Virág Judit Kortárs Galéria és Aukciósház

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A Virág Judit Galéria és Aukciós ház fő profilja a XIX. és XX század kvalitásos magyar festmények és Zsolnay kerámiák forgalmazása, aukciók és kiállítások szervezése. A Galéria évente három aukciót rendez a klasszikus magyar festészet kiemelkedő darabjaiból, valamint Zsolnay kerámiákból. A Kortárs Galériában egyéni és csoportos kiállításokon mutatja be az alkotókat és műveiket az 1960-as évektől napjainkig. A galéria birtokolja a világ egyik legjelentősebb Zsolnay gyűjteményét és kiemelkedő klasszikus-modern magyar festészeti kollekcióval rendelkezik.

Virág Judit Galéria és Aukciósház

Dr. Virág Judit a magyar műtárgypiac meghatározó szereplője, több mint húsz éve dolgozik művészettörténészként és igazságügyi festmény szakértőként a hazai műkereskedelemben. Rendszeresen ad szakvéleményt magyar képek vonatkozásában nemzetközi aukciós házaknak (Dorotheum, az Erste Wiener, a Sotheby’s és a Christie’s aukciós házaknak), gyakran hívják kirendelt bírósági szakértőnek festmények értékbecsléséhez és eredetiségéhez kapcsolódó polgári és peres eljárásokban.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház minden általa eladott festmény eredetiségéért felelősséget és garanciát vállal, valamint eredetiség igazolást – attesztet – ad. Valamennyi eladásra kerülő festmény csak alapos, igény esetén más szakértők bevonásával történő vizsgálata után kerül eladásra.

Aukciók

Árveréseinken rendkívül egyszerű vásárolni, akár személyesen, akár telefonon, otthonról.

Miért a Virág Judit Galéria?

  •     Az árverésen az adott műtárgyért a legmagasabb piaci árat éri el
  •     Kiterjedt hazai és nemzetközi ügyfélkör
  •     Kiemelkedő eredmények, aukciós rekord árak
  •     A galéria tartja az abszolút magyar aukciós rekordot
  •     Kitűnő ügyfélkapcsolat
  •     Páratlan tapasztalat a műkereskedelmi piacon
  •     Galériánk munkatársai az eladás során végig segítséget és tájékoztatást nyújtanak

A csapat

  •     Tapasztalt, szakmailag elismert kollégák
  •     Együttműködés az adott terület legjobb szakértőivel
  •     Képzett marketing és PR szakemberek
  •     Professzionális és rutinos árverés vezető

Az aukciókat megelőzően a galéria kiállítóterében az árverésre kerülő művek megtekinthetők az aukciós kiállításon. A galéria kiállítótere Európában is egyedülálló, múzeumi kvalitású, csaknem 400 nm-es területtel bővült, így összesen 1250 négyzetméteres a kiállítótér.

A galéria anyagából rendszeresen nyílnak időszaki kiállítások is.

Értékbecslés

Szeretné tudni, hogy a tulajdonában lévő műtárgy milyen értéket képvisel? Dr. Virág Judit művészettörténész és igazságügyi festményszakértő, valamint a galéria művészettörténészei (link a szakértőkhöz) több évtizedes tapasztalatukkal állnak az Ön rendelkezésére.

Munkatársaink díjmenetesen adnak értékbecslést a galéria profiljába tartozó festményekre.

Ha fotót küld nekünk az eladásra kínált festményről, az alábbiakra lenne szükségünk:

  •     a festmény jól látható fotójára
  •     a szignó fotójára
  •     a festmény méreteire
  •     bármilyen egyéb adatra, amennyiben rendelkezésre áll /kiállítási adatok, raglapok a kép hátán, a festmény története, stb./

Szakértőink előzetes időpont egyeztetést követően, a galériában személyesen is díjmentesen végeznek értékbecslést. Kérjen értékbecslést online rendszerünkön keresztül vagy személyesen galériánkban.

Figyelembe véve az Ön szempontjait, javaslatot teszünk a műtárgy aukciós induló árára, valamint a katalógusban feltüntetett becsértékre is.
Szükség esetén a képet restauráltatjuk, kereteztetjük. Művészettörténészeink elvégzik a szükséges háttérkutatásokat, hogy az Ön műtárgya a legmagasabb áron cserélhessen gazdát.

Fontos:

  •    A galéria csak a profilkörébe tartozó műtárgyakról tud értékbecslést adni.
  •    Fotó alapján a galéria csak hozzávetőleges értéket állapít meg. A tényleges értékbecsléshez és eredetiség meghatározáshoz minden esetben személyes vizsgálat szükséges.

Az árverés előtt szerződést kötünk Önnel. A szerződésben foglalt feltételek szerint értékesítjük a tárgyat, és tájékoztatjuk a díjazásról, amely az aukciósház jutalékát, a biztosítást, a tárolást, a szállítást, az esetleges restaurálást, keretezést, valamint a katalógusban való megjelenést érinti.

Az aukciót követően értesítjük, hogy milyen leütési árat ért el az Ön által beadott tétel. 14 munkanappal az árverést követően kezdjük meg a kifizetést a beadók részére, az aukciós jutalékot, valamint az esetlegesen felmerülő restaurálási költséget a leütési árból vonjuk le.

Találatok száma: 3
Kortárs Aukció 2024. Háború utáni és kortárs  művek aukciója a Virág Judit Galériában

Kortárs Aukció 2024. Háború utáni és kortárs művek aukciója a Virág Judit Galériában 2024. május 13. (hétfő)

Szeretettel meghívjuk a Virág Judit Galéria 14. kortárs művek aukciójára! A Virág Judit Galéria 14. Háború utáni és kortárs művek aukcióját május 14-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban. Április 29-től a nagyközönség ingyenesen megtekintheti a kortárs és az egy nappal korábbi klasszikus aukció ...

