Adventi vásár Budapest 2023. Adventi Ünnep a Szent István Bazilikánál
Ismét vár Mindenkit az Adventi Ünnep a Bazilikánál! Az Európa legszebb karácsonyi vásárának immár három alkalommal megválasztott ünnep idén is méltó hírnevére. Közel száz hazai kézműves kiállító, igazi gasztrokalandok, korcsolyapálya, szívmelengető programok és még sok-sok meglepetés. Az igazi, autentikus karácsonyi hangulat újra beköltözik Budapest szívébe a Szent István térre! Ünnepeljünk, készülődjünk együtt az év legszebb ünnepére!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Adventi Ünnep a Bazilikánál
2023. november 17 – 2024. január 1.
Az Advent Bazilika tavaly harmadik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vásárának címét, ezzel a történelmével írt, hiszen Zágráb után csak Budapest tudta ezt a bravúrt véghez vinni. 2023 is a csodák éve lesz, hiszen november 17. és január 1. között az ünnep szépsége beköltözik a budapesti Szent István térre.
A tér központjában most sem kerülhet más, csakis a közel 12 m magas, csodaszép karácsonyfa, ami idén is meghatározza a Szent István tér hangulatát.
A gyermekmosoly, a hangos kacagások a karácsonyi ünnep legszebb részét alkotják, erről a jókedvről pedig idén is gondoskodik a Kicsik nagy kedvence az ingyenesen látogatható korcsolyapálya, ami mindennap 17:00 órától várja a 14 év alattiakat.
Sőt azokra is gondoltunk, akik felszerelés nélkül érkeznek a térre, ők a korcsolyapálya mellett bérelhetnek cipőket is.
A hazai kézműves kiállítók 2023-ban sem hiányozhatnak a Szent István térről. Nagy örömmel tértek vissza sokéves, tapasztalt keramikusok, bőrdíszművesek, ötvösök, de a látogatók találkozhatnak új kiállítókkal és termékeikkel. A közel száz kiállító várja a vásárba látogatókat csodaszép, autentikus alkotásokkal.
Az ünnep ugyanakkor a gasztronómiáról is szól. Az autentikus téli ízek mellett megtalálhatóak lesznek hungarikumok és az igazi kulináris izgalmak is a gasztronómia kalandorainak.
A Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a betlehemi jászol és a monumentális adventi koszorú és természetesen nem maradhat el az adventi gyertyagyújtás sem.
Remek szórakozást ígér mindenkinek a szelfipont és a kovácsmesterek látványos műhelye is, vagy a VR szán, ami már a mai modern technológiát ötvözi a karácsony csodájával.
És végül az örök kedvenc: minden délután 17:30-tól a bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget, amely előtt szerdán, pénteken és hétvégén 17:00 órától egy színvonalas, zenei koncertet láthatnak a térre érkezők.
Bazilika Karácsonyi Vásár 2023 programok
2023. december 20. – Szerda
16:30-17:00 Song Factory Budapest koncert
2023. december 21. – Csütörtök
16:30-17:00 Pálferis Kamarakórus koncert
2023. december 22. – Péntek
16:30-17:00 Cirkusz-KA koncert
2023. december 23. – Szombat
15:00-15:30 Portéka Színpad – interaktív és bábos játék gyerekeknek
16:30-17:00 Together Gospel Singers koncert
2023. december 28. – Csütörtök
16:30-17:00 Tibi and the Otters koncert – soul, funk és folk zenei program
2023. december 29. – Péntek
16:30-17:00 Szappanos Janka koncert
2023. december 30. – Szombat
16:30-17:00 Ossó Balázs koncert
2023. december 31. – Vasárnap
15:00-15:30 Some PPL koncert – akusztikus zene
16:30-17:00 Jeff Joyner koncert
Általános nyitvatartási idő:
- Hétfő – Csütörtök: 11:00 – 22:00
- Péntek-Szombat: 11:00 – 23:00
- Vasárnap: 11:00 – 22:00
Egyedi nyitvatartási idő az alábbi napokon:
Karácsony:
2023. december 24.: 11:00 - 15:00
2023. december 25-26.: 11:00 - 20:00
