Vasvári Pál utcai zsinagóga Budapest. Budapesti Talmud Egylet a Vasváriban

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A lakóházak közé ékelt épületet 1886-ban emelték, a Budapesti Talmud Egylet (Sász Chevra) számára. A kétszintes zsinagógát Felnner Sándor tervei alapján építették, a korai szecesszió jegyeit ötvözi a neogótikus és neoreneszánsz stílussal. 2022-ben a zsinagóga belső terét gondos feltárás és tervezés után restaurálták, hogy visszaadják eredeti pompáját, még részletesebb kidolgozásában, a mai kor igényeinek is megfelelő megoldásokkal.

1990-ben Oberlander Báruch rabbit kérte fel a közösség szellemi vezetésére. Munkája nyomán felvirágzott a zsinagóga élete, és a magyarországi zsidó reneszánsz egyik központjává vált.

A Budapesti Talmud Egylet hagyományait folytatva a zsinagógában 1998-től évekig működött Magyarország egyetlen jesivája (talmudi főiskola), a Pesti Jesiva. Magyar és külföldi bócherek (diákok) tanultak itt és készültek rabbinikus vizsgáikra.

A zsinaógában Chevra Misnajot (misna tanuló kör) működik, melyben minden nap, reggeli ima után az elhunytak emlékére Misnát tanulnak. Nagy népszerűségnek örvendenek a péntek esti és szombati istentiszteletek, és a különböző témákban szervezett előadások.

Imaidők

Reggeli ima 8:00 (hétköznap – vasárnaptól péntekig)

Szombatfogadás és Kiddus: 18:00 (novembertől egész télen)

Szombat reggeli ima 9:15

Csütörtökön a reggeli imát online is lehet követni Zoomon.

Előadások

Sámuel könyvével ismerkedünk Szabó Gyuri segítségével hétfőnként a Vasváriban 21:00. (Az előadás Zoomon is követhető)

Héber liturgia nyelvtanulás Oberlander Báruch rabbival csütörtökönként a Vasváriban 19:30-21:00.

Az aktuális hetiszakaszról beszél Szabó Gyuri csütörtökönként a Vasváriban 21:00. (Az előadás Zoomon is követhető.)

Az aktuális hetiszakaszról tanulunk tovább Szabó Gyurival péntekenként, az ima előtt a Vasváriban 17:00.

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.06.02.
Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024
Zsidó történelem és Biblia régészete - Ruth útja a zsidóságban
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 1
Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024

Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024 2024. június 2. (vasárnap)

Zsidó történelem és Biblia régészete - Ruth útja a zsidóságban

Programok, események a Vasvári Zsinagógában. “Ez az épület az Istentiszteletre épült, és a Tóra tiszteletére a budapesti Sász Chevra által az egylet vezetői által. A Sász Chevra azt jelenti: Talmud Egylet, ezért nagyon fontos hangsúly van itt a tanuláson.” – mondja Oberlander Báruch rabbi, a Vasvári vezetője ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 96
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Hachapuri Grúz Étterem Budapest

Hachapuri Grúz Étterem Budapest

A HACHAPURI egy fine dining grúz étterem Budapest szívében, amely az autentikus kulináris fogást képviseli nagyon hangulatos és barátságos légkörben. Az ételek minőségét grúz szakácsaink garantálják, akik kifejezetten azért érkeztek Magyarországra, hogy magukkal hozzák a grúz gasztronómia ízeit és ...

Hisztéria Cremeria Budapest

Hisztéria Cremeria Budapest

Magyarország első Cremeriája Budapesten, ahol a fagylaltozás egy új dimenzióját ismerheted meg. Sütizzetek, fagyizzatok, beszélgessetek a teraszunkon!

Hokedli -Pottage Bár Budapest

Hokedli -Pottage Bár Budapest

Gluténmentes, vegetáriánus és vegán ebédek. Aki már ismer minket, tudja, hogy konyhánkon napi ajánlatban, szezonális ételekkel várunk. Nem hiszünk a hosszú étlapokban, hiszen fontos számunkra az, hogy mindig a lehető legjobb, friss, magyar alapanyagokból tudjunk nektek ételt készíteni. Környezetbarát módon ...

Húsleves és Társai Budapest

Húsleves és Társai Budapest

Klasszikus konyhát viszünk, vegeta és ízfokozók nélkül, sok zöldséggel, jó húsokkal, vidéki, igazi füstölőn készült szalonnával és kolbásszal, sárospataki levestésztával, jó lekvárokkal - a palacsintába olyan jár. Úgy készül minden, ahogy mi szeretjük, ahogy jó anyánk konyhájában készültek az ételek anno, még ...

Imázs Thai És Japán Étterem Budapest

Imázs Thai És Japán Étterem Budapest

Az Imázs olyan találkozóhely, ahol minőségi időt tölthet el kellemes hangulatban, élőzene mellett. Célunk, hogy az egészséges és tudatos táplálkozás elérhető legyen mindenki számára, azoknak is, akik még nem mélyedtek el ennek rejtelmeiben. Különösen odafigyelünk az ételek egészséges elkészítésére. Az ...

Indigo Pest Indiai Étterem Budapest

Indigo Pest Indiai Étterem Budapest

Autentikus indiai ízekkel szeretnénk Önöket kényeztetni, az indiai konyha kedvelőinek pedig a megszokott ízek színe-javát kínálni. Szakácsaink India északi részéről érkeztek. Észak-India ízei persze nem képzelhetők el a világhírű indiai vendégszeretet nélkül, melynek köszönhetően mára sok törzsvendégünk ...

Indoor Budapest MiniGolf

Indoor Budapest MiniGolf

UV MiniGolf a város szívében. Különleges 3D dekorációval díszített, 17+1 golf pályából álló szórakoztató központ. Családi összejövetelek, randik és céges rendezvények különleges helyszíne.

KAA BÁR Budapest

KAA BÁR Budapest

Mi a mixológia? Egyszerűen egy kifejezés, amely az igazán finom koktélok készítésének művészetére utal. Ez az, amit a KAA-nál talál.

Kadarka Borbár és Borkereskedés Budapest

Kadarka Borbár és Borkereskedés Budapest

Hazai kis pincészetekből válogatott borkészlettel rendelkezünk, mely olyan borokat tartalmaz, amiket mi is szívesen meginnánk. Adalékanyag mentes tapasok tökéletes kísérőtárs egy kellemes borozáshoz. Aki nem annyira bor rajongó, az is megtalálhatja a kedvére való frissítőt a kínálatunkból.

Karcsi Vendéglő Budapest

Karcsi Vendéglő Budapest

A Karcsi Vendéglő családias hangulatú étterem Budapest VI. kerületében, napi menü ajánlattal.

   1 2 3 4 5 6 7 8 ... 10   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024 Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024
  • Budapest
  • VI. kerület
2024. június 2. (vasárnap)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig