Eperfesztivál Tahitótfaluban
Eperfesztivál Tahitótfaluban
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL

Szemlő-hegyi barlang Budapest

A Szemlő-hegyi-barlangot előszeretettel látogatják iskolai, óvodai csoportok, családok és turisták egyaránt. Nem csoda, hiszen igazi mesevilág várja itt őket. Mostantól azonban egy uniós pályázat fejlesztéseinek köszönhetően még több élményben lehet részük vendégeinknek. Ezért érdemes több időt szánni a látogatásra, hogy a barlangtúra előtt vagy után a vetítőterem filmjeinek megtekintésére, az interaktív kiállítás bebarangolására is jusson idő. A barlang feletti parkban ezután jóleshet a játék, kikapcsolódás a napsütésben, aki pedig végigjárja az új tanösvényt, az a főváros építőköveiről, a környék kőzeteiről is sok érdekeset megtudhat.

Biztosan szívükbe zárják majd a gyerekek Folyondár és Boróka történetét. A barlangi képződmények ihlették Döbrentey Ildikó meséjét, mely az új kiállítás keretében Levente Péter előadásában, Gryllus Vilmos dalaival szólal meg. A történetben a Banya mellett megelevenedik az Elsüllyedt hajó, a Jegesmedve, de még a Tű foka, sőt maga a Sötétség is.

A Szemlő-hegyi-barlang csak egy a környék számos barlangja közül, melyek másként keletkeztek, mint például a híres Baradla-barlang az Aggteleki-karszton. Nemcsak erről, de a mészkőről, a denevérekről, a barlangi mentésről és még sok más érdekes dologról játszva tanulhat kicsi és nagy, ha meglátogatja az új kiállítást. Kipróbálható a barlangi kötéltechnika, átmászhatunk a Tű fokán és egy fénykép erejéig mindenki barlangásszá válhat itt. Aki pedig jobban el szeretne mélyedni a szakmai ismeretekben, az érintőképernyős tudástárban kedvére böngészhet.

A hajdani szőlőskertek, pincék és présházak helyén az 1920-as évektől kezdtek villaépítkezésekbe a kor módosabb polgárai, sok esetben a helyi kőzetet használva építőanyagként. A barlang felfedezése is egy építkezésnek köszönhető. Mára a barlang védőövezetét képező parkot teljesen körülfogta a város. A felújított parkban új csúszdák és mászóka, padok és asztalok várják a pihenni, játszani vágyókat. A parkban kialakított geológiai tanösvény Budapest és térségének 8 legfontosabb építőkövét mutatja be, beépítésük, felhasználásuk módjával együtt.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság nagy figyelmet fordít arra, hogy a természeti értékek megismerését a fogyatékkal élők számára is megkönnyítse. Bár az épület és a barlang teljes akadálymentesítése nem lehetséges, a mostani fejlesztések során rehabilitációs szakmérnökök és az érintett csoportok bevonásával javítottuk az akadálymentes hozzáférés feltételeit. Ennek eredményeként bejárati rámpánál elhelyezett kaputelefon, lépcsőlift, felújított, szabványos mellékhelyiség fogadja a mozgáskorlátozott látogatókat. A hallókészülékkel rendelkezők indukciós hurokerősítő segítségével hallgathatják a filmeket a vetítőben. A vakokat és gyengénlátókat hangostábla és vezetősáv segíti a tájékozódásban. A geológiai tanösvény tábláin Braille írásos összefoglaló található, a táblák teljes szövege a pénztárnál kölcsönözhető Braille írásos vezetőfüzetben olvasható. A barlang jó levegője, a vízcseppek zenéje, a képződmények harmóniája pedig testet-lelket gyógyító ajándéka a természetnek mindenki számára.

A Szemlő-hegyi-barlang fogadóépülete és parkja 2011 márciusától teljesen megújult arculattal várja a látogatókat. A megújulást a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program által finanszírozott projekt tette lehetővé.

A barlangban egész évben 12°C fok a hőmérséklet, nyáron ezért érdemes kissé melegebben felöltözni. A kiépített útvonal utcai ruhában megtekinthető. Kényelmes túracipő viselése ajánlott.

Megközelítés:
Megközelíthető az Árpád-híd - Szentlélek térről induló 29-es autóbusszal, melyről a Szemlő-hegyi-barlang megállónál leszállva 100 m-t kell lefelé sétálni a barlang fogadóépületéig.

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 62
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Pasarét Bisztró Budapest

Pasarét Bisztró Budapest

Látogasson el hozzánk Ön is, és válogasson ízlése szerint a kiváló alapanyagokból készült hagyományos magyar illetve francia bisztróételekből, valamint széles italválasztékunkból. Nyáron a hangulatos kerthelyiség, télen a zárt fűthető üvegterasz és a csendes kert intimitása teszi egyedivé az itt töltött ...

