A Tiszántúl nagytáj az Alföld keleti részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye teljes területe, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megye keleti fele tartozik ide. Bács-Kiskun megye egy településsel, Tiszauggal képviselteti magát. Praktikus okból gyakran a Tiszántúlhoz sorolják a beregi településeket is, amelyek a Tisza jobb partján fekszenek.

A kollégium Szeged történelmi belvárosában, a Dóm tér belváros felé nyúló sarkánál fekszik, mely Apáthy István zoológus egyetemi tanár nevét viseli. Az Apáthy István Kollégium jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar kari kollégiumaként működik. Az intézmény 234 férőhelyes, három ágyas fürdőszobás. A kollégium előnye a belvárosi fekvése, a fürdőszoba és Internet csatlakozási lehetőség a lakószobákban, a megfelelő számú tanulószoba biztosításával adottak a nyugodt tanulás feltételei, és lehetőség van jó kollégiumi közösségek kialakítására is.

Vendégeink a termál világ szolgáltatásait igénybe véve pihenhetnek, regenerálódhatnak. Itt beltéri és kültéri gyógyvizes medencéket találunk nyakzuhannyal, pezsgőággyal, hátmasszírozóval. Ezen kívül szaunavilág, kneipp medence, pezsgőfürdő szolgálja a regenerálódást. A fiatalok részére élményvilág épült, ahol hullámmedence, vízfüggönnyel, barlanggal készült vadvízi sodrófolyosó, különböző óriáscsúszdák várják a legbátrabbakat. A legkisebbeket medencékkel, csúszdákkal, Inka romtemplommal, kincses szigettel és egyéb élményelemekkel kiegészített mesés gyermekvilág várja.

Vendégházunkban 7 darab elegáns belső kialakítású, füstmentes szoba található, amelyek összesen 16 férőhelyet biztosítanak. Mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik, melyekben az önálló zuhanyzó és toalett egyaránt megtalálható. A szálláshely szobái meglehetősen tágasak, a legkisebb szoba mérete 18 m2. Az Aquarius Vendégház zárt és őrzött parkolót biztosít limitált számban, saját udvarában térítésmentesen.