Vasarely Gyűjtemény, állandó kiállítás a Vasarely Múzeumban

Az 1987-ben nyíló első állandó kiállítás szinte a teljes adományt bemutatja. A gyűjtemény a beleltározásakor összesen 411 tételt tartalmaz. Benne valódi ritkaságok találhatók: a művész korai rajzai és grafikai tervei az 1920-as 1930-as évekből, korai olajfestmények, papír- és műanyag-kollázsok az 1950-es 1960-as évekből. A kiállítás felállítására lapos dobozban összehajtogatva érkeznek a kinetikus tárgyak, amelyek a használati utasítás segítségével a művész nélkül is installálhatóak. Az adomány értékes részét képezik Vasarely 1965–1981 közötti optikai és alaklélektani kísérleteire épülő Gestalt-munkái (amelyeket eleinte »L’Art pour l’Art « korszakként jelöl), valamint a nagyvárosi léptékben megvalósult „építészeti integrációk” modelljei. Az iparilag sokszorosított fém és porcelán művek – multiplikák – mellett három óriás falikárpit érkezik, amelyeket a 15. század óta fennálló neves aubusson-i manufaktúrában szőttek. A gyűjteménybe tartozó 103 szitanyomat többsége neves művészeti kiadók által közzétett albumokban érkezik, amilyen az aix-en-provence-i és gordes-i Fondation Vasarely, a párizsi Galerie Denise René, az Éditions Pierre Belford és az Édition Nicole Fauche, a müncheni Studio Bruckmann, a tokiói Nanteshi Gallery és a vancouveri Intercontinental Art Agency Ltd. A műtárgyak sorát kiegészíti a 92 leltári tételt tartalmazó könyvadomány, illetve kétkötetes diapozitív sorozat, amely ma a Vasarely Múzeum könyvtárában hozzáférhető. Az ajándékozás pillanatában a gyűjtemény becsértéke 7 millió francia frank. Érthető tehát, hogy az adományozó akarata ezt követően a múzeum gyűjteményének gyarapítását, más adományokkal való bővítését csak határozott megkötéssel, elkülönített egységekben engedélyezi.

Podolini–Volkmann Artúr rajziskolája

A művész gyűjteményünkben őrzött első akadémikus aktrajzai 1926-tól készülnek, Podolini–Volkmann Artúr (Podolin, Szlovákia, 1891. augusztus 4.– Fokváros, 1946. február 24.), a Nagybányán is megforduló plein-air festő budapesti, a Váci út 15-ben lévő Szabad Képzőművészeti Rajz- és Festőiskolájában. 

A Gyárváros szélén álló szabadiskolában, a környékbeli üzemekből műszak után érkező mesteremberek mellett fiatal művészek is megjelennek az esti aktrajzra és a festészeti alapismeretek elsajátítására. A rajzkört látogató Vasarely mellett megfordul itt többek között Derkovits Gyula, Dési Huber István és Korniss Dezső is.

Bortnyik Sándor reklámgrafikai iskolája, a Műhely

Vasarely számára azonban a művészi szakma 1929–1930 folyamán, Bortnyik Sándor (Marosvásárhely 1893. július 3.–Budapest, 1976. december 31.) reklámgrafikai Műhelyében kezdődik, amelyről visszaemlékezésében írja: „Párizsba jöttem, a budapesti Bauhausban eltöltött két év tanulmányaival felvértezve. A legnagyobb meglepetésemre úgy tűnt, Franciaország nem tud e forradalmi irányzat létezéséről.”

A weimari Bauhaus művészkörébe Bortnyik Sándor 1922-ben érkezik Molnár Farkas festő–építész hívására. Útba ejti Berlint, részt vesz a Der Sturm kiállításán és folyóiratában publikálja konkruktivista Fametszetét. Weimarban tagja lesz a magyar művészkolóniának Breuer Marcel, Forbát Alfréd, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas és Weininger Andor társaságában, akik ekkor teszik közzé a művészi szintézist meghirdető K.U.R.I! manifesztumukat, amelynek neve a Konstruktív, Utilitär, Racionell, Internacional! szavak kezdőbetűiből áll össze. Bortnyik Weimarban előbb El Liszickij, majd Theo van Doesburg holland de Stijl művész műtermét használja. Alkalmi vendéghallgatóként és a művészkör révén betekintést nyer a Bauhaus oktatási alapelveibe, látogatja Josef Albers kurzusát, aki kétdimenziós papírlapokból háromdimenziós formákat vág és hajtogat, valamint a bútorműhelyt vezeti, játékokat készít tanítványaival. Bortnyik 1925-ben tér vissza végleg Budapestre. 1928-ban a Műhely egyik alapítója.

