Tabán, felfedező séta a dombok között az Imagine Budapesttel

Tabán, felfedező séta a dombok között az Imagine Budapesttel


Izgalom és idill a Tabánban. Neked mi jut eszedbe a Tabánról? Álmos kis park valahol Budán? Pedig sokkal többet tud, mint a Naphegy szép és nyugodt lába! Ezen a sétán felfedezővé válunk, csak panamakalap helyett inkább zseblámpáért nyúlunk és a föld alá ereszkedünk egy óriási márványhordóhoz.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Előtte még egy retró ivócsarnokba is betérünk, meleg gyógyvízzel öblítünk, mert bátrak vagyunk, de nem feledjük, hogy a harmincas évekig még úgy állt, örök bulinegyedre lehet számítani a környéken, vérmes kocsmakultúrával. Aztán jobbról balra és balról jobbra is megnézzük, hány lépés Budapest legszűkebb háza (haladóknak tyúklépésben, majd rákjárásban). A séta végén már neked se lesz kérdés, hogyan lehet izgalmas a békés Tabán.

Amiről szó lesz: felfedezés, Tabán, Mayerffy, márványhordó, Rudas, árvíz, földalattiBudapest, bor

Ahol felfedezünk:

Gellért-hegyi vízesés

Rudas ivócsarnok

Mayerffy-hordó

A séta regisztrációköteles!

Ár: 2700 Ft/fő, kedvezményes ár: 2400 Ft/fő
A séta hossza: 1.5 óra
Találkozási pont: 1013, Szent Gellért rkp. 16 - Gellért-hegyi vízesés lábánál
Megközelítés: 7-es busszal vagy 19,41,56 -os villamossal a Rudas Gyórgyfürdőig, majd gyalog
Útvonal: Rudas Ivócsarnok - Döbrentei tér - Szarvas tér - Váralja utca - Attila út

