Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktár Miskolc

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
3532 Miskolc , Tímár malom utca 8 (48.099144 x 20.74986) Megnézem a térképen

Régészeti Látványraktárral bővül a miskolci Herman Ottó Múzeum. A látványtár célja továbbá annak a szellemi kultúrkörnek a bemutatása, amely a múlt század első felében, Miskolcon is jelen volt Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Leszih Andor és Marjalaki Kiss Lajos részvételével.

Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktár Miskolc

A Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programjának keretében megvalósuló projekt több tekintetben is unikális, mivel a tárlat egy ipari övezetben, és formabontó kiállítási szemlélettel épül.

A látványraktár egyik célcsoportja a kutató szakemberek gárdája, azonban a benne található gazdag leletanyag folyamatos vezetés mellett a laikusok számára, korosztálytól függetlenül elérhető lesz. Az általános és középiskolás osztályok számára múzeumpedagógia foglalkozással egybekötve lesz teljes az élmény.

Tisztelt Pedagógusok!

A régészetről mindannyiunknak az ásatások és a múzeumokban kiállított, letűnt korok tárgyai jutnak először eszünkbe. De mi történik ezekkel a felbecsülhetetlen értékű leletekkel a két fázis között?
A formabontó helyszínen, Miskolc rozsdaövezetében található régészeti raktárban létrejövő kiállítás erre keresi a választ. Élményszerű, sajátos módszertani megközelítésű foglalkozásaink egyedülálló lehetőséget kínálnak a pedagógusoknak és diákjaiknak, hogy közel kerülhessenek több ezer év történelméhez, annak régészeti műtárgyain keresztül.
Rendhagyó oktatási csomagjaink segítséget nyújtanak az iskolai tananyag elmélyítésében alsó-, felső tagozatosoknak és középiskolásoknak egyaránt.

ALSÓ TAGOZATOSOKNAK
Kincskereső kalandok
45-50 perc
Ki a régész és mivel foglalkozik? Milyen eszközöket használ, honnan tudja, hol kell ásnia és mit keres? Megismerkedhettek a régészekkel, azok munkájával.
Móra Ferenc „titkos” élete Miskolcon
45 perc
Az ismert író Móra Ferenc sokat és szívesen járt Miskolcon. Miért jött ide és mit szeretett Miskolcban olyan nagyon? Ismerjétek meg Móra Ferenc „titkos” miskolci életét!
Egyszer volt Budán
50-60 perc
Tudjuk jól, Mátyás király szerette álruhában járni az országot, nemcsak a nemesurak és hölgyek, de a szegény jobbágyok és polgárok között is szívesen forgolódott. Mennyire ismered a Mátyás király korában élt embereket, azok szokásait, életmódját, ruháit, használati tárgyait? Ismerkedj meg a középkori emberekkel, legyél te is nemes hölgy vagy éppen katona! Bújj bele egy meseszereplő bőrébe és akár egy rangját jelképező tárgyat is készíthetsz!

FELSŐ TAGOZATOSOKNAK,
KÖZÉPISKOLÁSOKNAK
„Ilyennek is lenni köll!”
50-60 perc
A régészeti munka kevésbé ismert fázisaiba pillanthattok bele: nézzétek meg, hogyan zajlik a leletmosás, válogassatok szét kő, csont-, kerámialeleteket, végül írjátok meg a dokumentációt és raktározzátok a leleteket!
Találkozzunk Miskolcon!
45 perc
A Trianon utáni Magyarországon Miskolc kulturális élete felívelőben volt. Ennek az időszaknak jelentős szereplői egy miskolci múzeumőr, egy alföldi tanár, és két országos hírű író. Kik voltak ők és hogyan kötődtek Miskolchoz, hogyan alakították a város kulturális életét? Korabeli iratokat és térképeket kutatva megtudhatjátok a válaszokat!