A magát „magyar Bauhaus”-ként reklámozó Műhely (1928–1938) iskolát 1928-ban hozzák létre fiatal építészek, mérnökök és képzőművészek, köztük Bortnyik Sándor, egy időben az Új Építők Egyesületének (Ú.É.E., 1928) megalapításával.

A korszakban megnőtt reklám iránti keresletnek köszönhetően, Vasarely rövidesen számos grafikai megbízást elnyer Budapesten: névjegyekre, karácsonyi üdvözletekre és folyóirat borítókra egyaránt. A korszakra Vasarely a következőképpen emlékszik vissza: „Bortnyik Sándor saját Bauhaus-stúdiót nyitott Budapesten. Festőként is, tanárként is ő lett a mesterem. Mindig arra figyelmeztetett minket: »Tartózkodjatok a művészbohém életmódjától. Tanuljatok ki egy második mesterséget, ami lehetővé teszi, hogy tisztességesen megéljetek. Így is találtok majd időt a saját kreatív munkátokra, ami az egyetlen dolog, ami számít.« Az én kulturális hátteremmel, a környezetem hatásaival, és amiatt, hogy már komoly művészi szaktudással rendelkeztem, felváltva találtam szimpatikusnak és elutasítandónak a Bauhaus gondolatait és azt, amit már tudtam. Ettől kezdve állandó ösztönzést éreztem az önkritikára, kíméletlen küzdelem vette kezdetét, három fronton: először is, eltartani magam a második mesterséggel (Bortnyik ihletett tanácsa szerint); másodsorban, együtt élni a »Művészettel«; és végül, belevetni magam az alapvető kutatásba, ami igazi hivatásom volt.”

Tévutak 1930–1946

Vasarely 1930-ban érkezik Párizsba és azonnal el tud helyezkedni a reklámszakmában, megbízást kap több kiadótól, köztük az Agence Havastól, valamint a Draeger és Devambez nyomdáktól. Legkorábbi grafikai tervein felismerhetőek még azok a sikeres reklámötletek, amelyeket Budapestről hozott, de munkáit rövidesen nem Vásárhelyi Győzőként, hanem Victor Vasarelyként írja alá.

Tervezi egy a grafikai tervezést magas szinten oktató iskola megnyitását, amely végül nem valósul meg, de mintarajz sorozatot készít hozzá: „A technikailag is illusztrált részek a következők voltak: Anyagtanulmányok; Kétdimenziós tanulmányok; Mozgástanulmányok; Színtanulmányok; Fénytanulmányok. 1951-ben, a Noir-Blanc (Fekete-fehér) korszakom megszületésekor egyértelművé vált számomra e tanulmányok jelentősége. Bár figuratívak, a későbbi alapvető, absztrakt »vonalas« és »korpuszkuláris« tanulmányaim szempontjából döntő fel-fedezéseket jelentettek.”  A budapesti Vasarely Múzeum gyűjteménye őrzi Vasarely értékes rajzsorozatát, amelynek egyik kiindulópontja lehet Bortnyik Sándor Műhelyének egykori tananyaga. 1935-ben Vasarely Roger Bessard kiadójában orvosi kiadványok reklámmellékleteit készíti, akivel társul és ezzel anyagi helyzete biztossá válik.

