A Tiszántúl nagytáj az Alföld keleti részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye teljes területe, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megye keleti fele tartozik ide. Bács-Kiskun megye egy településsel, Tiszauggal képviselteti magát. Praktikus okból gyakran a Tiszántúlhoz sorolják a beregi településeket is, amelyek a Tisza jobb partján fekszenek.

Az Autós Panzió, Makó “kapujában”, a 43-as főút és a Maros folyó mellett fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A szállást a természet veszi körül. Az Autós Panzióban 2, 3 ágyas szobák, valamint 4 fős apartmanok közül választhatnak igényeiknek megfelelő szálláshelyet. A szállóvendégek biztonságban tudhatják értékeiket, részükre zárt parkolót, széfhasználatot, csomagmegőrzést biztosítunk.

Babérliget mottója a lovaink és lovasaink tökéletes életterének, harmóniájának kialakítása, a béke és boldogság kis szigetének megteremtése. A szalmabálák tetején játszó gyereksereg, a nyári sütögetések, az esti táncok hangulata a téli hideg napokon is átmelengetnek bennünket. Sok minden van, amit üzenni, adni szeretnék az embereknek, gyerekeknek, ló- és természetkedvelőknek. Vágyam, hogy bárki akinek kedve van a szabadban jó levegőn eltölteni egy órát, fél napot, lovakat csodálva, kikapcsolódva, az megtehesse anyagi lehetőségeitől függetlenül.

Békéscsaba belvárosában a fiatalok által nagyon kedvelt szórakozóhely, kulturált, igényes környezetben. Többszintes kialakításával, egyedi stílusával és kiváló technikai felszereltségével egyike a legnépszerűbb kluboknak Magyarországon. Meggyőződésünk; `a zene nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, és gondolatokat ébreszt. Fontos, hogy minden zenét a neki megfelelő környezetben, módon és hangerővel hallgassunk.`

A Bagolyvár Étteremben a századforduló bútorai, tárgyai polgári otthon hangulatát árasztják. Nyáron akár a borpincét idéző flasztertéglás kerthelyiségben, zordabb időkben akár az étteremben nyílik alkalom hosszú ebédelésre, vacsorázásra a kitűnően képzett személyzet diszkrét előzékenységével kísérve. A tűzhelyen rég elfelejtett ízek kelnek életre.

Szeged belvárosában három percre a Tisza parttól és kettő percre A Szegedi Nemzeti Színháztól található éttermünk. Üzletünkben 200 vendéget tudunk egyszerre vendégül látni. Étlapunkról mindenki kedvére válogathat a libamáj, csirke, pulyka, bélszín, sertés és hal ételeink közül. Előzetes megbeszélésre egyéni menüket is össze állítunk az étlapon nem szereplő ételekből is.

Edzőtermünkben számos sportfoglalkozásnak részese lehetsz. A csoportos óráktól kezdve a személyi edzéseken át, mindent megtalálsz. A kondicionáló helyiségben lehetőség nyílik mind cross fitt, funkcionális edzésre és nem mellesleg súlyzós erősítésre is. De végezhetsz gyakorlatokat TRX heveder vagy kettlbell súlyok segítségével is. Sokrétűen felszerelt terem áll a rendelkezésedre, számos sporterszközzel és légkondicionáló berendezésekkel kibővítve. Edzésekkel, étrendekkel kapcsolatban ha segítségre van szükséged szakképzett edzőinkkel bármikor felveheted a kapcsolatot.

A klubban 4 oktató lovon lovasoktatással, panziós lótartással és szakági versenyekre való felkészítéssel is foglalkozunk. Nyári időszakban sok gyereknek tartalmas nyári időtöltést jelent a klubunk által szervezett napközis tábor, melynek köszönhetően több lovas gyermek is megkedvelte a lovaglást és maradt a lovasklub állandó tagja hobbi vagy sportlovasként.