Túlvilági gazdagság
50-60 perc
Milyen titkokat rejtenek a sírok, a temetők? Mit mesélnek régen elhunyt emberek a saját hétköznapjaikról, társadalmukról, hiedelmeikről? Honnan ismerhetjük fel, hogy kinek milyen volt a rangja, „presztízse” az őskorban? Sírmatricák és temetkezési tárgyak vizsgálatának segítségével sok mindenre választ kaphattok!

Őskori konyhafőnökök
50-60 perc
Az étkezések, lakomák minden korban nagy jelentőséggel bírtak. Milyen ételeket ettek az őskori emberek? Milyen alapanyagokból főztek, hogyan készítették el ételeiket? Megismerkedhettek többezer éves főzési technikákkal, receptekkel, tároló és főző edényekkel. Őskori ételek receptjeit állíthatjátok össze – vajon el is tudnátok készíteni ezeket?

Barbár divatbemutató
50-60 perc
Az öltözködés és a divat, a rang kifejezése az ókorban is fontos volt, akárcsak ma. Milyen öltözékkel, kiegészítőkkel tudták ezeket kifejezni? Ismerkedjetek meg a császárkori öltözködéssel, ékszerekkel, fibulákkal! Öltözzetek be szarmata viseletbe és tartsatok divatbemutatót! A foglalkozás végén fotózkodni is lehet!

Ki kicsoda a középkorban?
50-60 perc
A középkorban (14-16. sz.) könnyen felismerhető volt bárkiről, hogy kicsoda, a társadalom melyik rétegét képviseli. Milyen ruhát viselt egy nemesúr vagy egy jobbágy felesége? Milyen ételt ehetett egy kereskedő, egy pap vagy egy nemes kisfia? Hol laktak, hogyan éltek a különböző társadalmi osztályok tagjai? Utazzatok vissza az időben, válasszatok egy karak- tert és éljétek át annak egy napját! Ki szeretnél lenni a középkorban?

2024.01.23 - 2024.12.31

Találatok száma: 14
Időszaki kiállítás Miskolc 2024

Időszaki kiállítás Miskolc 2024 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 17. (péntek)

Miskolc A város - A Seres János Kör és Barátai kiállítása

Időszaki kiállítások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein. A művészeti és kulturális programok iránt érdeklődőket várja a miskolci Herman Ottó Múzeum egész évben. Kiállítások, tárlatok, minőségi kikapcsolódás az egész családnak.

Kiemelt ajánlat
Miskolci kiállítások  a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria intézményeiben 2024

Miskolci kiállítások a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria intézményeiben 2024 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 17. (péntek)

Miskolc A város - A Seres János Kör és Barátai kiállítása

A Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria intézményei folyamatosan szerveznek időszaki kiállításokat Miskolcon. A művészet és kultúra kedvelői számos tárlatra látogathatnak el. A Herman Ottó Múzeum Miskolc legnagyobb múzeuma. Több mint 600 000 műtárgyat őriz. Leginkább képzőművészeti alkotásokat, ...

Kiemelt ajánlat
Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2024

Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2024 2024. május 10. (péntek)

Madarak és fák napja

A Herman Ottó Emlékház újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt Miskolc-Lillafüreden.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Alkotóház program 2024

Miskolci Alkotóház program 2024 2024. május 10. (péntek)

Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra

Miskolci Alkotóház visszatérő tehetséggondozó programja az évközben szerda-pénteki napokon zajló rajzi előkészítő és a júliusban zajló két hetes Nyári Képzőművészeti Szabadiskola és a nyári gyerektáborok.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Színészmúzeum programok 2024

Miskolci Színészmúzeum programok 2024 2024. május 17. (péntek)

Páholynyitogató

A Miskolci Színészmúzeum - Thália-ház programok, kiállítások 2024-ben.