1939-ben megismerkedik Denise Renével (Denise Bleibtreu, 1913–2012), akit rábeszél, hogy családi divatüzletét alakítsa át új szemléletű művészeti galériává. Denise René Catherine Millet-vel folytatott beszélgetésében erről így számol be: „Vasarely jól keresett: reklámokat rajzolt nagy gyógyszergyáraknak. A megszállás persze véget vetett ennek a tevékenységnek. Ekkor ajánlotta fel, hogy nyissunk dekorációs műhelyt a La Boétie utca 124-ben. Az itt alkalmazott technikát a magyar népművészet ihlette: Vasarely egy tárgyat megfestett olajfestékkel, majd finom üveggyöngyréteget szórt rá. Ezzel a technikával luxustermékeket és az olyan nagyon elegáns csokoládémárkák dobozait díszítette, mint a Boissier és a Marquise de Sévigné. Maloudji, Fabien Lorris és sok illegalitásban lévő művész köszönhette annak a megmenekülését, hogy a műhelyben dolgozott.”

Vasarely az 1944-ben megnyíló Galerie Denise René Les dessins et composition de Vasarely (Vasarely rajzai és grafikai kompozíciói) című első kiállításán képzőművészként is bemutatkozik. A szürrealizmus hat első műveire, maga André Breton is felfigyel rá. Erről szintén Denise René számol be: „André Breton egyenesen úgy találta, hogy új szürrealista festőre akadtunk; leginkább a trompe-l’oeil-ök miatt gondolta így, ilyenek bőven akadtak Vasarely grafikai újításaiban. Breton meghívott minket, engem és Vasarelyt, hogy látogassuk meg őt a Fontaine utcában. Éluard és Breton is eljött megnézni a kiállítást, de nem ugyanazon a napon, mert Éluard szakított Bretonnal és a szürrealizmussal.” Vasarely rövid ideig a gesztusfestészettel is kísérletezik. Végül művészi felfedezései és sikerei ellenére, a legkorábbi művészeti korszakát lezárva, Tévutaknak nevezi el.

Vasarely a keményvonalas geometrikus absztrakt művészet képviselője

1946-ban a francia absztrakt művészek megrendezik Párizsban a Ier Salon des Réalités Nouvelles, az Új realitások szalonját. Vasarely a Galerie Denise René vezető művésze, amely ettől kezdve a „durs” (kemények), azaz a keményvonalas geometrikus absztrakt művészeket képviseli és kora egyik legbefolyásosabb galériája lesz..

Vasarely rajzait és festményeit ekkor a természetben és a város utcáin megfigyelhető absztrakt látványok inspirálják. 1947-ben a nyarat a bretagne-i Belle-Île-en-Mer sziget tengerpartján tölti. Érdeklődéssel vizsgálja a tengerhomokban lecsiszolt kavicsokat, figyeli a tengervíz prizmaszerű viselkedését, a fénytörést és tükrözést, a nézőpont elmozdulásának térképző jelentőségét a síkon, a fény-árnyék kontrasztja által előidézett vibráló látványt. A szigetről elnevezett Belles-Isle periódusát (1947–1954) az optikai kísérletezés jellemzi.

A Gordes-ban (La Vaucluse) töltött nyarakon a középkori város kőházainak geometrikus struktúráját és építészeti tömegeinek elrendezését modellálja rajzain, kollázsain és festményein. Megfigyeli egyben a kövek kristályos szerkezetének természetes geometriáját. A korszakot Kristály periódusnak (1948–1960) nevezi el. Gordes-i házuk ablakai egyúttal emlékeztetik a gyermekkorára, a pécsi vidéki ház egymásra nyíló kettős üvegablakainak tükröző és fényvisszaverő jelenségére, amire többször hivatkozik későbbi kinetikus kutatásai során.

1936-ban Arcueil-be költözik családjával. Reggelente vonattal utazik Párizsba és a Denfert–Rochereau állomáson száll metróra; Vasarely itt felfigyel a folyosók öreg csempeburkolatán a finom repedések vonalhálójára. Párhuzamot von a rajzain és festményein megjelenő konstrukciók és a töredezett mázas felületek természetes szerkezetisége között. A  metróállomásról adta a Denfert-periódus (1938–1951–1958) nevét. 

Vasarelyt letisztult geometrikus festészetével főszereplője 1951-ben a Galerie Denise René által öt helyszínen rendezett KlarForm kiállításoknak.

Vasarely, kinetikus és op art művész

Vasarely művészetében léptékváltást jelöl, amikor képzőművészként vetítőgéppel vagy írásvetítővel felnagyítja a kézzel rajzolt ceruzarajzait és rávetíti háromdimenziós objektumokra. A munkáit a fénysugár útja, a disztorzió, az optikai jelenségek tanulmányozása motiválja. Kivetített fekete-fehér rajzai átrajzolásával létrehozza Fotografizmusait (Photographismes), Vonal-periódusát, a Phantomes-sorozatát (1954).