Petneházy Étterem Budapest

Petneházy Étterem Budapest

Magyaros és nemzetközi konyha, ételérzékenyek számára külön menü - a Petneházy Étteremben a finom falatok garantáltak! A Petneházy Club Hotel a tökéletes vidéki pihenés helyszíne Budapesten.

Radovin Borszaküzlet Budapest

Radovin Borszaküzlet Budapest

Borszaküzlet Budapesten a Hidegkúti úton.

Remíz Kávéház és Étterem Budapest

Remíz Kávéház és Étterem Budapest

Tiszteljük a hagyományos ízeket és követjük az új trendeket. Akár romantikus vacsoráról, vagy családi ebédről legyen szó, várjuk önt és családját az éttermünkben.

Starbucks Mammut

Starbucks Mammut

A Starbucks Mammut hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Starbucks Széna tér

Starbucks Széna tér

A Starbucks Széna tér hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Trombitás Söröző Buda

Trombitás Söröző Buda

Söröző, rendezvényhelyszín, klub és ízletes, magyaros konyha jó italokkal. Tágas kerthelyiség, barátságos környezet.

Törökméz Budapest

Törökméz Budapest

Fantasztikus reggeli, különleges arabika kávé , helyben préselt gyümölcslevek, francia-olasz-magyar alapanyagok, frissen készített szendvicsek, saláták és napi leves (akár elvitelre is) házi sütemények, delikát termékek könnyed esti falatok és kiváló magyar borok - mindez egyben a Törökméz.

Vapiano Étterem Bécsi corner Budapest

Vapiano Étterem Bécsi corner Budapest

Látványkonyhánkon a tészták, pizzák, saláták kivétel nélkül friss, gondosan összeválogatott alapanyagokból készülnek, mert úgy gondoljuk: létezik finom étel, ami gyorsan elkészül mirelit alapanyagok nélkül. Gyors és mégis friss. Olasz, mégis gyors. Prémium, mégis megfizethető. A szokásos tényezők szokatlan ...

Márkus Étterem Budapest

Megújult belső terekkel, légkondícionált helyiségekkel, szezonális terasszal, magyaros és nemzetközi ízekkel várjuk betérő vendégeinket. Napi menüajánlatunk mellett tekintse meg színes ital- és ételválasztékunkat. Rendezvények, születésnapi partik lebonyolítását is vállaljuk 22 fős különtermünkben.

   1 ... 3 4 5 6 7   
Találatok száma: 72
Fitos Dezső Társulat programok 2024. Néptánc előadások, néptánctanítás, hagyományőrző műsorok

Fitos Dezső Társulat programok 2024. Néptánc előadások, néptánctanítás, hagyományőrző műsorok 2024. június 14. (péntek)

Embertánc - A táncoló ember / Mágikus este a Fitos Dezső Társulattal a Nemzeti Táncszínházban

Magyarország legfiatalabb, sokoldalú, innovatív hivatásos néptáncegyüttese a Fitos Dezső Társulat. Tagjai fiatal, kivételes táncos egyéniségek. Elhivatottságukat és tehetségüket a legrangosabb hazai szakmai díjak igazolják. A táncosok között megtalálhatók Aranysarkantyús és Aranygyöngyös szólisták, a Fülöp ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Millenáris gyerekprogramok 2024

Millenáris gyerekprogramok 2024 2024. június 7. (péntek)

Sok-sok program várja a gyermekeket! Gyermekprogramok, kézműves foglalkozások, gyermekszínház, előadások, szórakoztató műsorok és számos izgalmas, élménydús, játékos program várja a kicsiket-nagyokat a Millenárison. Egész évben érdemes ide ellátogatni gyerekekkel, családdal, baráti társaságokkal egyaránt ...

Ár: 2 200 Ft JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Art Színtér 2024. Előadások és online jegyvásárlás

Art Színtér 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. június 2. (vasárnap)

Art Színtér színházi előadások több helyszínen online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A felnőtteknek szóló darabok mellett a kicsiknek is bemutatásra kerülnek mesejátékok. A társulat repertoárját a sokszínűség jellemzi.

Ár: 4 500 Ft JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Budapest Pride Közösségi Fesztivál 2024

Budapest Pride Közösségi Fesztivál 2024 2024. június 22. (szombat)

2024. június 7. és 23. között zajlik a 29. Budapest Pride Közösségi Fesztivál, amire számos szervezet és magánszemély szervez az LMBTQ-közösséget érintő programokkal készül nem csak LMBTQ-embereknek. 2024-ben is lesz Budapest Pride Felvonulás 2024. június 22-én. A szlogen változatlanul “Vedd vissza a ...

Irodalom Éjszakája 2024

Irodalom Éjszakája 2024 2024. június 5. (szerda) - 2024. június 7. (péntek)

Idén is várják az irodalom szerelmeseit Debrecenben és Budapesten.