Kiemelt ajánlat
Grafikai kiállítás Miskolc 2024. Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása

Grafikai kiállítás Miskolc 2024. Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása 2024.05.09. (csütörtök) - 2024.06.23. (vasárnap)

A Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria szervezésében Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása tektinthető meg 2024. május 9. - június 23. között a Rákóczi-házban.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024

Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024 2024.05.09. (csütörtök) - 2024.06.23. (vasárnap)

Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása

A Miskolci Galéria Rákóczi-ház programajánló. A galéria egész évben változatos programokkal, tárlatvezetésekkel várja látogatóit Miskolcon.

Kiemelt ajánlat
Herman Ottó Múzeum programok 2024 Miskolc

Herman Ottó Múzeum programok 2024 Miskolc 2024. június 22. (szombat)

Múzeumok Éjszakája

A Herman Ottó Múzeum Miskolc legnagyobb múzeuma. Több mint 600 000 műtárgyat őriz. A kiállítások és művészetek kedvelői főleg képzőművészeti alkotásokat, régészeti leleteket és ásványokat de néprajzi kollekciókat is megtekinthetnek itt. A képzőművészeti gyűjteményben a magyar festészet szinte minden ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumok Éjszakája Miskolc 2024

Múzeumok Éjszakája Miskolc 2024 2024. június 22. (szombat)

Idén Miskolcon a Múzeumok éjszakája programsorozatba számos új látnivalói is bekapcsolódik, így a Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria kiállítóhelyei is várja a kultúrakedvelő érdeklőket, 2024. június 22-én, szombaton. Délutántóé látogathatók az izgalmas tudományos programok a Herman Ottó Múzeum ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumok Éjszakája Miskolc Herman Ottó Múzeum 2024

Múzeumok Éjszakája Miskolc Herman Ottó Múzeum 2024 2024. június 22. (szombat)

Múzeumok Éjszakája a Herman Ottó Múzeumban 2024. június 22-én Miskolcon. Családi programok, kiállításmegnyitók, tárlatvezetések, múzeumi kulisszatitkok, koncertek és számos izgalmas esemény.

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 5
Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban

Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Nyitva tartás: Kedd-Vasárnap: 9.00-17.00 Június 1. és augusztus 31. között nyári, meghosszabbított nyitva tartás minden szerdán és szombaton 19.00-ig!

A „Kárpátok ásványai” állandó kiállítás a Pannon-tenger Múzeum déli tömbjében, két szinten, mintegy 140 négyzetméteres összterületen, kb. ezer példányon keresztül mutatja be a hegységrendszer ásványvilágát földrajzi bontásban, nyugatról kelet felé haladva. Az anyag összeállítását az esztétikai érvek ...

Kiemelt ajánlat
MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum

MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

MezoZOOikum – Dínók Földjén című új állandó kiállítás 2019. február 16-án nyílt meg a miskolci Pannon-tenger Múzeumban. A „Dinók Földjén – MezoZOOikum” nem kevesebb, mint 180 millió éven és legalább tíz kontinensen (!) keresztül utaztatja majd meg látogatóit.

Kiemelt ajánlat
Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban

Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Nyitva tartás: Kedd-vasárnap: 9.00-től 17.00-ig

A Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek rendszeres gyűjtését, kutatását, megőrzését és bemutatását tekinti elsődleges feladatának. Gyűjtő- és vizsgálati területe szűkebben Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, a megye- és ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein

Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein az állandó kiállításokhoz múzeumpedagógiai foglalkozás megismerteti a diákokkal azokat a múzeumban őrzött és kiállított kultúrtörténeti értékeket, amelyek elengedhetetlenül fontosak a helyi identitás erősítéséhez és a lokális éntudat kialakításához.

