Textilművészeti Triennálé 2018 Szombathely


Az idei, 6. Textilművészeti Triennálénkon, melynek az Elmozdulás címet adtuk, 15 ország 160 művészének 204 munkája, műtárgycsoportja lesz látható. A magyar kortárs textilművészet életében 2018 jubileumi év, hiszen pontosan ötven évvel ezelőtt, 1968-ban rendezték meg a Textil- Falikép ’68 című kiállítást a budapesti Ernst Múzeumban, amely – ahogyan azt Frank János művészettörténész megfogalmazta – egy csapásra megújította a textilművészet műfaját. A tárlatot nagy sikerrel mutatták be Szombathelyen is, ez vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy Vas megyében, Szombathelyen kapjon a textilművészet rendszeres fórumot.

Textilművészeti Triennálé 2018 Szombathely
KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

A triennáléval egyidőben kamarakiállítás is nyílik a Szombathelyi Képtár fal-, tér- és miniatűrtextil-gyűjteményéből „A textil szombathelyi útja 1970-2018” címmel.


Textilművészeti Triennálé

Az 1970-ben még a Savaria Múzeumban elindított textiles seregszemlék sorozata 1988-tól átkerült a Szombathelyi Képtár kiállítótereibe. Azóta 16 biennálét, 2003-tól pedig 5 triennálét rendezett a város. Idén, 2018. június 29-én már a 6. Textilművészeti Triennálét nyitjuk meg az ország legnagyobb kortárs textilgyűjteményét őrző intézményben.

Az első időkben még kizárólag fal- és tértextileket láthatott a közönség, az új műfajok színre lépésével azonban egyre bővült a kör, így ma már öt kategóriában várjuk és mutatjuk be az alkotásokat: a hazai művészek fal- és tértextil, valamint design művekkel jelentkezhetnek, és a világ minden tájáról fogadunk miniatűrtextileket, zászlókat és szalagokat.

A 2018-as jubileumi év számvetésre is ösztönözte a rendezőket. Nehéz lenne megmondani, hogy 50 év alatt hány ezren jelentkeztek a biennálékra és triennálékra, de azt tudjuk, hogy az elmúlt öt évtizedben a zsűri döntései alapján több mint 5 ezer műtárgyat állítottunk ki közel 4 ezer alkotótól.

Szombathely kitüntetett szerepet játszott a textilművészet újjászületésében, a képtár évtizedek alatt folyamatosan bővülő textilgyűjteménye pedig – egy-egy kortárs kiállítás megszervezésében - megkerülhetetlenné vált. Az idei jubileumi triennáléhoz kapcsolódva egy visszatekintő, reprezentatív kiállítást is rendezünk A textil szombathelyi útja 1970-2018 címmel, ahol többek között olyan nagy neveket vonultatunk fel a szakmából, mint Attalai Gábor, Bajkó Anikó, Balázs Irén, Bódy Irén, Droppa Judit, Gecser Lujza, Gulyás Kati, Nagy Judit, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa, Polgár Csaba és Szenes Zsuzsa.

Kapcsolódó időpontok

2019.04.22. Húsvéthétfő a Vasi Skanzenben 2019 Szombathely
2019.04.25. 17:00 Smidt Múzeum programok 2019 Szombathely
2019.04.27. 10:00 Szombathelyi séták - Verses Szombathely a Savaria Múzeum szervezésében
Költők és költemények a Szent Márton utcai temetőben
2019.05.03. - 2019.05.05. Szent György napi Kézműves Vásár Szombathely 2019
2019.05.09. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
Egyedül vagyunk-e az univerzumban? - előadás
2019.05.11. 10:00 Szombathelyi séták - Verses Szombathely a Savaria Múzeum szervezésében
2019.05.23. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
`Egy `magyar kutya` a Holdra készül. De miért és hogyan? - előadás
2019.05.25. 10:00 Szombathelyi séták - Verses Szombathely a Savaria Múzeum szervezésében
2019.06.22. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
2019.06.22. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
2019.06.22. Múzeumok Éjszakája Szombathely 2019
2019.06.22. Szombathelyi kiállítások 2019
2019.06.22. Smidt Múzeum programok 2019 Szombathely
2019.06.22. Szombathelyi Képtár programok 2019
2019.06.29. 10:00 Szombathelyi séták - Verses Szombathely a Savaria Múzeum szervezésében
2019.08.22. Szombathelyi kiállítások 2019
2019.09.27. Kutatók Éjszakája Szombathely 2019
2019.09.27. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
2019.09.27. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019
2019.09.27. Szombathelyi kiállítások 2019
2019.11.08. - 2019.11.10. Szent Márton-napi Országos Nagyvásár Szombathely 2019
2019.12.07. - 2019.12.08. Karácsonyi Vásár Szombathely, Savaria Múzeum 2019
2019.12.07. - 2019.12.08. Savaria Múzeum Szombathely programok 2019

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Smidt Múzeum programok 2019 Szombathely
Smidt Múzeum programok 2019 Szombathely
  • Szombathely
2019. április 25. 17:00

Figyelmébe ajánljuk!

Savaria Múzeum
Savaria Múzeum
  • Szombathely
Szombathelyi Képtár
Szombathelyi Képtár
  • Szombathely

Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
9700 Szombathely , II. Rákóczi Ferenc utca 12.
További információra lenne szüksége?
Szívesen segítünk, forduljon szerkesztőségünkhöz!
Információkérés a szerkesztőségtől itt
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Legjobb élmények

Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház
Kemenes Vulkán Park
Vasi Skanzen
13.000 feletti
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
több mint 17.000
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 feletti
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2019 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket