Szent Iván-napi hagyományok
A régi hiedelmek szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek... Tarts velünk és suttogd el kívánságaidat a pattogó tűz mellett! Lesz itt varázsösvény, tűztánc és éjszakai szentjánosbogár kereső túra!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Szent Iván-éji mulatságok
A szerelem, a termékenység és a megtisztulás éjszakája ez, mikor örömtüzek lángolnak fel a világ minden táján. A tradíció bár a kereszténységhez is kötődik, eredete sokkal régebbi, a mitikus, történelem előtti korokban gyökerezik. Szentiván-éj az élet ünnepe, a fény sötétség fölött aratott győzelmének diadala.
Maga az elnevezés keresztény eredetű, Keresztelő Szent Jánoshoz köthető, a János név régi magyar alakjából (Jovános, Ivános), illetve a szláv Iván névből származik. Európa szerte időtlen idők óta ülik meg a nyári napfordulót a szláv, germán, és északi népek, de a druidák számára is jelentős esemény volt a legrövidebb éj, amit az Ég és a Föld nászának tartottak, ennek megfelelően tisztelegtek előtte.
A magyar falusi, vidéki emberek is ápolnak régi, szép szokásokat ilyenkor. A jeles nap előtti éjszakán ildomos friss, zöldellő faágakat akasztani az ajtókra, ablakokra (akár tyúk-, és disznóólakra), így a boszorkányok elűzhetők, a rontás kivédhető.
További ajánlataink
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. | |
2024.07.19. - 2024.07.21. | |
2024.07.19. - 2024.07.21. | |
2024.07.19. - 2024.07.21. | |
2024.08.10. - 2024.08.11. | |
2024.08.10. - 2024.08.11. | |
2024.08.19. | |
2024.09.13. - 2024.09.15. | |
2024.12.06. | |
2024.12.06. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Fátyol Vendégház Szilvásvárad
Az erdő csendjében megbújó vendégház kiválóan alkalmas helyszín családi és baráti összejövetelekre. Emellett erdei iskolás csoportokat, osztályokat is szívesen fogadunk, akiknek a szálláson felül még erdei iskolás programokat is tudunk biztosítani. A vendégház két szintjén, 9 szobát alakítottunk ki, ...
Guba-ház Eger
A Berva-völgy végében található házunk kiválóan alkalmas baráti összejövetelekre, táborozásra. Gépkocsival is megközelíthető (engedéllyel). Bográcsozó hely, asztalok jelentik a komfortot. Szállás a tetőtérben kialakított fekhelyeken lehetséges 10 fő részére. Sátorozni a ház körüli réten lehetséges.
Hóvirág Vendégház
Összkomfortos vendégházunk egész évben várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeket! Az épület felső szintjén lévő szobákban 10 vendégnek tudunk egyszerre helyet biztosítani. Egy két ágyas szobában két főnek, a nappali részben szintén 2 fekhely található, valamint 6 férőhely került kialakításra a több, mint 20 ...
Kandallós Pihenőlak
Noszvaj jellegzetes hegyi falu, a Bükk hegységben lévő 667 m magas Várhegy lábánál terül el. A táj varázslatos szépségével lenyűgöző látványt nyújt az idelátogató pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégek számára. PIHENŐLAKUNK domboldalban helyezkedik el, a falura néző csodálatos panoráma teszi egyedivé és ...
Kedves Vendégház Eger
A Kedves vendégház Egerben a zöldövezeti Lajosváros városrészben található. Családias környezetben várjuk pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni, finom borokat kóstolni vágyó vendégeinket. A házban 2 önálló szinten várjuk vendégeinket összesen 16 férőhellyel.
Komfort Apartman Eger
Az apartman különálló, tetőtéri stúdió lakás + galéria + terasz. Teljesen felszerelt konyha-nappali-háló-fürdőszoba (elektromos főző-sütő, mikró, kávé/tea főző, mosógép, fürdőkád, kábel TV, cd, Wifi). A lakás Eger legszebb részén, kertvárosi környezetben helyezkedik el. Panoráma az Eged-hegyre, az ...
Kék Vendégház Noszvaj
A Kék Vendégház Egertől 10 km-re található, Noszvaj község üdülőterületén Síkfőkúton a tó mellett. Elhelyezés: 3 szobás apartman 10-12 fő befogadására alkalmas, melyhez teljesen felszerelt konyha, 2 fürdőszoba, nappali, terasz tartozik. Bográcsozó, grillező teraszon finomakat sütnek-főznek ...
La Casa Panzió Eger
A szállás a történelmi belvárostól 10 percnyi sétával elérhető. Csendes családi házas környezetben helyezkedik el. Panziónkban a házi kedvenceket is szívesen látjuk. Egész évben sok szeretettel várjuk pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket!
Legányi Kávézó Apartmanházai Eger
A vár felett 5 perc sétára kellemes csendes zöld övezetben, családias környezetben várja vendégeit a Legányi Apartmanház és Kávézó. Az apartmanház saját wellnessel, privát Játszótérrel, étteremmel, kávézóval, grillterasszal, rendelkezik! Zárt parkosított udvarban, különböző méretű szobákkal és ...
Magtár Fogadó
Elképzelésünk az, hogy Noszvaj és a magyar vidék ízvilágát mutassuk be. Törekszünk arra, hogy ajánlatunk változatos legyen, folyamatosan megújuljon, mindig az aktuális évszaknak megfelelően.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!