További ajánlataink

2022.05.19. 17:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Lótusz és nyugalom – japánkert Zuglóban
2022.05.19. 17:30 Japánkert Zuglóban, kerti séta egy hagyományos japán kertben az Imagine Budapesttel
Lótusz és nyugalom – japánkert Zuglóban
2022.05.21. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
SECRET GARDENS AND SQUARES DOWNTOWN
2022.05.21. 10:00 Bűnügyi történetek Budapesten, `alvilági` séta során bemutatjuk a város mindenkori sötét oldalát
Azt beszélik a városban… – bűnügyi történetek, pletykák Budapesten
2022.05.21. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Azt beszélik a városban… – bűnügyi történetek, pletykák Budapesten
2022.05.21. 10:30 Gasztrotúra Budapesten az édességek nyomában, kóstolóval és édes sztorikkal a belvárosban
Édes élet – habkönnyű belvárosi séta (nem csak) édesszájúaknak
2022.05.21. 10:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Édes élet – habkönnyű belvárosi séta (nem csak) édesszájúaknak
2022.05.21. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Randevú a hangszerek királynőjével – belvárosi orgonatúra minikoncerttel
2022.05.21. 15:00 Pécsi városnézés idegenvezetéssel: Imagine Pécs tematikus városi séták
Legendás pécsiek – avagy kik tették híressé a mecseki kincsesbányát?
2022.05.22. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.22. 11:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.22. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.22. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.24. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Budapest, a vizek városa – kék Duna keringő
2022.05.27. 17:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VÁROS KOMÉDIA EGY FELVONÁSBAN A BELVÁROSBAN
2022.05.27. 18:00 Pesti zsidónegyed városnéző séta - Történetek a zsinagóga háromszögből
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
2022.05.27. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.27. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
2022.05.27. 18:00 Budapest zsinagóga, történetek a pesti zsidónegyedben az Imagine Budapesttel
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
2022.05.27. 18:00 Titkos kertek és terek Budapesten, városnéző séta a Belvárosban
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.28. 10:00 Péktörténeti séta a malmoktól a kézműves pékségekig, hol és hogyan készülnek a legfinomabb pékáruk
Sercli – a gőzmalmoktól a kézműves pékségekig
2022.05.28. 10:00 Debrecen városnéző túra, tematikus városnézés az Imagine Debrecennel
Ide jártatok Ti… – irodalmi városnéző séta Debrecenben
2022.05.28. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Sercli – a gőzmalmoktól a kézműves pékségekig
2022.05.28. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Távolról és testközelből – Ybl a Duna-parton
2022.05.28. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
IRODALMI SÉTA A PALOTANEGYEDBEN - A POÉTIKA TEREI
2022.05.28. 10:00 Irodalmi séta Budapesten, a poétika terei a Palotanegyedben
IRODALMI SÉTA A PALOTANEGYEDBEN - A POÉTIKA TEREI
2022.05.28. 10:00 Ybl a Duna-parton, ismerkedés Ybl Miklós építészetével a Duna két oldalán
Távolról és testközelből – Ybl a Duna-parton
2022.05.28. 10:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.28. 10:30 Titkos kertek és terek Budapesten, városnéző séta a Belvárosban
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.28. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Városi kódfejtés – palotasztorik az Andrássy útról
2022.05.28. 11:00 Andrássy úti palotasztorik, Városi kódfejtős nyomolvasó séta Budapesten
Városi kódfejtés – palotasztorik az Andrássy útról
2022.05.28. 12:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Epreskerti mesék – sétaszínház egy felvonásban
2022.05.28. 12:30 Sétáló színház idegenvezetővel, időutazó sétaszínház az Epreskertben az Imagine Budapesttel
Epreskerti mesék – sétaszínház egy felvonásban
2022.05.28. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
2022.05.28. 15:00 Titkos kertek és terek Budapesten, városnéző séta a Belvárosban
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.28. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Titkos kertek és terek a belvárosban
2022.05.28. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.28. 15:00 Budapesti séta: Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
2022.05.28. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.29. 11:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.29. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.29. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.05.29. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.01. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VÁROS KOMÉDIA EGY FELVONÁSBAN A BELVÁROSBAN
2022.06.03. 18:00 Bűnügyi történetek Budapesten, `alvilági` séta során bemutatjuk a város mindenkori sötét oldalát
Azt beszélik a városban… – bűnügyi történetek, pletykák Budapesten
2022.06.03. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Azt beszélik a városban… – bűnügyi történetek, pletykák Budapesten
2022.06.04. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Rejtőzködő szecesszió – a Schiffer-villa
2022.06.04. 10:00 Pécsi városnézés idegenvezetéssel: Imagine Pécs tematikus városi séták
Legendás pécsiek – avagy kik tették híressé a mecseki kincsesbányát?
2022.06.04. 10:00 Szecessziós épületek Budapesten, épületbejáró séta a Schiffer-villában
Rejtőzködő szecesszió – a Schiffer-villa
2022.06.04. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
2022.06.04. 10:30 Gasztrotúra Budapesten az édességek nyomában, kóstolóval és édes sztorikkal a belvárosban
Édes élet – habkönnyű belvárosi séta (nem csak) édesszájúaknak
2022.06.04. 10:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Édes élet – habkönnyű belvárosi séta (nem csak) édesszájúaknak
2022.06.04. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Föld alatti Budapest – a Várnegyed mélye
2022.06.04. 11:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.04. 11:00 Budapest a föld alatt, barangolás a Várnegyed mélyén az Imagine Budapesttel
Föld alatti Budapest – a Várnegyed mélye
2022.06.04. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.04. 11:00 Budapesti lóversenyek titkai, városnéző séta a Kincsem Parkban
Tétre, helyre befutóra! – a Kincsem Park titkai
2022.06.04. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Tétre, helyre befutóra! – a Kincsem Park titkai
2022.06.04. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.04. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Föld alatti Budapest – a Várnegyed mélye
2022.06.04. 15:00 Budapest a föld alatt, barangolás a Várnegyed mélyén az Imagine Budapesttel
Föld alatti Budapest – a Várnegyed mélye
2022.06.04. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.04. 16:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.04. 16:30 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.05. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
2022.06.05. 10:00 Zugligeti séta Budapest legzöldebb szegletében, a Virányoson
Virágos Virányos – a zugligeti lóvasút nyomában
2022.06.05. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Virágos Virányos – a zugligeti lóvasút nyomában
2022.06.05. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.05. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.05. 16:30 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.05. 16:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.09. 17:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.09. 17:30 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.10. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Csend, zöld, ihlet – alkonyati séta a Naphegyen
2022.06.10. 18:00 Naphegy, csöndes alkonyati séta a Naphegyen az Imagine Budapesttel
Csend, zöld, ihlet – alkonyati séta a Naphegyen
2022.06.10. 18:00 Andrássy úti palotasztorik, Városi kódfejtős nyomolvasó séta Budapesten
Városi kódfejtés – palotasztorik az Andrássy útról
2022.06.10. 18:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Városi kódfejtés – palotasztorik az Andrássy útról
2022.06.11. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
IRODALMI SÉTA KRISZTINAVÁROSBAN - LEGYEN A HORVÁTH KERTBEN BUDÁN
2022.06.11. 10:00 Irodalomi séta Krisztinavárosban, Legyen a Horváth kertben Budán
IRODALMI SÉTA KRISZTINAVÁROSBAN - LEGYEN A HORVÁTH KERTBEN BUDÁN
2022.06.11. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Sercli – a gőzmalmoktól a kézműves pékségekig
2022.06.11. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
2022.06.11. 10:00 Péktörténeti séta a malmoktól a kézműves pékségekig, hol és hogyan készülnek a legfinomabb pékáruk
Sercli – a gőzmalmoktól a kézműves pékségekig
2022.06.11. 10:00 Pécsi városnézés idegenvezetéssel: Imagine Pécs tematikus városi séták
Angyalok és elefántok között Pécsen – avagy az épületdíszek titkos üzenete
2022.06.11. 11:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.11. 11:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.11. 15:00 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.11. 15:00 Művészettörténeti séta, épületbejárás a 150 ÉVES MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEMen
Teremtésre születve – 150 éves a Magyar Képzőművészeti Egyetem
2022.06.11. 15:00 Budapesti séta: Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
2022.06.11. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.11. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Teremtésre születve – 150 éves a Magyar Képzőművészeti Egyetem
2022.06.11. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
2022.06.11. 16:30 A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben, exkluzív épületbejárás felnőtteknek
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.11. 16:30 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.12. 10:00 SZŐLŐSKERTBŐL VILLANEGYED - KULTÚRTÖRTÉNETI SÉTA A GELLÉRTHEGYEN az Imagine Budapesttel
Szőlőskertből villanegyed – Kultúrtörténeti séta a Gellérthegyen
2022.06.12. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Szőlőskertből villanegyed – Kultúrtörténeti séta a Gellérthegyen
2022.06.12. 10:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
2022.06.12. 15:00 Pesti zsidónegyed városnéző séta - Történetek a zsinagóga háromszögből
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
2022.06.12. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
2022.06.12. 15:00 Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine Budapesttel
A Párisi Udvar – álom luxuskivitelben
2022.06.12. 15:00 Budapest zsinagóga, történetek a pesti zsidónegyedben az Imagine Budapesttel
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed
Találatok száma: 39