Kiemelt ajánlat
Virág Judit Galéria programok 2024. Kiállítások, aukciók, művészeti események

Virág Judit Galéria programok 2024. Kiállítások, aukciók, művészeti események 2024.04.29. (hétfő) - 2024.05.12. (vasárnap)

Aukciós kiállítás

A Virág Judit Galéria és Aukciósház fő profilja a 19-20-21. századi magyar festmények, szobrok, valamint a historikus és szecessziós Zsolnay és Gorka Géza kerámiák forgalmazása, bemutatása. Reprezentatív kiállítótermeiben tematikus, exkluzív kiállítások várják a látogatókat, gyűjtőket. A galéria ...

Regisztráció
Kiemelt ajánlat
Aukció Budapest 2024. Tavaszi aukció a Virág Judit Galériában

Aukció Budapest 2024. Tavaszi aukció a Virág Judit Galériában 2024. május 13. (hétfő) 18:00

75. Tavaszi aukció

A Virág Judit Galéria május 13-án tartja 75. Tavaszi aukcióját a 19. és 20. századi festészet kiemelkedő alkotásaiból a Budapesti Kongresszusi Központban. Másnap, május 14-én a közönség a kortárs művekre licitálhat. Mindkét aukció anyagát a közönség április 29-től május 12-ig ingyenesen megtekintheti ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Aukciós kiállítás a Virág Judit Galériában 2024. A 14. Kortárs Aukció, 75. Tavaszi Aukció kiállítása

Aukciós kiállítás a Virág Judit Galériában 2024. A 14. Kortárs Aukció, 75. Tavaszi Aukció kiállítása 2024.04.29. (hétfő) - 2024.05.13. (hétfő)

75. Tavaszi Aukció - Aukciós kiállítás

A Virág Judit Galéria május 13-án tartja 75. Tavaszi aukcióját a 19. és 20. századi festészet kiemelkedő alkotásaiból a Budapest Kongresszusi Központban. Másnap, május 14-én a közönség a kortárs művekre licitálhat. Mindkét aukció anyagát a közönség április 29-től május 12-ig ingyenesen megtekintheti ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 190
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

SOLID Budapest

SOLID Budapest

A SOLID-ban a boroké a főszerep, és a válogatott tételek között dominálnak a natúr és biodinamikus borok. A borbár ad helyet a Hotel Rum a la carte reggelijének is minden nap reggel 7 és 12 óra között. A hosszú nyitvatartás és a különleges reggeli fogások akár egy kiadós brunch-ra is lehetőséget ...

Salaam Bombay Indiai Étterem Budapest

Salaam Bombay Indiai Étterem Budapest

Indiai alapanyagok egy csipetnyi európai hagyománnyal. Utánozhatatlan indiai atmoszféra a régiók legkiválóbb ízeivel és fogásaival. Kóstold meg Észak- és Dél-India csirke, bárány és tengeri étel specialitásait, a tandoori ételkülönlegességeket, vagy válassz vegetáriánus ételeink közül!

Smúz Café Budapest

Smúz Café Budapest

A Smúzban csak minőségi kávét kaphatsz. Egyszerű, ötletes bisztrószerű konyha van. Remek, minőségi, friss alapanyagokból, hortobágyi húsokból, sok biozöldséggel, salátával készítjük a könnyed és korszerű fogásokat. Cukrászaink a legjobb alapanyagokból dolgoznak, francia vajjal, belga csokoládéval, ...

Sophisto Champagne Bar & Restaurant Budapest

Sophisto Champagne Bar & Restaurant Budapest

Mesés helyen található a Sophisto bár, ahol az elképesztő pezsgőválaszték mellett olyan izgalmas ételeket kóstolhat, mint a kacsamájas zserbó vagy a körtés rizottó. A Sophisto nevében nem véletlen szerepel a „Champagne Bar”, itt megtudhatod, mi a különbség a prosecco, a champagne, a pezsgő és a cava ...

Spoon The Boat Étterem Budapest

Spoon The Boat Étterem Budapest

Spoon - the boat, a rendezvényhajó. A Lánchíd lábánál a Budai Várral szemben a Dunán. Télen 3 különböző hangulatú teremmel, nyáron még 2 terasszal, 3 konyhával, 1600m2-en, 5 bárpulttal szinte minden igénynek megfelelő szolgáltatást biztosítanak. A konyha magyar és európai alapokon nyugvó ízeket ...

Starbucks Bazilika

Starbucks Bazilika

A Starbucks Bazilika hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Starbucks Fashion Street

Starbucks Fashion Street

A Starbucks Fashion Street hétfőtől vasárnapig várja azokat, akik nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül.

Szeráj Török Étterem Budapest

Szeráj Török Étterem Budapest

A Szeráj Török Étterem a Vígszínháznál, a Szent István körúton várja vendégeit a hét minden napján, török ételkülönlegességekkel.

Szimply Étterem Budapest

Szimply Étterem Budapest

Reggeliző és brunch étterem. Finom ételek, remek kávé, növények, biztonságosan elszeparált asztalok. Gyertek és élvezzétek a Szimply hangulatot a teraszon is.

Tapassio Étterem Budapest

Tapassio Étterem Budapest

A spanyol tapasok iránti szenvedélyünk vezetett minket, mikor megszületett a Tapassio, mely ellentétben a megszokott spanyol éttermekkel magyar, olasz és más mediterrán ételeket is tapasként kínál. A mediterrán gasztronómiában mindig fontos szerepe volt a kóstoló méretű ételeknek és azok közös ...

   1 ... 14 15 16 17 18 19   
Kapcsolódó témák:

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig