Bringatúrák a Szentendrei Skanzenben 2024
Izgalmas biciklistúrákkal várjuk a látogatókat a Skanzenben. Minden nap más-más téma mentén tekerhetnek körbe a múzeumon muzeológusok vezetésével a résztvevők. Így olyan helyszíneket is felfedezhetnek, melyek a mindennapi látogatók szeme előtt rejtve maradnak.
- +3626502537
Bringatúrák
- A Skanzen Bringatúrák havi rendszerességgel indulnak
- A korlátozott létszám miatt érdemes mielőbb regisztrálni
- A túrák alatt meglepetések is várják a velünk tekerőket!
- Saját és bérelhető bringával is részt lehet venni
Június 1. szombat 11:00 óra
Napkeltétől napnyugtáig
A bringatúránkon nem fogunk napkeltétől napnyugtáig tekerni, azonban több oldalról is megismerkedünk a fény életmódban betöltött szerepével. A résztvevők választ kaphatnak arra, milyen világítást használtak a háztartásokban a különböző korokban, de a tűzhöz és fényhez kapcsolódó szokásokról, hiedelmekről, rítusokról is ismereteket szerezhetnek. A túra során azt is megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen hatása volt a nappal és éjszaka, a fény és sötétség váltakozásának a munkabeosztásra, hétköznapokra.
Túravezető: Tömöri Szilvia
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Június 2. vasárnap 11:00 óra

Június 8. szombat 11:00 óra
A test határai
Hogyan viszonyult a parasztság a saját testéhez? Milyen elképzelése, tudása volt testének működéséről? Milyen volt a parasztság testideálja és hogyan próbálta kialakítani azt? Milyen szokásokban, hiedelmekben jelentek meg a testre vonatkozó szabályok, és hogyan próbálták mágikus úton befolyásolni annak határait? A bringatúrán ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Túravezető: Kajári Gabriella
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Június 9. vasárnap 11:00 óra
Mákszem és Gubó túra
A Skanzen mesekönyvére épített tematikus biciklis túrán a családok végigjárhatják, milyen kalandos és varázslatos utat tett meg az eltévedt ikerpár a Skanzen területén. Megismerkedhetnek a mesekönyv emblematikus szereplőivel, Palikával a vízimalom macskabaglyával és a két pásztorkutyával Mákossal és Gubával.
Túravezető: Kajári Gabriella
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Június 16. vasárnap 11:00 óra
Apák minden időben
Hogyan lesz a fiúból férj, majd apa? A gyermeknevelés mellett hányféle területen kellett helytállnia a családfőnek? A túrán résztvevők az apa-szerep különféle vonatkozásaival ismerkedhetnek meg tájegységek és korszakok között kalandozva.
Túravezető: Bánsági-Pénzes Petra
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Június 29. szombat 11:00 óra
Malomtúra
A túra során a múzeum különböző típusú malmait (kézi-, vízi-, szél-, szárazmalom) járhatják végig a látogatók. Többségüket működés közben is megnézhetik, miközben kiderül hogyan lesz a búzából kenyér és mitől „ördöngős” a molnár.
Túravezető: Lipcsey Zsuzsanna
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Június 30. vasárnap 11:00 óra
A búzától a kenyérig
A paraszti családok legfontosabb eledele a kenyér volt, ami a család egész éves fáradságos munkájával került az asztalra. Hogyan készült a kenyér az Alföldön vagy a Dunántúlon? Hogyan lett a megtermelt gabonából liszt, majd kenyér? A túra során megismerheti a kenyérkészítés folyamatát, megnézheti hogyan lesz a búzából liszt, láthatja a kenyérkészítés sajátos eszközeit és bepillantást nyerhet a kenyérsütés fortélyaiba. A túra során megtudhatja azt is, hogy milyen szokások és hiedelmek alakultak ki a kenyérhez kapcsolódóan.
Túravezető: Kustánné Hegyi Füstös Ilona
Indulás: 11:00 óra
Időtartam: ~ 2 óra
Általános információk
Általános információk
A túrák hosszúsága kb. 1,5 óra
Maximális létszám 25 fő / túra
Részvételi díj
Felnőtt: 1 000 Ft / fő
Gyerek: 500 Ft / fő (6-18 éves korig)
(A múzeumi belépőn felül.)