Dumaszínház Kovács András Péter előadások 2024. Online jegyvásárlás

Dumaszínház Kovács András Péter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 2. (vasárnap)

Kovács András Péter fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. A népszerű stand up humorista előadásán garantált a nevetés és a szórakozás! Egy Földön járó művész, aki realista álmodozó. Az ember, akit a sors és Litkai Gergely is humoristának szánt. Senki nem tudja nála több nyelven elmondani a híres ...

Ár: 3 050 Ft -tól
12 090 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás

Pszichológiai programok, előadások Budapest 2024 2024. június 2. (vasárnap)

Nő-Férfi princípium - egynapos műhely

Pszichológiai témájú előadások, programok Budapesten. Gondolatébresztő, gyógyító, ismeretterjesztő előadások, mindfulness csoportok, workshopok, tréningek, könyvbemutatók várják a fővárosban több helyszínen az érdeklődőket. Inspirációs, tematikus beszélgetések, szakpszichológusi vezetéssel, minden korosztálynak ...

Bősze Ádám előadásai 2024. Online jegyvásárlás

Bősze Ádám előadásai 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 2. (vasárnap)

Bősze Ádám előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Zenetörténész, televíziós műsorvezető, médiaszemélyiség. Előadásaival több alkalommal is fellép országszerte. Zenei ismeretterjesztő előadásai nagy népszerűségre tettek szert, köszönhetően az alkalmanként humort sem nélkülöző stílusának. ...

Ár: 3 000 Ft -tól
5 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Momentán Társulat előadások és programok 2024

Momentán Társulat előadások és programok 2024 2024. június 3. (hétfő)

A Momentán Társulat kilenc fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója. Civilben rendező, producer, dramaturg, fordító, látványtervező, drámapedagógus, tanár, tréner, zenész-zeneszerző, fotós, műsorvezető. A Momentánban: imprószínészek. Minden ...

Ár: 1 700 Ft -tól
5 400 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Máriaremetei termelői piac 2024

Máriaremetei termelői piac 2024 2024.01.13. (szombat) - 2024.12.21. (szombat)

A gazdag áruválaszték mellett igazi piaci hangulat fogadja a látogatókat, akik egy jó beszélgetés mellett a termelők portékáit meg is kóstolhatják a kínáló asztalnál. A piac a kegytemplom melletti cserkészház kertjében található.

1 2 3 4 ... 8   
Találatok száma: 2
Szemlő-hegyi barlanglátogatás Budapesten, tegyen egy sétát Budapest alatt

Szemlő-hegyi barlanglátogatás Budapesten, tegyen egy sétát Budapest alatt 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Szemlő-hegyi-barlangot előszeretettel látogatják iskolai, óvodai csoportok, családok és turisták egyaránt. Nem csoda, hiszen igazi mesevilág várja itt őket. Mostantól azonban egy uniós pályázat fejlesztéseinek köszönhetően még több élményben lehet részük vendégeinknek. Ezért érdemes több időt ...

Pál-völgyi Cseppkőbarlang, barlangtúra a Budai-hegységben

Pál-völgyi Cseppkőbarlang, barlangtúra a Budai-hegységben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Hazánk lehosszabb barlangja leginkább cseppköveiről lett nevezetes, bár igazából sokkal jellemzőbbek rá a magas, hasadékszerű folyosók, a nagy szintkülönbségek, és a hévizek által kioldott gömbszerű oldásformák. A barlang 1919 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan látogatható. 500 méteres, megújult ...

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kiemelt ajánlatok

Szemlő-hegyi barlanglátogatás Budapesten, tegyen egy sétát Budapest alatt Szemlő-hegyi barlanglátogatás Budapesten, tegyen egy sétát Budapest alatt
  • Budapest
  • II. kerület
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Alcsúti Arborétum séták, kirándulás az egykori főhercegi parkban Alcsúti Arborétum séták, kirándulás az egykori főhercegi parkban
  • Alcsútdoboz
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Közeli ajánlatok

Múzeumok Éjszakája Kiscelli Múzeum Budapest 2024 Múzeumok Éjszakája Kiscelli Múzeum Budapest 2024
  • Budapest
  • III. kerület
2024. június 22. (szombat)
Kiscelli Feszt 2024 Budapest Kiscelli Feszt 2024 Budapest
  • Budapest
  • III. kerület
2024. augusztus 24. (szombat)
Római Fesztivál Budapest 2024. AmfiFeszt Római Fesztivál Budapest 2024. AmfiFeszt
  • Budapest
  • III. kerület
2024. szeptember 6. (péntek) - 2024. szeptember 8. (vasárnap)

Hasonló ajánlatok

Tettyei Mésztufa-barlang Pécs, látogatás a hegy belsejében Tettyei Mésztufa-barlang Pécs, látogatás a hegy belsejében
  • Pécs
2024.03.16. (szombat) - 2024.10.31. (csütörtök)

Érdemes felkeresni!

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program

Érdekelnek a hirdetési lehetőségeink ?
Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!