Baranya vármegye a Dunántúlon található, a vármegye fővárosa Pécs. Baranya vármegyében található a Mecsek és a Villányi-hegység, és a Duna-Dráva Nemzeti Park. A vármegyében Villány és környéke híres borairól. Várai közül kiemelkedik Siklós és Szigetvár. Nemzeti történelmi emlékhely van Mohácson. Világhírű gyógyfürdője Harkányban található.
Az épület, amelyben az iskolamúzeum és a tájház otthonra lelt, 1846-ban épült, Nagytótfalu református gyülekezetének iskolája és tanitólakása volt, egészen 1976-ig. Az egykori iskolát bemutató rész mellett drávaszögi enteriőr, népi textil- és helytörténeti kiállítás látható. A házban faragott, festett bútorokkal, háziszőttesekkel berendezett tisztaszoba, cserépedényekkel felszerelt konyha és egy kamra látható, amelyben a földművelő gazda szerszámait állították ki. Az iskolamúzeumi rész a hajdani egy tantermes, osztatlan, falusi iskola emlékét idézi fel.

A 611 m magas Tubes csúcsán áll a terméskövekből felépített gyönyörű kilátó, a János-kilátó. Az eredeti kilátót 1910-ben építették fel és Rauch Jánosról nevezték el, majd 1981-ben lerombolták. 2001-ben egy új kilátó épülhetett fel, amelynek tetejéről szép körpanoráma nyílik a Mecsekre, tiszta időben a Badacsony körvonalai is láthatók.

Vendégházunk a Pécsi- tó nyugati partján, az Aquapark mellett található. Strandok, éttermek, sportolási lehetőségek, túraútvonalak a közvetlen közelünkben találhatók. Mindenhez közel, de mégis természetes környezetben, a Kalap hegy lábánál, az erdő szélén helyezkedik el vendégházunk. Nagy kertünk, játszótérrel, sütögetővel, óriási teraszokkal biztosítja a felhőtlen kikapcsolódást. Sok -sok virág, a természet és az attrakciók rendkívüli közelsége különleges hangulatot varázsol a Napkeltének. Gyere el hozzánk és tapasztald meg Te is!

Pihenő-, találkozó- és szórakozóhely. Underground koncertek, jazz és néptánc klubok és dj-k a színpadon, különleges és közkedvelt italok a bárban, árnyék és nyugalom a teraszon a kőrisfák alatt. Pozitívan tekintünk a körülöttünk levő világra. Fontos számunkra a természeti környezetünk védelme, fenntarthatóan, minimális hulladékot termelve működünk. Alapanyagaink jó részét környékbeli termelőktől szerezzük be. Fontos missziónk a kultúra: fősodron kívüli koncerteket szervezünk, helyet adunk jazz és folk kluboknak, és táncházaknak. Heti egyszer dj festi alá az estét.

A pécsi NAPRAFORGÓ Wellness Ház és Panzió egy háromcsillagos hotel színvonalával ideális szállás mind az üzleti úton levőknek, mind a pihenni vágyóknak, akik a mediterrán hangulatú Pécs városát választják úticéljuknak. A négyszintes panzió 3 szobatípussal, minden szobához zárt udvari parkolóval, családias vendéglátással, sok programmal és szolgáltatással várja a vendégeket. A panzió és wellness központ Pécs belvárosában, autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen épült.

Kényelmes szobák és apartmanok, hangulatos panzió Orfűn. Erdőkkel, dombokkal körülölelt tavak, színes programkínálat. Látogasson el a kedvelt és sokoldalú üdülőhelyre, Orfűre! Panziónk és apartmanházunk Orfű egyik legszebb részén, Tekeresen található, a nagy tóhoz és a szabadstrandhoz közel. Panziónk felújított 2 személyes fürdőszobás szobákkal és családi szobákkal, valamint apartmanokkal várja a vendégeit. A helyi védettséget élvező épületegyüttesben található panzió összesen 46 fő számára tud kényelmes szállást biztosítani a pótágyakkal együtt.