Biciklibérlés
A múzeumban kerékpár bérlésére korlátozott számban van lehetőség. A bérlés díja 1 300 Ft /bicikli/nap.
A programon a részvétel minden esetben előzetes regisztrációhoz kötött
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.16. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. |
További ajánlataink
2024.05.17. | |
2024.05.17. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.19. | |
2024.05.19. - 2024.05.20. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben |
2024.05.19. - 2024.05.20. | |
2024.05.20. | |
2024.05.20. | |
2024.05.24. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.30. | |
2024.05.30. - 2024.05.31. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. - 2024.06.01. | |
2024.05.31. - 2024.06.01. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
KANDELA - SKANZEN MÁS FÉNYBEN |
2024.06.01. - 2024.06.02. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.07. | |
2024.06.07. | |
2024.06.08. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.09. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.06.14. | |
2024.06.14. | |
2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.16. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Apák napja a Skanzenben |
2024.06.16. | |
2024.06.16. | |
2024.06.16. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.06.21. | |
2024.06.21. | |
2024.06.22. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
MÚZÉJ a Skanzenben |
2024.06.22. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.29. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.06.30. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban |
2024.07.01. - 2024.07.05. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 Nyári napközis táborok 2024 |
2024.07.01. - 2024.07.05. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.12. | |
2024.07.08. - 2024.07.12. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 Nyári napközis táborok 2024 |
2024.07.08. - 2024.07.12. | |
2024.07.08. - 2024.07.12. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Nyári Alkotó Műhely 11-14 éveseknek |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.15. - 2024.07.19. | |
2024.07.15. - 2024.07.19. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Faműves nyári tábor 2024 |
2024.07.15. - 2024.07.19. | |
2024.07.15. - 2024.07.19. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 Nyári napközis táborok 2024 |
2024.07.15. - 2024.07.19. |
Szentendrei Skanzen programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Nyári fazekas tábor 2024 |
2024.07.18. | |
2024.07.18. | |
2024.07.20. - 2024.07.21. | |
2024.07.20. - 2024.07.21. | |
2024.07.20. - 2024.07.21. |
Teddy Beer Gasztrokocsma Szentendre
Kézműves sörök háza és barbecue étterem Szentendrén.
Trattoria Cardinale Szentendre
Szentendrén, a Dunakorzó leghangulatosabb teraszával várjuk kedves vendégeinket, kitűnő olasz konyhával, széles koktélválasztékkal, szolid árakkal! Olaszország - azon belül Calabria - hagyományaira épül a konyhánk, amit a tulajdonosi kör gasztro túrán szerzett receptekkel színesít. Papírvékony pizza, házi ...
UgyeBár
Finom harapnivalókkal, széles italválasztékkal várunk mindenkit rendezvényeinkre is.
Éclair`s Fine Bistro Szentendre
Letisztult, harmonikus ízek kreatívan, Szentendrén. Az Éclair’s Fine Bistro az étel és a hangulat csodás szimbiózisa, mely minden érzékszervünkre hatással van. Egy olyan éttermet szerettünk volna nyitni, ahová mi is szívesen beülnénk. Egy olyan helyet, ami egyben közösségi tér is. Célunk, hogy Vendégeink ...
Üvegház Étterem
Modern ízvilággal, udvarias kiszolgálással, széles étel-és italválasztékkal, évszakonként megújuló, grill-, hal-, vegetáriánus ételkülönlegességeinkkel várjuk kedves vendégeinket a hét minden napján.
Termál Étterem Vendégház Veresegyház
A megújult Termál Étterem kibővült, klimatizált vendégtérrel, nemdohányzó helyiséggel, bowlingpályával, színvonalas kiszolgálással, elérhető árakkal, tiszta szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Tágas parkoló buszok számára is Rendezvények lebonyolítását 80 főig vállaljuk. Esküvők számára többféle ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +3626502537