A Tiszántúl nagytáj az Alföld keleti részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye teljes területe, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megye keleti fele tartozik ide. Bács-Kiskun megye egy településsel, Tiszauggal képviselteti magát. Praktikus okból gyakran a Tiszántúlhoz sorolják a beregi településeket is, amelyek a Tisza jobb partján fekszenek.
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

Tisza-tavi ökotúrák 4 fős kenukkal és 2+1 fős kajakokkal a Szabics Kikötőből túravezetővel vagy túravezető nélkül is Tiszafüreden. Az általunk szervezett evezős túrákon garantált a `természet érintése! A vadregényes nádas-gyékényes labirintusában, virágzó hínármezők, holt ágak és motorcsónak forgalomtól mentes tórészeken (túravezető segítségével) ismerkedhetünk meg a vizes élőhelyek páratlan fajgazdagságával. Mentőmellényt biztosítunk. Gyerekes családoknak, fotósoknak, természetjáróknak ajánljuk!

Tisza-tavi kenu- és kajaktúrák vadregényes természeti környezetben! Ökotúrázás maximum 4 fő részére vezetővel vagy vezető nélkül. Kenuval lehet csak igazán felfedezni a Tisza-tó varázslatos világát, a vizes élőhelyek páratlan fajgazdagságát! A túrákat minden természetbarátnak ajánljuk, a terepszínű túra kenukat pedig a fotósoknak, madarászoknak és természetjáróknak javasoljuk, hogy minél inkább a természet részévé válhassanak! Tisza tó kenu bérlés Tiszafüreden, a Szabics Kikötőben.

A pusztai fogatozásunk során a puszta ma is élő természeti és kultúrtörténeti értékeit, pásztorhagyományait szeretnénk bemutatni, kikapcsolódást nyújtva az idelátogatók számára az egyedi szépségű, sajátos hangulatú tájban. Vendégeink megismerhetik a hagyományos legeltető állattartást rackanyájjal, szürkemarha gulyával, nóniusz ménessel, bivaly gulyával.

Húsvét és Tavaszi szünet a Tisza-tónál, a Balneum Hotelben. Legyen részese egy tradicionális húsvéti locsolkodásnak, kóstolja meg hagyományőrző húsvéti vacsoránkat élőzenével, fedezze fel Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszerét, a Tisza-tavi Ökocentrumot és a Tiszavirág Ártéri Sétaút és Örvényi Pákász Tanösvényt! Húsvét alkalmából kitűnő tavaszköszöntő programokkal várjuk az egész családot! Csodálja meg a tavaszi színekben pompázó Tisza-tó vadregényes világát és a zöldellő természet ébredésének illatát, látványát!

Kalandos horgásztúrák a Tisza-tó lenyűgöző halban gazdag vízi ösvényein. Olyan eldugott helyeken kirándulunk, ahol a vízi ösvényeket mi magunk készítettük. Az ide látogatók horgászok páratlan horgászélménnyel gazdagodhatnak a gyékény és sás rengetegben. Olyan horgászhelyeket mutatunk meg, amelyek a szárazföldi horgászok előtt rejtve vannak, csak a vízen keresztül fedezhetők fel. Hívjon, írjon, kérje ajánlatunkat.

A hortobágyi erdei iskola ideális kiindulópontként szolgál a puszta megismeréséhez. A Fecskeház Hortobágy-Mátán, Hortobágy falutól 2 km-re található, a Kilenclyukú-híd után jobbra letérve. Az épület, amely kényelmes, tiszta szobáival, nagy parkjával, az ide szervezhető programokkal több napos tartózkodásra is alkalmas, 34 fő elszállásolását teszi lehetővé.

A Tisza Balneum Hotel a május 1-ei hosszú hétvégén is változatos, élménydús programokkal várja a családokat egy wellness pihenésre a Tisza-tónál. Látogasson el családjával a Tisza Balneum Hotelbe és ismerjék meg ezt a különleges vízi világot. Ünnepi csomagajánlatunk félpanziós ellátással, Balneum SPA korlátlan használattal, szaunarituálékkal, ajándék Tisza-tavi Ökocentrum belépővel, ajándék 1 órás kerékpárhasználattal, élőzenés vacsorákkal és változatos fakultatív programlehetőséggel foglalható. Töltse jól megérdemelt pihenéssel a munka ünnepét!