Equina Lovasfarm Ócsa
Szeretettel várunk mindenkit aki lovagolni szeretne vagy akár sétálgatni a természetben és közben élvezni a lónyerítést! A farm célja még, hogy ide látogatva minél többen ismerhessék meg közelről az állatok és a lovak világát, az állatok és a lótartás rejtelmeit, így a későbbiekben a gyermekek ne csak megszeressék, hanem felelősségteljesen gondozzák is őket. Kisállatsimogató, játszóvár, halastó, nyaranta íjászpálya teszi még gazdagabb élménnyé a kikapcsolódást.
Az Equina Lovasfarm Budapesthez közel, Ócsán egy 11 hektáros bekerített területen fekszik, az Ócsai Tájvédelmi Körzet mellett. Parkosított, erdővel, mezővel tarkított természeti területen lévő új lovaslétesítmény, mely az EU-s szabványoknak megfelelően épült.
Nemcsak lovainknak, állatainknak biztosítunk maximálisan jó körülményeket, hanem a létesítmény infrastruktúrája (3 karbantartott talajú kinti pálya, fedeles lovarda, legelők, karámrendszerek, fedett jártatógép, locsolórendszer, kulturált szociális helyiségek, stb.) is lehetővé teszi a legmagasabb szintű teljesítmény kihozását a lovakból és lovasokból, ami a versenysport nélkülözhetetlen feltétele. A lovak biztonsága, kiegyensúlyozottsága és jóléte mellett törekszünk jó egészségi állapotuk megőrzésére, esetleg javítására is. A ló egyéni igényeihez igazított takarmányozás is ezt szolgálja.
Lovasoktatásunk során tapasztalt, nyugodt és jól képzett lovak, türelmes, segítőkész oktatók várják a tanulni vágyó kicsiket és nagyokat. Az egészen picik pedig pónilovakon sétálgatva szokhatnak hozzá játékosan a lovagláshoz, az egyensúly és a jó testtartás kifejlesztése mellett. Haladó lovasaink szakirányú oktatásban (díjugratás, díjlovaglás, westernsportok) is részesülhetnek a szakma legjobbjaitól, tehetséges gyerekeknek pedig versenyzési lehetőséget kínálunk az Equina Lovas Sportegyesület színeiben.
Nyaranta és iskola szünetekben lovas táboraink nagyon népszerűek a gyermekek körében. Díjmentesen látogatható Nyílt Családi Lovasnapunkra és egyéb lovas rendezvényeinkre, versenyeinkre érkezők még nagyobb bepillantást nyerhetnek a lovak sokoldalúságába és a lovas világ rejtelmeibe.
Lovasfarmunk kulturált környezete sok óvodának, iskolának vagy családos rendezvénynek, kirándulásoknak is méltó helyszíne.
Várunk szeretettel mindenkit, aki lovagolni szeretne vagy akár csak kirándulni, sétálgatni és a természetben, állatok között élvezni a madárfütyürészést, a lónyerítést, a természet csendjét és nyugalmát.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Bajor Étterem Ócsa
Éttermünk házias és családias jellegű, nevünkhöz hűen bajor ételkülönlegességeket kínálunk. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!
Eklézsia Pincészet Ócsa
Szeretettel várjuk borkóstolókra, borvacsorákra. A föld alatti, kellemes klíma, a kiváló minőségű, pompás borok, a lenyűgöző enteriőr egész évben elsőrangú programot jelentenek a látogatóknak. Pincénk kivételes adottságainak köszönhetően funkcionál rendezvényhelyszínként is, nagyszerű lokáció lehet családi ...
Sarokház Étterem Ócsa
Ha csak egy romantikus vacsorára vágynak, vagy talán egy üzleti ebédre, vagy csak egy kávéra és egy jó beszélgetésre a barátokkal, minden alkalomra van megoldásunk. Ócsa városában, fekvő, télen 40 fő, nyáron + 30 fős külső terasszal várjuk kedves vendégeinket! Helyben készített lágy fagylalt, és ...
Cserháti Zsuzsa emlékkoncert 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 23. (hétfő)
Cserháti Zsuzsa emlékkoncertek, emlékestek 2024. Online jegyvásárlás. Cserháti Zsuzsát, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ...
Szécsi Pál emlékestek 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 23. (hétfő)
Szécsi Pál emlékkoncertek, előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A hazai zenei élet meghatározó alakja volt. Napjainkig kedveltek dalai. Az emlékére tartott estek népszerűsége töretlen, sok együttes dolgozza fel dalait.
