Biopoétika a kortárs magyar költészetben, Pataky Adrienn előadása
Az online előadás első része a biopoétika fogalmát járja körül. A biopoétika olyan szemlélet- és értelmezésmód, amely az élő, az élet felől közelít az irodalmi szövegekhez, például azzal foglalkozik, miként tekinthetünk élő és élettelen, állat és ember, természet és kultúra viszonyára vagy épp azzal, milyen hatást gyakorol a növények organikussága a költészet nyelvére.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Az előadás második része a mai magyar lírára fókuszál, amely egyrészt érzékenyen reagál a kortárs jelenségekre (ökológiai válság, technicizált kommunikáció, robotok/hibridek), ugyanakkor klasszikus témákat is új megvilágításba helyez (emberi test működése, állatok, átváltozás történetek). Megtudhatjuk, hogyan hasznosítható a biopoétika a verselemzésben: több példát, tendenciózus jelenséget vizsgálunk meg Tandori Dezső költészetétől Németh Zoltánén át Zilahi Annáéig, fókuszban a kérdéssel: miként érhető tetten az élet.
Cukorka Kávéház Csepel
Olasz, magyar és mexikói konyha számos ízletes étellel. Helyi fogásaink és salátáink friss és különleges ízviláguk miatt váltak ismertté. Élvezze a népszerű pizzákat vagy a levest alkoholos italokkal. Az édesszájúak is találnak kedvükre valót. Szeretettel készített tortáink vagy finom süteményeink is ...
Ellátó
Az ELLÁTÓ bár, teraszos bisztró, és nem sokára brunch is lesz. Heti 6 este élő zenével várunk. Foglalj asztalt bátran!
Hy5 Art Bar Restaurant Budapest
Az Ateliers Pro Arts /A.P.A.! Művészeti Központ földszintjén működik a Hy5 ART BAR RESTAURANT, ahol Art-Blues-Jazz-Latin zenei programokkal, különleges borokkal, a`la carte és napi menüvel várják a művészetkedvelő közönséget és a szórakozni vágyókat.
Márkus Étterem Budapest
Megújult belső terekkel, légkondícionált helyiségekkel, szezonális terasszal, magyaros és nemzetközi ízekkel várjuk betérő vendégeinket. Napi menüajánlatunk mellett tekintse meg színes ital- és ételválasztékunkat. Rendezvények, születésnapi partik lebonyolítását is vállaljuk 22 fős különtermünkben.
PINGRUMBA Étterem Budapest
A keleti fűszereket és helyi termelői alapanyagokat összeengedő, szezonálisan változó, ezeregy ízű ételeikkel és komoly kutatómunkával összeállított italkínálatukkal nem csak emlékezetes tálakat, de közösségi élményeket is szeretnének az asztalok mellé varázsolni.
Pasarét Club Étterem Budapest
A Pasarét Club Étterem Budapest legpatinásabb környezetében, egy nagymultú tornaklub műemlék épületében található. Barátságos klub-atmoszférát és minőségi vendéglátást nyújtva varázsolja el az ideérkezőket. Hosszúra nyújtott bárpulttal, és szeparált klubsarkokkal berendezett vendégtérben, a könnyen ...
Rákóczi Restaurant és Taverna Családi Vendéglő
Az étterem a hagyományos reform és magyar konyha remekeit kínálja. Különös hangsúlyt fordítunk a korszerű táplálkozással kapcsolatos előírások betartására. Vegetáriánus ételeink, a magyar specialitások között egyaránt megtalálható.
Sessions Étterem
Modern bisztró Budapest színházi negyedének közepén, mindössze pár perc sétára az Andrássy úttól, a legjobb magyar és nemzetközi tradíciók inspirálta fogásokkal. A Sessions a Hard Rock Hotel Budapest étterme.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!