Kiemelt ajánlat
Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon

Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Miskolcon, a Pannon-tenger Múzeumban állandó kiállítások mellett tárlatvezetést és múzeumpedagógiai foglalkozást lehet igénybe venni csoportoknak. A Pannon-tenger múzeum kiállításai a földtörténeti korokat és a Kárpátok ásványait mutatják be. 2019. januárban nyílt meg Dinók Földjén - MezoZOOikum családbarát ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 49
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Erdővarázs Panzió Lillafüred

Erdővarázs Panzió Lillafüred

Panziónk a Bükk hegység keleti részén, a festői szépségű Lillafüreden, a Szent István cseppkőbarlanggal szemben található. Elhelyezkedése miatt pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra, sportolásra, mikroklímája miatt gyógykezelésre is kitűnő lehetőséget biztosít. Sok szeretettel várunk párokat, családokat, ...

Faház Villa Miskolc

Faház Villa Miskolc

Ez a mesés kialakítású, egyszintes épület egy parkosított udvarban található, ahonnan a Miskolc-tapolca teljes, lenyűgöző látványában gyönyörködhetnek.

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc

A ház a Fehér-kő erdejében található, 587 méter tengerszint feletti magasságban, 30 fős szálláshellyel, 11 tetőtéri, 2-3-4 ágyas szobával, a szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. A turistaház alsó szintje kutyabarát, a kétágyas zuhanyzós szobában van lehetőség a négylábúval megszállni. Éttermünk 50 ...

Fekete Bárány Panzió Miskolc

Fekete Bárány Panzió Miskolc

A panzió Miskolc szívében, a történelmi belvárostól pár száz méterre található. Polgári stílusú csendes környéken, békés kikapcsolódást biztosítunk a hozzánk látogatóknak.

Flóra Panzió Miskolctapolca

Flóra Panzió Miskolctapolca

Panziónk Miskolctapolca központjában helyezkedik el, a Barlangfürdőtől 5 percre. Bízunk benne, hogy hamarosan személyesen is köszönthetjük panziónkban.

Flóra Panzió és Étterem

Flóra Panzió és Étterem

Panziónk Miskolc-Tapolca központjában helyezkedik el, a Barlangfürdőtől 5 percre. A panzió 18 db 2 ágyas, 1 db 3 ágyas szobával és egy apartmannal rendelkezik.

Fortuna Hotel*** Miskolctapolca

Fortuna Hotel*** Miskolctapolca

A Fortuna Hotelben*** 25 kényelmes szoba áll vendégeink rendelkezésére. Minden szobánk légkondicionált, fürdőszobás, síkképernyős tv-vel, szobai széffel, minibárral felszerelt, ingyenes internet kapcsolat biztosított. Célunk, hogy a nálunk eltöltött időt otthonossá tegyük vendégeink számára, ...

Fridolin Fogadó és Étterem Miskolc

Fridolin Fogadó és Étterem Miskolc

A Fridolin Fogadó a Bükki Nemzeti Park területén, Miskolc és Lillafüred között található. Ideális hely a természetet kedvelőknek, mert közelükben számos turisztikai célpont van, amelyek csillagtúrák keretében felfedezhetők.

Herczeg Apartmanház Miskolctapolca

Herczeg Apartmanház Miskolctapolca

Miskolctapolca szívében, a legfrekventáltabb helyen a barlangfürdővel szemközti sétány elején, a szabadtéri strand tőszomszédságában, a szabadtéri színház mellett található a Herczeg Sétány Apartmanház.

Hotel Pannonia Miskolc

Hotel Pannonia Miskolc

Szállodánk Miskolc szívében, a sétáló utca mellett - mégis nyugodt központjában található. Központi elhelyezkedésének köszönhetően a város főbb látnivalói, múzeuma, számos étterem és kávézó akár gyalogosan is könnyen és gyorsan megközelíthető. A közelben számos olyan kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget ...

   1 2 3 4 5   
Találatok száma: 30
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Grál Pince Miskolc

Grál Pince Miskolc

Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az ...

