Frankofón Filmnapok 2024 Budapest
Frankofón Filmnapok 2024. február 28. és március 10. között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbinában. 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Több közülük a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már. A Cannes-i Filmfesztiválon négy díjat nyert a Négy nővér, ott volt a világpremierje a Mindent egy lapra című filmnek Virginie Efira-val, ott debütált a Mutánsok Romain Duris-szel, a Salem és a Bonnard - Egy festő szerelme is. A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon szerepelt a Vadállat Léa Seydoux-val és az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, Torontóban mutatták be a Nemkívánatos személyeket, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon a Robotálmok pedig díjat is kapott. A Frankofón Filmnapok nyitófilmje A három testőr: Milady lesz.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
14. Frankofón Filmnapok
2024. február 28-március 10.
Romain Duris, Vincent Cassel, Eva Green és François Civil főszereplésével, Martin Bourboulon A három testőr: Milady című látványos alkotása nyitja február 28-án 18 órakor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 14. Frankofón Filmnapokat. A Dumas-regény legújabb filmes feldolgozásának második része legalább olyan látványosnak ígérkezik, mint a tavaly bemutatott első. En garde!
Az idei program egyik legizgalmasabb darabja az anyai szeretet és ragaszkodás pontos és torokszorító természetrajzát ábrázoló Mindent egy lapra című film Delphine Deloget rendezésében, Virginie Efira-val a főszerepben. A filmet negyedórás álló tapssal ünnepelte a cannes-i közönség. Sylvie egyedülálló anya, két fiút nevel. Egy éjszaka a kisebbik egyedül marad a lakásban, és megsérül. A hatóságok kivonulnak és elviszik a gyereket. Sylvie igaza biztos tudatában harcba száll, hogy visszakapja a fiát.
Szintén a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon debütált Thomas Caillet a Mutánsok című fantasztikus filmje Romain Duris-szel a főszerepben. Rejtélyes, járványszerű jelenség van terjedőben. Bizonyos emberek átalakulnak: szó szerint előbújik belőlük az állat. A kór François feleségét is elérte, és a férje minden követ megmozgat, hogy segítsen rajta. De ebben a különös lények lakta világban nemcsak az ő élete változik meg gyökeresen, hanem 16 éves fiuké is.
Tavaly Cannes-ban négy díjat kapott Kaouther Ben tunéziai–francia dokumentumfilmje, a Négy nővér, melyben Olfa négy lánya közül kettőt, ahogy az anyjuk mondja, „felfalta a farkas”, a dzsihád farkasa. A két fiatalabbat kimentette a gyermekvédelem. Nehéz történet ez reményről, lázadásról, hagyományról, erőszakról, testvéri szeretetről és magáról a tunéziai társadalomról. Cannes-ban mutatták be a Bonnard - Egy festő szerelme című romantikus életrajzi filmet a nagy francia festőről, Pierre Bonnard-ról és feleségéről, Marthe-ról valamint a Salem című költői és hipnotikus erejű, felkavaró alkotást is, mely arról szól, hogy az ember még a legnehezebb helyzetben sem adja fel a reményt.
Torontóban debütált a 2019-ben Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett Nyomorultak rendezője, Ladj Ly legújabb filmje, a Nemkívánatos személyek, melyben Haby aktívan részt vesz a közösség ügyeiben, így igencsak felháborodik, amikor rájön, hogy az új polgármester területrendezésre készül.
A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a Vadállat című bűnügyi-romantikus sci-fi Léa Seydoux-val, Bertrand Bonello rendezésében. A műfajok izgalmas keveréke a 21. század egyik legnagyobb hatású és legvirtuózabb rendezőjének boszorkánykonyhájából. A közeli jövőben, amikor már mindent a mesterséges intelligencia irányít, az érzelmek veszélyforrást jelentenek. Szintén ott debütált az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, melyben Mathieu és Alice több mint egy évtized után véletlenül újra találkoznak. Végül az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon díjazott Robotálmok vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi film egy kutya és egy robot különös barátságáról.
Forrás: Sajtóanyag
További ajánlataink
2024.05.15. - 2024.05.18. | |
2024.05.16. | |
2024.05.17. | |
2024.05.17. | |
2024.05.17. | |
2024.05.18. | |
2024.05.21. | |
2024.05.21. | |
2024.05.23. | |
2024.05.28. | |
2024.05.30. | |
2024.05.30. - 2024.06.05. | |
2024.05.30. - 2024.06.05. | |
2024.05.31. | |
2024.06.02. | |
2024.06.04. | |
2024.06.06. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.10. | |
2024.06.11. | |
2024.06.13. | |
2024.06.18. | |
2024.06.25. | |
2024.06.27. | |
2024.09.03. - 2024.09.08. | |
2024.11.06. - 2024.11.13. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Hotel Benczúr*** Budapest
Jó helyen jár, egy igazi kis zöld szigeten, a forgatag zajától elzárva, de mégis a belvárosban, jó megközelíthetőséggel. Magas színvonalon, és személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy jól érezze Magát és felfedezze az izgalmas Budapest klasszikus vagy trendi élménytárát. Szállás-, rendezvény- és ...
Hotel Castle Garden**** Budapest
Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ...