A Fekete-fehér kinetikus periódusának (1951–1963) alapja a pozitív–negatív kontrasztjával való konstruálás. Új, monumentális méretű látványokat idéz elő, kilép a rajzasztal közegéből és az építészeti tér léptékéhez igazodik.

A párizsi Galerie Denise René 1955-ben Vasarely elgondolása szerint rendezi meg a Le Mouvement (A mozgás) című első nemzetközi kinetikus kiállítást.  Vasarely egy csapásra nemzetközi hívnévre tesz szert itt felfüggesztett üveg-installációjával és a nagy üvegtáblákat homokfúvással megfestett „mélyreliefjével”, valamint a kiállítás katalógusában közzétett Jegyzetek egy manifesztumhoz című kiáltványával. A mindössze egyetlen sárga papírlapon közzétett katalógus színéről ez a Le Manifeste Jaune (Sárga kiáltvány) néven vált ismertté. Vasarely először ebben a kiáltványában teszi közzé felfogását az interaktív plasztikai műről és az építészettel való kapcsolatáról: „A mozgás az architekturális szintézisben valósul meg, ahol úgy jelenik meg a monumentális térplasztika, hogy a néző helyváltoztatásának függvényében folyamatos metamorfózisokon esik át.”

Egy tisztán képi ábrázolásért – a Gestalt periódus

Vasarely egyre több rokonságot fedez fel az 1960-as évek elején a saját kutatásai és az új tudományok, a kibernetika, vagy az asztrofizika új eredményei között. Saját optikai kísérleteivel eljut a Gestalt pszichológiához, a képi forma látásának törvényszerűségeit kutató alaklélektanhoz. (A német Gestalt szó jelentése az észlelt ‘alak’-ra vonatkozik.) Ezt a L’art pour l’art (Művészet a művészetért) alkotói korszakának nevezi el, ahol a tiszta „vizuális gondolat” nyer formát, ami csak úgy lehetséges – hívja fel Vasarely a figyelmet –, ha az ábrázolást a „tiszta képiség” irányítja, és mellőz minden személyes gesztust, véletlenszerű és szimbolikus elemet.

Vasarely optikai kísérletei során egy tisztán képi szisztémát dolgoz ki, amelynek legkisebb eleme a l’unité plastique, a „plasztikai egység” nevű találmánya. Egy-egy plasztikai egység dinamikus szín és forma kontrasztra épül: a bivalens + – (pozitív-negatív) képleten alapuló művei közül az Hommage à Malevics első verziója 1952-ben valósul meg. A számozott plasztikai egységeit az ABC betűsorához hasonlítja, amellyel bármilyen képi látvány létrehozható.  

A Plasztikai ABC tisztán képi eszközével Vasarely a művein gyakran többértelmű, vagy a gyakorlatban lehetetlen alakzatokat konstruál, amelyek a képi látás mechanizmusainak autonóm képalkotó lehetőségeit feszegetik. Módszertana a Gestalt-elmélet alaptételét erősíti meg, amely szerint az emberi látás-érzékelés globális, tehát a képi struktúrát, azaz a kép egészét asszociatív egységként értelmezi és ennek során akár teljesen figyelmen kívül hagyja a mű egészét felépítő részelemeket. Vasarely ekkor az op art irányzat művészeként és designereként válik ismertté.

Az op art terminust 1964-ben használja először a New York-i Time magazin kritikusa a korszakban rendkívül népszerűvé váló, optikai illúziót alkalmazó nem ábrázoló absztrakt művészi irányzat megnevezésére. 1965-ben William C. Seitz által rendezett The Responsive Eye (A fogékony szem) című kiállításon a New York-i Museum of Modern Art-ban száz művész és művészcsoport állít ki, amely az optikai percepcióval foglalkozik. A rendező a csak a látás által érzékelhető tényeket állítja a középpontba: „A szubjektív tapasztalatok, amelyeket a szimultán kontraszt, az utókép vagy más optikai mechanizmusok keltenek életre, a szem számára teljesen valóságosak, habár minden megfigyelő bizonyos fokig eltérően fog reagálni rájuk.” 

Vasarely gyűjteményünkben őrzött Gestalt munkái az 1960-as és 1970-es években készült akril, polisztirol képek, kárpitok, sokszorosított fém és Rosenthal-porcelán tárgyak, amelyek a Vasarely Múzeum emeleti termeiben láthatóak. Az Orion Noir (1963) kollázs a New York-i op art kiállításon bemutatott Orion MC (1963) mű variációja.

A színes város

A „plasztikai egység”-et Vasarely 1952-től kezdve dolgozza ki. Szín-forma modulja segítségével az épületdíszítő feladatokat, illetve a nagy léptékű murális munkákat viszonylag egyszerű módon kivitelezi, és egyben utat nyit számára a szériagyártás előtt. Emiatt 1959-ben szabadalmaztatja a találmányát.

Első „építészeti integrációja” (építészeti környezetbe tervezett munkája) Carlos Raúl Villanueva építész meghívására valósul meg 1954-ben, a caracasi egyetem campusán: a Sophia és az Hommage à Malevics címet viselő két kerámiafala, illetve a Pozitív–Negatív elnevezésű, fémlemezekből felépített kinetikus téreleme. Érdekességük, hogy ezek a munkák a művész jelenléte nélkül készülnek el, a telexen leadott rajzok és használati utasítás szerint. A Vasarely Múzeum gyűjteménye több vázlatot őriz a caracasi egyetem campusához, illetve egyéb megvalósult építészeti integrációkhoz.

Vasarely építészeti munkásságának csúcspontja az 1976-ban megnyíló aix-en-provence-i Fondation Vasarely – Centre Architectonique (Vasarely Alapítvány – Építészeti Központ) épülete és belső installációja, amely ma megújultan működik.

Vasarely több művet adományozott magyarországi középületeknek is. Budapest Déli Pályaudvarán 1978-ban egy reliefet, majd 1986-os átépítése után egy szobrot helyeztek el.

A „plasztikai egység”-ben rejlő lehetőséget és a „színes város” utópisztikus gondolatát Vasarely közzéteszi a kiállításai után könyveiben. 1963-ban bemutatja találmányát L’Unité Plastique című önálló kiállításán a Musée des Arts Décoratifs (Palais du Louvre, Párizs) tereiben. Plasti-Cité (1970) című könyve a „művészet közösségbe történő integrálását”, a Cité Polychrome du Bonheur (A boldogság sokszínű városa, 1983) utópisztikus fejtegetéseit teszi közzé. A „színes várost” a sokszorosítható, korlátlan variációs lehetőséget hordozó helyként fogja fel. Designerként olyan puzzle sorozatot is közread, amilyen a Planetary Folklore. Participations No. 2 (1971); ezzel a vevő saját Vasarely-művet építhet.

Vasarely magát tervező-művészként határozza meg. Módszerét építészeti léptékében Planetáris folklórnak határozza meg és úgy véli, a jövő társadalmát formáló művészetet hoz létre.

Alapításától kezdve, a Vasarely Múzeum elsőrendű küldetése a műtárgyállomány megőrzése és közzététele, Victor Vasarely életművének kutatóhelye. 2012-ben a Victor Vasarely és Denise René kalandja a geometrikus absztrakt művészettel Magyarországon című kiállítás emlékezik a múzeum megnyitásának 25. évfordulójára, amely Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban is látható ezt követően. 

A Vasarely Múzeum egyben az absztrakt művészet folyamatosságát képviselő kiállítóhely. A művész által 1990-ben bejegyeztetett Vasarely Alapítvány programjának tekinti a nyugati emigrációban élő magyar művészek dokumentálását és kiállítását.

2005 óta a múzeum két termében rendezi meg az OSAS művészeti egyesület tematikus kiállításait. 2010–2014 között a Kamarateremben Párhuzamos kiállítás sorozaton a nemzetközi és magyar kortárs művészeket mutatja be. 2019-tól tematikus kiállításokat mutat be. 2019-ben Vasarely – Hommage à 1969 címen rendez a Műcsarnok nagy kiállításának dokumentumait bemutató tárlatot.