztő városra néző kilátással várja vendégeit. A kétágyas szobák és a ...
Leonardo Hotel**** Budapest
A reptérhez legközelebb eső négycsillagos szálloda közel a nagykörúthoz.
Lion’s Garden Hotel**** Budapest
A szálloda ideális választás akár üzleti céllal érkezik, akár pár nap kikapcsolódásra vágyik Európa egyik legszebb fővárosában. Budapest nyüzsgő belvárosának peremén, a diplomata negyedben fekvő Lion`s Garden Hotel első pillantásra otthonos érzést kelt meleg színeivel, kellemes belső tereivel és ...
Marika Panzió Budapest
Budapest zöldövezetében, a XV kerületben, családi házas környezetben vagyunk. Parkolás zárt udvarunkban lehetséges.
Maverick Hostel Budapest
Ha nyugodt és tiszta környezetben szeretné érezni, megtapasztalni Budapest atmoszféráját, válassza a Maverick Hostelt, mely Budapest központjában, egy gyönyörűen, eredeti szépségében felújított, a Habsburg dinasztia által felépített palotában található.
À la Maison Grande Budapest
Á la Maison pontosan ezt jelenti: otthon, otthonos. És, hogy mi tesz egy otthont még meghittebbé? Természetesen egy csodálatosan megterített asztal. Ismerd meg széles reggeli választékunkat igazi brunch klasszikusokkal és saját specialitásokkal! Várunk szeretettel.
ÉS Bisztró Budapest
ÉS Bisztró - egy fesztelen hangulatú vendéglő ÉS pecsenyesütöde, ahol a formális éttermi étkezési szokásoktól eltérően, ha kedved úgy tartja, csak falatozol sörözés, borozás ÉS beszélgetés közben. Magyar ÉS bécsi ételek, különleges grillek ÉS falatok mellett izgalmas bor- ÉS kézműves sörválaszték vár. ...
Édeni Vegán Vegetáriánus Étterem
Próbálja ki a zöldségek és gyümölcsök jótékony hatását, úgy hogy közben soha nem tapasztalt új ízeket kóstolhat meg. Kismamáknak, kisbabáknak, liszt-tej érzékenynek különösen ajánlott, hiszen nem használunk semmilyen izgató és káros anyagot. Nagy adagok, kedvező árak! Új élet csupa energia, cukor, tej, ...
Émile Budapest
Émile – Buda új kulináris központja. Nálunk nyáron a cabanak árnyékában hűsölhetsz, télen pedig kényelmes fotelekkel és egy jó húslevessel melegítünk fel. Étterem - Kávézó - Pékség – Cukrászda egy helyen.
Ételműhely Gasztrostúdió - Lakásétterem Budapest
Az Ételműhely egy kreatív, alkotó tér, ahol minden a gasztronómia körül forog. Fotóstúdió, rendezvényhelyszín és lakásétterem egy tető alatt.
Étoile Champagne Bar Budapest
Az ÉTOILE Champagne Bar az a hely, ahol minden korty champagne az élet legszebb pillanatait idézi fel. A legkiválóbb francia gyöngyöző italok gondosan összeállított választékával várjuk vendégeinket bárunkba egy páratlan kulináris utazásra. Akár egy különleges eseményt ünnepel, egy sikeres napra ...
Ínyenckert Étterem & Kávéház
Óbuda szívében várjuk a modern trendekkel kiegészített századfordulós magyar konyha felfedezőit, akik pikáns halételeinkbe is belekóstolhatnak, de azok sem maradnak élmény nélkül, akik csak egy rövid időre tudnak eljönni hozzánk, nekik kiváló minőségű kávéinkat szeretnénk ajánlani.
Öreghalász Étterem Budapest
Vendéglőnk nevéhez illő, a halászéletet, a régi Duna-parti kisvendéglők hangulatát idéző termeinkben minden vendégünk megtalálja a számára megfelelő asztalt, az általa elképzelt rendezvényhez illő különtermet. Étlapunkon, napi kínálatunkban a tradicionális magyar és nemzetközi konyha ízei egyaránt helyet ...
Új-Budavár-Lak Étterem Budapest
Tradicionális, magyaros ételeket kínálunk vendégeinknek, amelyek alapját az erdélyi ízvilág képezi. Nem túl fűszeres, kevésbé zsíros ugyanakkor a „ma” emberének igényeit és lehetőségeit figyelembe véve, figyelünk az egészséges táplálkozásra.
0,75 bistro Budapest
Egy hely ahová beülhetsz a barátaiddal borozni vagy koktélozni, ahol üzletfeleiddel kávézhatsz, ahol a szerelmeddel elfogyaszthattok egy kellemes vacsorát, ahol a családoddal ebédelhetsz. Több mint 100 féle bor, csapolt sör, házi szörpök, limonádék, különleges kávé és bisztró jellegű konyha jellemzi ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!