Nagyboldogasszony Főszékesegyház Kalocsa
Az 1734-1774-ig épült barokk székesegyház a 2009-től kezdődő, teljes felújítást követően is teljességében visszanyerte barokk architektúráját. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek elhatározásából kezdték meg a főtemplom restaurációját és építészeti-régészeti feltárását, mely célja a teljes külső és belső megújulás. A belső padozat alatt és a templomon kívül végzett régészeti munka teljességében feltárja a korabeli templomok épített örökségét, számos lelet pedig az itt élt emberek életének momentumaira ad rátekintést. Jelenleg a Főszékesegyház barokk templomtere látogatható.
Az Érseki Főszékesegyház altemplomában és közvetlen külső környezetében, a Szentháromság téren bejárhatók lesznek e korabeli templomok, az 1000 utáni években épített Szent István kori Szent Pál titulusú székesegyház és a 13. században megvalósult, jelentősen nagyobb és grandiózusabb, késő román - kora gót, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt Érseki Székesegyház. A látogatás során tetten érhetők lesznek e templomok történetében történelmünk viharos pontjai, fordulatai, kiteljesítve a két jelentősebb korabeli, 19. és 20. századi ásatások ismeretanyagát.
Az épített leletek és kőtöredékek bizonyítják a korai székesegyházaink építésének és stílusának magas kulturális értékét, egyben bizonyítva azt is, hogy Magyarországon, így Kalocsán már a XI-XII. században, a nyugati építészeti értékekkel azonos stílusban épültek templomaink. Egyben igazolják a kalocsai Érsekség jogfolytonosságát, eklatáns példaként állítva építészettörténeti jelentőségét.
Forrás: az Érseki Főszékesegyház honlapja
2024.01.09 - 2024.12.20 |
Két Gólya Fogadó Kalocsa
Fogadónk 12 szobával (2-3-4 ágyas) egyszerre 38 fő elhelyezését tudja megoldani. Zárt parkoló, szauna, internet, és családias hangulat várja vendégeinket.
Kék Madár Fesztivál 2024 Kalocsa 2024. június 14. (péntek) - 2024. június 16. (vasárnap)
Immár 32. alkalommal rak fészket a Kék Madár Kalocsán! 3 napon keresztül élvezhetik a kultúra szerelmesi programjainkat! Kiállítás, színház, komoly-és könnyűzene, gyerekprogramok, jótékonyság és minden ami kék madár! A rendezvény folyamán, koncerteken, előadásokon, gyermekműsorokon és kézműves ...
Programok Kalocsán 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
III. Pünkösdi Népművészeti Fesztivál
Kalocsai programajánló a kalocsaiaknak és Kalocsára érkező kirándulóknak. A népművészetéről, kultúrájáról és gasztronómiájáról is híres város színes programkínálattal várja a látogatókat egész évben. Koncertek, színházi előadások, kiállítások, gasztrofesztivál, a Paprika Múzeum, a Főszékesegyház és az ...
Gyereknap Kalocsa 2024 2024. május 26. (vasárnap)
Gyereknapi programok Kalocsán. Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncertje, ugrálóvár, arcfestés, kézműveskedés és még sok minden más!
Kalocsa gyerekprogram 2024. Bábszínház, koncert, kézműves programok, játék és még sok minden más 2024. május 19. (vasárnap)
Paprika Jancsi mint kukta, Paprika Jancsi mint bűvészinas - a Paprika Jancsi Bábszínház előadása / Kalocsa, Érsekkert
Gyermekprogramok Kalocsán. Bábszínház, koncert, kézműves programok, játék és még sok minden más! Tartsatok velünk.
Kalocsai múzeum programok 2024. Viski Károly Múzeum programajánló 2024. május 19. (vasárnap) 10:00
Kalocsa Aranya – A fűszerpaprika című kiállítás megnyitója
A Viski Károly Múzeumban változatos programok, események, kiállítások várják az érdeklődőket.
Népművészeti Fesztivál Kalocsa 2024. Háromnapos Pünkösdi Népművészeti Fesztivál 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 20. (hétfő)
Tavasszal újra megrendezzük a népszerű Pünkösdi Népművészeti Fesztivált Kalocsán, már harmadik alkalommal, hogy közösen elevenítsük fel városunk népművészeti kincseit. A Pünkösdi Népművészeti Fesztivál gazdagítja az ünnepet Kalocsán az Érsekkertben és a belvárosban! Többek között néptáncos forgatag, ...
Sárkányhajó Kupa Kalocsa 2024 2024. május 24. (péntek) - 2024. május 25. (szombat)
13. alkalommal, idén is megrendezik a hagyományos Sárkányhajó Kupát Kalocsán!A Sárkányhajó Kupa igen nagy népszerűségnek örvend mind a kalocsai diákok és felnőttek körében is. XIII. Sárkányhajó Kupa a Vajas csatornán 2024. május 24-25.!
Dolhai Attila koncertek, fellépések 2024 2024. július 6. (szombat)
Dolhai Attila koncertjeinek, fellépéseinek naptára 2024. Színész, musicalénekes és operetténekes. Hazánk egyik legnépszerűbb művésze. Színházi munkái mellett a könnyűzene is meghatározó szerepet tölt be életében. Számos díjjal ismerték el munkásságát.
Utcazene koncertek Kalocsa 2024. Tavaszi zenés estek az Érsekkertben 2024. május 19. (vasárnap)
Tavaszi zenés estek az Érsekkertben, a Platán Rendezvényközpont teraszán! Első alkalommal, április19 -én az Easter zenekarral! Gyere és pörgesd fel a tavaszt!
Kalocsa piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kalocsai piactér, nyitva az év minden napján.
Városi Galéria Kalocsa
A Városi Galéria időszaki kiállításokon mutatja be különböző festőművészek, fényképészek, szobrászok és egyéb művészek munkáit.