Hotel Tókert Miskolc-Lillafüred

Hotel Tókert Miskolc-Lillafüred

Jöjjön el hozzánk és élje át szállodánk egyedi, varázslatos hangulatát, melyet a minket körülölelő mesebeli bükki természetnek, s a múlt századi építészetnek köszönhetünk, hiszen főépületünk megőrizte az egykori Weidlich-villa hangulatát és milliőjét!

Impresszó Klub Étterem Miskolc

Impresszó Klub Étterem Miskolc

Minden hétköznap 7:30-tól reggelivel, 11:30-tól ebédmenüvel, továbbá teljes nyitvatartási időnkben à la carte kínálatunkkal várjuk kedves Vendégeinket Miskolc belvárosában, a sétálóutca kedvelt és központi helyén, a Széchenyi utca 3-9. alatt.

Lillafüred Kapuja Mini Hotel - Étterem Miskolc

Lillafüred Kapuja Mini Hotel - Étterem Miskolc

A Hotel Miskolc és Lillafüred között, a Csanyik völgyi Vadaspark bejáratánál található, egy déli fekvésű, lankás domboldalon.

Zip’s Brewhouse Sörfőzede, söröző, étterem Miskolc

Zip’s Brewhouse Sörfőzede, söröző, étterem Miskolc

A Zip’s Brewhouse egy teljesen új, hazánkban eddig ismeretlen irányzatot képvisel a sörházak között. A vendégtér végében egy elsötétített ablak mögött dolgozik a csillogó-villogó krómacél sörfőzde, csúcstechnológiával készülnek a finom, kézműves sörök. Aprócska 250 literes főzőházához számtalan 500 ...

Avalon Ristorante Miskolc

Avalon Ristorante Miskolc

Az Avalon Ristorante az olasz konyha szerelmesei számára nyújt kihagyhatatlan kulináris élményt. Kínálatában tradicionális olasz fogások, tengergyümölcsei, tésztaételek, fatüzelésű kemencében sült pizzák, valamint különleges desszertek és egyedi torták állnak. Töltsetek el egy felejthetetlen családi ...

Block Bistro Miskolc

Block Bistro Miskolc

Egy hely, amiért Miskolc partyközönségének legjava már régóta rajong. Erőteljes dizájn, erőtől duzzadó környezet, erős zenei felhozatal – ez néhány szóban a Block, a belváros egyik rajongott szórakozóhelye. Folyamatosan frissülő ital különlegességek mellett főként az RNB LATIN ÉS RÁDIÓ SLÁGER zenéket ...

Cafe Godot Kávéház Miskolc

Cafe Godot Kávéház Miskolc

Az ajtón belépve egy olyan világ tárul eléd, ahol a modern, vintage és francia irányzatok találkoznak. Fontos tudni, hogy irodalmi kávézó vagyunk, vegyél el egy könyvet, olvass, de akár sajátot is elhozhatsz. Kézműves kávékkal, limonádékkal, szörpökkel és süteményekkel várunk.

Calypso Kisvendéglő

Calypso Kisvendéglő

Családi vállalkozásként üzemelő, otthonos hangulatú étterem.

Desszertem Cukrászműhely és Kávézó Miskolc

Desszertem Cukrászműhely és Kávézó Miskolc

Egy csipet Párizs a miskolci belváros szívében! Tortánk színezék és adalékanyag mentesek, egytől egyig prémium minőségű alapanyagból készülnek a legnagyobb odafigyelés mellett.

   1 2 3   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Időszaki kiállítás Miskolc 2024 Időszaki kiállítás Miskolc 2024
  • Miskolc
2024. május 1. (szerda) - 2024. május 17. (péntek)
Grafikai kiállítás Miskolc 2024. Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása Grafikai kiállítás Miskolc 2024. Horváth Kinga grafikusművész önálló kiállítása
  • Miskolc
2024.05.09. (csütörtök) - 2024.06.23. (vasárnap)
Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024 Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024
  • Miskolc
2024.05.09. (csütörtök) - 2024.06.23. (vasárnap)

Foglaljon szállást!

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig