Szent István Bazilika Budapest
A budapesti Szent István Bazilika hazánk egyik legszebb, legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége. Ennek oka egyrészt a névadó szent királyt, az ország államalapítóját megillető tisztelet, a történelmi múlt, másrészt maga az épület műemléki és művészeti értéke. A bazilika 65 méteres magasságban lévő körterasza fantasztikus körpanorámát nyújt a városra. A bazilika ingyenesen látogatható, de a kilátóba jegyet kell venni.
E templom építése érdekében az 1810-es években gyűjtés indult, a munkálatokat azonban csak 1851. augusztus 14-én kezdték el, Hild József pesti választópolgár és építész az esztergomi és egri székesegyház alkotójának tervei szerint. A munkát haláláig, 1867. március 6-ig vezette.
Pest város tanácsa a fontos épület további építész-tervező művezetését a kor elismert mesterére, számos fővárosi középület, köztük az Operaház alkotójára, Ybl Miklósra bízta, aki a befejezésig folytatta, de halála miatt az épületbelső és a képzőművészeti díszítő munkálatok már Kauser József irányításával készültek el 1905-re. Nevezetes volt a Bazilika történetében az 1868. január 22-i dátum, amikor a Hild tervei szerint már felfalazott kupola és kupoladob beomlott, kivitelezési- és anyaghibák miatt.
A kupolát tartó pillérekhez ajándékba kapott, s igen vegyes minőségű és szilárdságú kőanyagot használtak, továbbá a kupoladob az az tartó boltívek belső peremére épült, ami miatt a pillérek és az összekötő hevederek, valamint a csegelyek terhelése féloldalas lett, s a szerkezet egyensúlyának hiánya okozta a beomlást. Az építkezés ezután több mint egy évig szünetelt, majd a törmelék kihordása, a rosszul megépített részek bontása egészen 1871-ig tartott. Az építkezés folytatására Ybl Miklós új terveket készített, illetve a régieket dolgozta át nemcsak a szerkezet, hanem a megjelenés tekintetében is.
Hild József hellenisztikus formavilágát, klasszicista stílusát Ybl neoreneszánsza váltotta fel 1875-től, és 1891-ben bekövetkezett halála után is az ő vázlatai, elképzelése szerint folytak a munkálatok az 1905-ös felszentelésig.
Nyitvatartás
Bazilika templomtér:
Hétfő-szombat 09.00-17.45
Vasárnap: 13.00-17.45
Panoráma Terasz és Kincstár:
Hétfő-vasárnap : 09.00-19.00
Jegyiroda nyitvatartás: hétfő-vasárnap: 09.00-18.30
Forrás: A bazilika honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.16. 20:00 | |
2024.05.17. 20:00 | |
2024.05.23. 20:00 | |
2024.05.24. 20:00 | |
2024.05.25. | |
2024.05.30. 20:00 | |
2024.05.31. 20:00 | |
2024.06.06. 20:00 | |
2024.06.07. 20:00 | |
2024.06.13. 20:00 | |
2024.06.14. 20:00 | |
2024.06.20. 20:00 | |
2024.06.21. 20:00 | |
2024.06.27. 20:00 | |
2024.06.28. 20:00 | |
2024.07.04. 20:00 | |
2024.07.05. 20:00 | |
2024.07.11. 20:00 | |
2024.07.12. 20:00 | |
2024.07.18. 20:00 | |
2024.07.19. 20:00 | |
2024.07.25. 20:00 | |
2024.07.26. 20:00 | |
2024.08.01. 20:00 | |
2024.08.02. 20:00 | |
2024.08.08. 20:00 | |
2024.08.09. 20:00 | |
2024.08.16. 20:00 | |
2024.08.22. 20:00 | |
2024.08.23. 20:00 | |
2024.08.29. 20:00 | |
2024.08.30. 20:00 | |
2024.09.03. | |
2024.09.05. 20:00 | |
2024.09.12. 20:00 | |
2024.09.19. 20:00 | |
2024.10.03. 20:00 | |
2024.10.10. 20:00 | |
2024.10.17. 20:00 | |
2024.10.24. 20:00 | |
2024.10.31. 20:00 | |
2024.11.07. 20:00 | |
2024.11.14. 20:00 | |
2024.11.21. 20:00 | |
2024.11.28. 20:00 |
Budapest Baristas
Célunk, hogy kávézónkban különleges minőségű, a legprofibb gépek és baristák által készített kávékat ismerjetek meg, de minden nap nyitástól délután 3 óráig fantasztikus reggeliket is készítünk, s egész nap ínycsiklandó süteményeket, deszerteket is találtok nálunk.
Budapest Bisztró Csárda
Küldetésünknek tartjuk, hogy a tradicionális magyar ételeket, évtizedes hagyományainkat megőrizve, újra bemutassuk vendégeinknek. Több, mint 120 főt befogadó éttermünk, a Parlament közvetlen szomszédságában található a festői szépségű Vécsey utcában. Utcafrontunkon található a belváros egyik legnagyobb terasza, ...
Byblos - Fine Lebanese & Levantine Cuisine Budapest
A Byblos Budapest egy libanoni étterem, mely a keleti és a mediterrán konyha házasságát képviseli. Erősen támaszkodik mind a hagyományos, mind a helyi alapanyagokra. A klasszikus és modern módszerek alkalmazásával ételeink bemutatják a Levantine-i konyha különlegességeit és ízét. A menü igazi utazás ...
Cadeau Csokoládé Cukrászda Budapest
Megnyitottuk első fővárosi üzletünket, a Cadeau Csokoládé Cukrászdát bőséges választékkal, sűrű forró csokoládéval, bonbon kóstolókkal és kedves kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket a Ferenciek terénél.
Cafe Brunch Budapest - Bazilika
Ha remek reggelit vagy villásreggelit, Brunch vagy reggeliző éttermet keresel Budapesten, akkor nálunk mindent megtalálsz, ami szemnek és szájnak ingere. Finom ételeket, friss gyümölcsleveket és turmixokat, salátákat, szendvicseket és természetesen nagyszerű kávét szolgálunk fel egész nap. Várunk ...
Cafe Brunch Budapest - Fővám tér
Ha remek reggelit vagy villásreggelit, Brunch vagy reggeliző éttermet keresel Budapesten, akkor nálunk mindent megtalálsz, ami szemnek és szájnak ingere. Finom ételeket, friss gyümölcsleveket és turmixokat, salátákat, szendvicseket és természetesen nagyszerű kávét szolgálunk fel egész nap. Étlapunkon ...
Café Dorottya Budapest
A belváros szívében található Dorottya Café hangulatos terasszal, exkluzív belső designnal, állandó italakciókkal, különleges ételekkel, kávéspecialitásokkal és széles koktélválasztékkal várja kedves vendégeit. Olaszos és magyaros ételkülönlegességeink mind látványban, mind ízben első osztályú ...
Café Kör Budapest
Éttermünk hangulatos légkörrel, figyelmes felszolgálással és változatos magyar ételekkel várja vendégeit. Vendégeink a naponta újuló ajánlataink közül is választhatnak.
Carpe Diem Borbár
A Carpe Diem Borbár egy új, különleges színfoltja a fővárosi borszcénának, folyamatosan megújuló, egyedi nemzetközi és hazai bor és pezsgőkínálattal, mely főleg a FineWines borkereskedés német rajnai rizlingjeire, prémium francia, olasz boraira, illetve exkluzív burgundi és Champagne kínálatára ...
Central Grand Cafe & Bar Budapest
A monarchia nagykávéházainak hagyományait újjáéleszteni akaró belvárosi intézmény mára a városi polgárság népszerű és bevett találkozási pontja, ugyanakkor szolgáltatásai nem tartottak lépést a magyar éttermi világ elmúlt években tapasztalható megújulásával. Célunk, hogy a Centrál egy olyan modern, ...