Hotel Central Basilica Budapest
A Hotel Central Basilica Budapest szívében, a Bazilika szomszédságában várja vendégeit. Szállodánk épülete klasszicista stílusban épült 1879-ben és lakóházként funkcionált. A műemléki jelentőségű területen fekvő hotel felújított épülete harmonikusan illeszkedik a történelmi környezetbe.
Hotel Charles*** Budapest
Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles.
Hotel Chateau Bela Kastélyszálló Béla, Szlovákia
A hotel, a szobák és lakosztályok különösen figyelemreméltóak elsőosztályú, egyedi stílusuk és kényelmi szintjük miatt. A luxusszínvonalú Hotel Château Béla egy csodálatos park közepén található, prémiumkategóriás gasztronómiai koncepcióval, sokrétű sport- és kulturális programlehetőségekkel és ...
Hotel City Inn**** Budapest
Budapest új belvárosában, a Corvin Sétányon található Budapest újépítésű modern belvárosi szállodája a Hotel City Inn****, ahol kényelmes, modern szobákkal, konferenciatermekkel, wellness részleggel várjuk Kedves Vendégeinket. Szállodánk számos szobatípusa között mindenki talál ízlésének és igényeinek ...
Hotel Clark Budapest*****
A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire.
Hotel Ferihegy
A Hotel Ferihegy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér szomszédságában található. Autóval mindkét terminál csupán 5 percre van, így tökéletes választás a hajnalban induló vagy későn érkező üzletemberek, családok, törölt járatos utasok, illetve a repülőtéri személyzet részére.
Hotel Flandria Budapest
Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel.
Hotel Gloria Budapest City Center * * *
Magas színvonalon 3 csillagos árakkal működő magánszálloda, félúton a repülőtér és a városközpont között. Házunk a csendes, zöldövezeti Tisztviselőtelepen található. Szállodánk légkondicionált étteremmel és konferenciateremmel, drinkbárral, zárt parkolóval, business centerrel várja kedves vendégeit. 26 ...
Európa Bisztró Budapest
A Szent István körút 7-9. szám alatt található épület 1901-ben épült Landherr Gyula tervei alapján és a mai napig lakóépületként funkcionál. 1917-től több mint 100 évig cukrászdaként működött az utcafronti üzlet; kezdetben a Szalai István cukrász mester által megálmodott Szalai Cukrászda, majd a ...
Ezaz Bisztró
Az Ezaz Bisztró közvetlenül a Szent István Bazilika szomszédságában található, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Tágas teraszáról csodálatos panoráma nyílik a Bazilikára.
Fakanál Étterem Budapest
Magyar népi konyhát kínáló étterem a belváros szívében a Nagyvásárcsarnok első emeletén Budapest legjobb kolbászával és gulyásával.
Fellini Római Kultúrbisztró Budapest
Mi egy bisztró vagyunk a Duna- parton. Tényleg a parton, nálunk a nyugágyról a lábad vízbe lóghat. Van sok enni és innivaló, például belga csapolt meggyes sör, mentás limonádé, olasz grill szendvics, házisüti.
Firkász Kávéház Étterem Budapest
A Firkász név utal az íróktól pezsgő szellemi életre, amely nap, mint nap az étterem része. Nemzetközileg ismert művészek és írók kedvelt törzshelye, ez a hangulatos étterem, ahol más hírességek is megfordultak.
Fröccsterasz Budapest
A belváros szívében, az Erzsébet téren, a régi buszpályaudvar területén, az utasellátó büfét rég elfeledve várja vendégeit a Fröccsterasz! Kerthelység, színpad, szerdától szombatig válogatott djkkel, sok-sok borral és még több fröccsel!
Fröhlich Kóser Cukrászda
A Fröhlich Cukrászda igazi kóser és igazi cukrászda, de emellett megőrizte a békebeli pesti kávéházak hangulatát. A kitűnő, finom sütik és egy csésze kávé mellett az igazi traccsolás, kártyázás, üzleti találkozók duruzsolása és a törzsközönség állandó eszmecseréje teszi azzá.
Fuji Japán Étterem Budapest
A Fuji Magyarország első tradicionális japán étterme. Az autentikus Japán konyha kizárólag különleges minőségű alapanyagokra épül, melynek természetes izét, zamatát nem csak megőrizzük hanem ki is emeljük az elkészítés során. Az ételek elkészítéséhez kiváló élelmiszereket, alapanyagokat használunk.
Főfoto - Galéria, kávéház, fotóbolt
Minden ami fotó. A Főfoto a magyar kortárs és klasszikus fotográfiával foglalkozó galéria, kávézó, és fotóbolt. Olyan hely, amilyen ezelőtt még nem létezett Budapesten. A Főfoto titka, hogy bár látszólag időtlen idők óta itt van a Baross utcában, a belső friss és korszerű, elég elegáns ahhoz, hogy ...
Főőrség Étterem és Kávéház Budavári Palota
A Főőrség ékköve a földszinten található kávéház. Századfordulós hangulat modern köntösben tálalva, melyet visszafogott, könnyed elegancia jellemez. Impozáns teraszunk a felújított Mátyás kútra néz, ahol vendégeink a lágy háttérzene mellett a kút nyugtató csobogását is hallgathatják.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!