Szilveszter (2023. december 31.): 11:00 – hajnali 03:00
Újév (2024. január 1.): 11:00 – 18:00
Forrás: Szervezők
További ajánlataink
2024.05.23. 20:00 | |
2024.05.24. 20:00 | |
2024.05.25. | |
2024.05.30. 20:00 | |
2024.05.31. 20:00 | |
2024.06.06. 20:00 | |
2024.06.07. 20:00 | |
2024.06.13. 20:00 | |
2024.06.14. 20:00 | |
2024.06.20. 20:00 | |
2024.06.21. 20:00 | |
2024.06.24. | |
2024.06.27. 20:00 | |
2024.06.28. 20:00 | |
2024.07.04. 20:00 | |
2024.07.05. 20:00 | |
2024.07.11. 20:00 | |
2024.07.12. 20:00 | |
2024.07.18. 20:00 | |
2024.07.19. 20:00 | |
2024.07.25. 20:00 | |
2024.07.26. 20:00 | |
2024.08.01. 20:00 | |
2024.08.02. 20:00 | |
2024.08.08. 20:00 | |
2024.08.09. 20:00 | |
2024.08.16. 20:00 | |
2024.08.22. 20:00 | |
2024.08.23. 20:00 | |
2024.08.29. 20:00 | |
2024.08.30. 20:00 | |
2024.09.03. | |
2024.09.05. 20:00 | |
2024.09.12. 20:00 | |
2024.09.19. 20:00 | |
2024.10.03. 20:00 | |
2024.10.10. 20:00 | |
2024.10.17. 20:00 | |
2024.10.24. 20:00 | |
2024.10.31. 20:00 | |
2024.11.07. 20:00 | |
2024.11.14. 20:00 | |
2024.11.21. 20:00 | |
2024.11.28. 20:00 |
Hotel Kálvin Ház Budapest
A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, ...
Barack & Szilva Étterem Budapest
A kellemes, családias légkörű Barack & Szilva Éttermünk Budapest belvárosában, a pezsgő hangulatú „buli-negyed” szélén található. A hagyományos magyar konyha ízei mellett a francia, olasz, zsidó konyha ínyencségeit is megkóstolhatják a hozzánk érkezők. Az étlap mellé egy gondosan válogatott ...
Barlang Étterem Állatkert
Az önkiszolgáló Barlang Étteremben a meleg ételek és napi menü várnak kedvező áron.
Barsteak Cocktail Bar Budapest
A kihagyhatatlan klasszikus, század eleji koktélok mellett pár teljesen új, csakis magyar alapanyagokra épülő `hungarikummal” és a barmanager - Tarjányi Zsolt - által kreált, saját signature italaival várja vendégeit a BarSteak.
Bartók Gasztro Pub Budapest
Munka előtt, munka közben, munka után, a nap minden szakában érdemes betérni hozzánk. Az új kedvenc helyed Budán: klasszikus és kortárs, gourmet és közeli, budai és pesti, reggeli és esti. Ez a Bartók!
Bazsalikom Vendéglő Budapest
A vendéglőben pazar ételek és kellemes környezet várja a vendégeket. A csodálatos kültéri helyiség gondoskodik a remek hangulatról és kellemes légkörről. Fűtött teraszunk tökéletesen alkalmas hosszabb időtöltésre is.
Belfrit Royal - Budapest
Célunk, az egész világgal megismertetni Belgium legjavát, a BelFrit gyorsan és frissen készülő, minőségi ételeivel, amely kitűnő és felpezsdítő alternatívája napjaink gyorséttermi ételeinek. A márka itthon elsősorban a szuper belga sült krumplijaival vált népszerűvé, de megismerkedhetsz nálunk ropogós ...
Belgian Brasserie Henri Budapest - Belga Söröző és Étterem
Az első belga söröző Budapesten, mely a Bem rakparton található. Kellemes pub hangulatban, kitűnő ételekkel, remek sörökkel, nyáron panorámás terasszal várja Vendégeit.
Belvárosi Auguszt Cukrászda
Az Auguszt Cukrászda hamisítatlan családi vállalkozás, ahol a család minden egyes tagja érintett az üzlet és a szakma sikerében, valamennyien a munka hívei.
Bercsényi Kisvendéglő Budapest
Magyaros étterem kedvező árakkal, házias ízekkel, hétfőtől-szombatig menü kínálattal.
Biarritz Étterem és Kávézó Budapest
Családi vendéglő a Parlamentnél, a párizsi bérházakat idéző belvárosi épületek között. Vendégeink az igényes magyar és világkonyha kedvelői közé tartoznak. Szívesen kombináljuk a különleges alapanyagokat hagyományos módon előállított ételeinkkel.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!