Aria Hotel Budapest*****

Aria Hotel Budapest*****

Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket ... Bővebben

Kiemelt partner

Alta Moda Fashion Hotel**** Budapest

Alta Moda Fashion Hotel**** Budapest

Szállodánk a divatos elegancia képviselője, a közösségi terek letisztult stílusát élénk sárgák, visszafogott kékek, kényelmes bútorok jellemzik. A szállodai szolgáltatások között olyan újítások is megtalálhatók, mint az élő, kontaktus nélküli chat a recepcióval, vagy a vezeték nélküli készüléktöltés a ... Bővebben


Bohém Art Hotel Budapest

Bohém Art Hotel Budapest

A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is ... Bővebben


Budapest Marriott Hotel

Budapest Marriott Hotel

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál. Bővebben


City Hotel Mátyás Budapest

City Hotel Mátyás Budapest

A City Hotel Ring szálloda Budapest pesti oldalán helyezkedik el, a Szent István körúton. 3 csillagos szálloda, a Nyugati pályaudvar és a Westend City Center közelségében 39 szobával várja vendégeit, melyekben Ingyenes WIFI-t nyújtunk vendégeinknek. A kényelmesen berendezett szobák kilátással az ... Bővebben


City Hotel Pilvax Budapest

City Hotel Pilvax Budapest

A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára, egyedi légkondicionálás, telefon, TV műholdas ... Bővebben


Cosmo City Hotel*** Budapest

Cosmo City Hotel*** Budapest

A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ... Bővebben


Danubius Hotel Astoria City Center****

Danubius Hotel Astoria City Center****

Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ... Bővebben


Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest

Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest

Modern szálloda hangulatos légkörrel a nyüzsgő főváros szívében, a belváros új sétáló utcájában, Pest üzleti, kereskedelmi és kulturális negyedében, közel kitűnő éttermekhez és kávézókhoz. 123 klimatizált szoba, WIFI minden szobában, zuhanyzó, hajszárító, telefon, minibár, TV. Összenyitható, dohányzó és ... Bővebben