Szent Iván-éji túra Ócsa 2024. Az éjszakai erdő 2024. június 29. (szombat)
Családi kalandozásra hívunk kicsiket és nagyokat a Selyem-réti tanösvényre, a nyári napforduló alkalmából!
Ócsai Tájház programok 2024 2024. május 25. (szombat)
Ócsán az öregfalu központjában, a román stílusú Árpád-kori templom közvetlen szomszédságában találhatjuk az Ócsai Tájház nádfedeles épületeit. A lakóházban bemutatott, jórészt helyben gyűjtött használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok a száz, kétszáz évvel ezelőtt élt ócsai emberek mindennapi ...
Nyitott Pince Napok 2024. Borkóstolók, pincetúrák országszerte 2024. május 25. (szombat)
Orbán-napi nyitott pincék Ócsa
Vendégváró nyitott pincék. Az ország legjobb pincészetei várják a vendégeket borkóstolókkal, pincetúrákkal.
Ócsai Orbán-napi Nyitott Pincék 2024 2024. május 25. (szombat)
Orbán-napi borünnep az ócsai Öreghegyi Pincesoron 2024. május 25-én. Hagyományosan megrendezésre kerülő Orbán-nap, melyen lehetőség lesz a nyitott pincéknél borkóstolásra, étkezésre. Lesz zenés pincenyitogató és más programok.
Nyitott napok 2024. Események, rendezvények 2024.05.25 (szombat) 10:00 - 20:00
Orbán - napi nyitott pincenap
Nyitott műhelyek, programok, rendezvények több településen és helyszínen.
Ócsai Kulturális Napok 2024 2024. május 9. (csütörtök) - 2024. május 19. (vasárnap)
Immár 48. alkalommal nyitja meg kapuit az Ócsai Kulturális Napok rendezvénysorozatunk 2024. május 9-19. között. Idén is színes, változatos programokkal várjuk Önöket!
Ócsai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 9. (csütörtök) - 2024. május 19. (vasárnap)
Ócsai Kulturális Napok
Ócsai programajánló. Ócsa kulturális bázisa az Egressy Gábor Szabadidőközpont, mely közel 30 éve szolgálja a város lakosságát, élményt adó programjaival. Az intézmény célja, hogy minél változatosabb és színvonalasabb programkínálattal szolgáljon a látogatóinak. Ennél fogva a programterv jól átgondolt és ...
Egressy Gábor Szabadidőközpont programok Ócsán 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 16. (csütörtök)
Az intézményben számtalan lehetőség közül választhatnak, akik tartalmasan szeretnék eltölteni szabadidejüket. A legkülönbözőbb klubok, szakkörök, foglalkozások várják az érdeklődőket, melyekhez bármikor lehet csatlakozni. Ezenkívül pedig események, ünnepek alkalmával is színvonalas programok ...
Selyem-réti tanösvény Ócsa, ökotúra a Duna-Tisza-közén, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található Selyem-réti tanösvény 6 állomása a védett természeti terület erdei élővilágát mutatja be. A terület a jellegzetes Duna-Tisza közi lápmedencék egyike, homokterületek közötti vizenyős mélyedés, ahol láperdők és láprétek váltakoznak egymással.
Selyem-réti tanösvény
Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található Selyem-réti tanösvény 6 állomása a védett természeti terület erdei élővilágát mutatja be. A terület a jellegzetes Duna-Tisza közi lápmedencék egyike, homokterületek közötti vizenyős mélyedés, ahol láperdők és láprétek váltakoznak egymással.
Ócsai Madárvárta
Az Ócsai Madárvárta az ócsai Öregturján madárfaunájának kutatására és bemutatására létesített kutatóhely. A Madárvárta az Öregturján határán áll, a láperdő szomszédságában mely különleges növény és állatvilágát annak köszönheti, hogy egy régi Duna mederben kialakult jégkorszaki láp maradványa. A ...
Ócsai Tájház
A vidék látnivalókban talán leggazdagabb része az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező ócsai Öregfalu. A település központja máig megtartotta eredeti szerkezetét, régi stílusú házait, több száz éves Árpád-kori templomát és élő néphagyományait. A természeti értékek mellett kultúr-, és ...
Ócsai Öreg-hegyi Pincesor
Az Öreghegy az emberi emlékezet számára belátható időn belül a legelső szőlőhegy volt Ócsán, már a XVII. századtól bizonyosan művelték. Földre állított nyeregtetők alatt földbe vájt pincék sorakoznak itt, mintegy százötven darab. Mezőgazdasági műemlékegyüttest alkotnak, megvédendő értéket a tájban. A ...