Elizabeth Apartman Hostel Budapest

Elizabeth Apartman Hostel Budapest

Az Elizabeth Apartman Hostel a város szívében helyezkedik el, az Astoria és a Ferenciek tere közt, a belvároshozban. Várunk diákokat, csoportokat, akik szívesen maradnának itt nálunk pár napra, vagy hosszabb időre. Hostelünk igazán kecsegtető, olcsó árakat biztosít hátizsákos vendégeknek és ... Bővebben


1 2 3 4   


Találatok száma: 162

Budapest Retro Bisztró

Budapest Retro Bisztró

Ülj be hozzánk egy igazi retro hot dogra, vagy egy pohár Bambira, és hagyd hogy átjárjon a nosztalgikus érzés: ráadásul, ha rákaptál az múlt ízére, jó hír, hogy napi menüvel (leves + főétel) is várunk hétfőtől péntekig! Hangulatos bisztrónk számos retró étellel és itallal várja a látogatókat. ... Bővebben

Kiemelt partner

AZR Libanoni Étterem Budapest

AZR Libanoni Étterem Budapest

Autentikus libanoni ételek Budapest szívében - Lépjen be a libanoni kultúra és a kulináris élvezetek világába az újonnan megnyílt ARZ Libanoni Étteremben, mely az InterContinental Budapest szálloda földszintjén, a pezsgő Dunakorzón található. Bővebben


Anna Café Budapest

Anna Café Budapest

Kávékülönlegességek széles választékával várja vendégeit az Anna Café a Váci utca forgatagában. Igazi otthon a kávészeretők számára, legyen szó munkáról, randevúról, baráti vagy családi beszélgetésről. Bővebben


Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest

Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest

Éttermünk a japán hagyományoknak és stílusnak megfelelően lett berendezve, kialakítva. Harmonikus környezet, tiszta letisztult formák, kellemes nyugtató színek jellemzik a belső tereket. Magyarországon egyedülállóan éttermünkben kóstolhatja meg házilag készített, kézzel gyúrt japán tésztakülönlegességeinket. ... Bővebben


Bangkok Thai Étterem Budapest

Bangkok Thai Étterem Budapest

Gazdag ebéd menü kínálatunkból szabadon választhatja ki az előételek és főételek közül az Ön által kívánt ételt déltől egészen délután három óráig. Újításunk, hogy a két főre készült gazdag és ízletes menüsorunkban, mind a vegetáriánusok mind pedig a tengeri ételek szerelmesei is megtalálhatják ... Bővebben


Barsteak Cocktail Bar

Barsteak Cocktail Bar

A kihagyhatatlan klasszikus, század eleji koktélok mellett pár teljesen új, csakis magyar alapanyagokra épülő `hungarikummal” és a barmanager - Tarjányi Zsolt - által kreált, saját signature italaival várja vendégeit a BarSteak. Bővebben


Big Ben Teaház

Big Ben Teaház

A Big Ben Teaház 2000 óta várja vendégeit a belváros szívében, több mint 130 fajta teával és több mint 20 fajta natúr és ízesített kávéval. Bővebben


Boom & Brass Étterem

Boom & Brass Étterem

Késői reggeli, korai ebéd vagy egy jó kávé elegáns környezetben, a város szívében. Esténként koncertek, élőzene. Bővebben


Borssó Bistro

Borssó Bistro

A francia bisztrók hangulatát idézi meg franciás-magyar éttermünk Budapest belvárosában, ahol a magyar konyha klasszikus ízei jelennek meg francia zamatokkal. Évekkel ezelőtt egy magyaros-franciás éttermet álmodtunk meg, mely a francia bisztrók hangulatát idézné meg Budapest belvárosában. Ebbe a ... Bővebben


Budapest Bisztro

Budapest Bisztro

Több mint 120 főt befogadó éttermünk, a Parlament közvetlen szomszédságában található a festői szépségű Vécsey utcában. Legyen szó, családi eseményről, baráti összejövetelekről, modern köntösbe bujtatott, autentikus Csárda hangulatát mégis megőrző éttermünk tökéletes választás. Utcafrontunkon található ... Bővebben


1 2 3 4 ... 17   


A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG